Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
A Facebook tagadja, hogy a Google lejáratására törekedett
2011-05-13 16:18:27 CRI

A Facebook csütörtökön tagadta, hogy lejárató kampányt indított volna a Google ellen, ugyanakkor elismerte, hogy titokban nekik dolgozott az egyik legnagyobb amerikai PR-cég.

A Facebook közleményben állította, hogy nem adott utasítást lejárató kampány indítására, és szándékában sem állt ilyen lépést tenni. Mindössze arról van szó, hogy azt a megbízást adták a Burson-Marsteller cégnek, hogy találjanak olyan szakértőket, akik igazolják a Google közösségi hálózati gyakorlatával kapcsolatos aggodalmakat.

A feltételezett lejárató kampány akkor kapott nagy figyelmet, amikor a USA Today cikket jelentetett meg a történtekről. Ebben azt állították, hogy a Burson-Marsteller cég a Google-t negatív színben feltüntető sztorikat küldött véleményformáló amerikai tömegtájékoztatási eszközöknek. Mivel a Burson-Marsteller cég nem árulta el, kiknek a megbízásából cselekszik, ezért eleinte az Apple-re és a Microsoftra gyanakodtak a legtöbben. Nem sokkal később azonban kiderült, hogy a Facebook volt a megrendelő, és ezt a cég szóvivője is elismerte.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China