Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Zhu Mint jelülték az IMF vezérigazgató-helyettesének
2011-07-13 17:02:03 CRI

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden bejelentette, hogy Christine Lagarde vezérigazgató azt javasolta, Zhu Min jelenlegi vezérigazgatói különleges tanácsadót nevezzék ki az IMF vezérigazgató-helyettesének.

Christine Lagarde egy másik javaslatba szerint David Lipton, Obama elnök világgazdasági tanácsadója kerülne a Nemzetközi Valutalap (IMF) kettes számú pozíciójába, azaz megválasztása esetén ő lesz az első vezérigazgató-helyettes. David Lipton ebben a pozícióban a 2011. augusztus 31-ig munkában levő John Lipskyt váltja majd.

Zhu Min tavaly került Kína jegybankjától, a Kínai Népi Banktól (PBOC) az IMF-hez mostani vezérigazgatói különleges tanácsadói státuszába.

Christine Lagarde javaslatára Zhu Min 2011. július 26-tól kezdve látná el a vezérigazgató-helyettesi teendőket, és segíteni a másik három vezérigazgató-helyettessel a vezérigazgató munkáját.

Zhunek „rendkívül nagy tapasztalatai vannak a kormányzat, a nemzetközi politika és a pénzügyi piacok terén. Ezért, továbbá kiváló vezetői és kommunikációs képességei, valamint az IMF működésének ismerete miatt számítok munkám során a tanácsaira" – mondta Christine Lagarde vezérigazgató egy nyilatkozatában.

„Vezérigazgató-helyettesként fontos szerepet fog játszani a velem való munkában csakúgy, mint a menedzsment többi tagjának munkájában. Fontos szerepe lesz abban, hogy az IMF-nek pontosabb képe legyen az ázsiai és a feltörekvő piacokról" – tette hozzá Christine Lagarde.

„Nagy várakozással tekintek a Zhu Minnel, David Liptonnal, valamint a többi munkatársammal végzendő munka elé" – mondta a Nemzetközi Valutaalap újonnan kinevezett vezérigazgatója.

Zhu Min a Kínai Népi Banknál többek között a nemzetközi kapcsolatokért és a hitelinformációkért volt felelős. A Kínai Népi Bank előtt a Bank of Chinánál dolgozott különböző pozíciókban. Többek között jogi és panaszügyek, a kockázatkezelés, a bank stratégiája és kutatási feladatai felügyeletében is részt vett. Zhu Min ezen kívül hat évig a Világbanknál is dolgozott, valamint a John Hopkins Egyetemen és a Fudan Egyetemen tanított közgazdaságtant, áll az IMF közleményében.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China