Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Júliusban 6,5 százalékos volt az infláció Kínában
2011-08-09 19:38:31 CRI
Júliusban 37 hónapos csúcsot döntött Kínában az infláció. Az fogyasztói árindex növekedéséért elsősorban az élelmiszerárak növekedése volt felelős. A kínai kormányzatot nehéz feladat elé állítja az áremelkedés, minthogy a kilátások továbbra sem jók sem kínai, sem pedig külföldi viszonylatban.

Az ország fogyasztói árindexe (CPI), amely az infláció fő mérőszáma júliusban 6,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, és még a hároméves csúcsot jelentő júniusi 6,4 százalékos emelkedést is meghaladta, jelentette kedden a Nemzeti Statisztikai Hivatal (NBS).

A makacsul magas szintű inflációs szint elsősorban az emelkedő élelmiszeráraknak tudható be. Az elmúlt hónapban 14,8 százalékkal kellett többet fizetni az élelmiszerekért, mint 2010 hasonló időszakában. A kínai fogyasztók számára egyik legfontosabb élelmiszernek számító sertéshús fogyasztói ára júliusban 57 százalékkal emelkedett.

Júniushoz képest az ország fogyasztói árindexe 0,5 százalékkal emelkedett.

A termelői árindex (PPI) amely azt az átlagos árváltozást méri, ami a hazai – belföldre és exportra – termelőket éri, júliusban 7,5 százalékkal növekedett az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

A termelői árindex júniusban is magas volt, akkor 7,1 százalékot ért el, ismertette az adatok a kínai Nemzeti Statisztikai Hivatal honlapján.

A termelői árak júliusban 11 százalékkal voltak magasabbak a 2010 júliusában mért adatoknál, 2011 júniusához képest viszont csak 0,1 százalékos volt az emelkedés.

A nyersanyagárak júliusban 8,4 százalékkal emelkedetek ugyan az egy évvel korábbi szinthez képest, de az előző hónaphoz viszonyítva nem volt tapasztalható emelkedés.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China