Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Kína 55 millió dollárt ad a szárazságtól szenvedő afrikai országoknak
2011-08-16 17:12:16 CRI

Wen Jiabao kínai miniszterelnök hétfőn bejelentette, hogy Kína a korábbiakon túl ismét segélyekkel támogatja Etiópiát és más aszály sújtotta afrikai országot. A főként élelmiszerekből álló segély értéke ezúttal 353,2 millió jüan (55,28 millió amerikai dollár) lesz.

Wen Jiabao hétfőn délután találkozott a kínai látogatáson tartózkodó etióp miniszterelnökkel, Meles Zenawival, és a vele folytatott megbeszélésen tett ígéretet Kína újabb segélyszállítmányára.

„Kína együtt fog dolgozni az afrikai államokkal a nehézségek megoldásában, az együttműködések megerősítésében és a közös fejlődés megvalósításában" – mondta Wen Jiabao a pekingi Nagy Népi Csarnokban.

Az Afrika szarvának is nevezett országokban, így Szomáliában, Dzsibutiban, Eritreában és Etiópiában már tavaly óta hatalmas a szárazság.

Kína korábban már bejelentette, hogy 90 millió jüan (14 millió dollár) sürgősségi élelmiszersegélyt küld az említett országokba.

Wen Jiabao a hétfői találkozón azt mondta, hogy Kína támogatni fogja Etiópia gazdaságfejlesztési tervét. Kína bővíti együttműködéseit az elektromos ipar és a szállítás területén, növeli ipari befektetéseit, valamint segít Etiópiának hatékony mezőgazdasági szektor kialakításában.

A kínai miniszterelnök ugyanakkor ismét sürgette a nemzetközi közösséget, hogy „összpontosítson az Észak és Dél közötti egyenlőtlenség megoldására, mint a globális egyenlőtlenség megszüntetésének első lépésére".

Meles a találkozón elmondta, hogy nagyra értékeli Kína rendkívüli élelmiszersegélyét, és hangsúlyozta, hogy országa kereskedelmi, befektetési és technológiai területen is szeretné fejleszteni együttműködéseit Kínával.

Az etióp miniszterelnök hétfőn még Wu Bangguóval, a Kínai Országos Népi Gyűlés, azaz a kínai parlament elnökével is találkozott.

Wu Bangguo a találkozón elismerően szólt arról a fejlődési útról, amelyet a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvétele óta eltelt időben a kínai-etiópiai kapcsolatok megtettek. Wu Bangguo külün kiemelte a megnövekedett politikai bizalmat, a mindkét fél számára előnyös gazdasági együttműködéseket és kulturális cserekapcsolatokat, valamint a globális és regionális kérdések terén kialakított rendszeres egyeztetéseket.

Bármi is történjen a nemzetközi politikában, Kína és Etiópia továbbra is elkötelezett marad a kétoldalú kapcsolatok további fejlesztésében és magasabb szintre emelésében, fogalmazott Wu Bangguo.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China