Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
270-en megsérültek a sanghaji metróbalesetben
2011-09-28 18:04:57 CRI
Kedden délután egymásba futott két metrószerelvény Sanghajban. Több mint 270-en megsérültek, köztük négy külföldi is.

Eddig 271 személyt láttak el sanghaji kórházakban, mondta Xu Jianguang, a sanghaji egészségügyi hivatal igazgatója a kedd esti sajtótájékoztatón.

A legtöbb sérültet zúzódással és töréssel kezelték, de volt külső fejsérüléses eset is, mondták a sajtótájékoztatón részt vevő orvosok, akik szerint körülbelül 20 sérült van súlyos, de nem életveszélyes állapotban.

180 sérült már hazatérhetett a kórházból.

A ráfutásos baleset délután 2 óra 51 perckor történt, amikor a 10-es vonal egyik állomásán meghibásodott a jelzőrendszer, áll a Shanghai Shentong Metro Group Co. közleményében, amelyből az is kiderül, hogy a baleset után 500 utast evakuáltak a két metrószerelvényből.

Egy utas elmondása szerint a baleset előtt a szerelvényük körülbelül 15 percet várakozott, majd elindult, de csakhamar újra leállt. Körülbelül 10 perc múlva futott beléjük a következő metrószerelvény.

A jelzőrendszer meghibásodása miatt az irányító személyzetnek telefonon kellett utasítást adni a metróvezetőknek. Ez természetesen jóval lassabban történt, mint az elektromos jelzésekkel történő irányítás, áll a metró fenntartójának közleményében.

A metró jelzőrendszerét a Casco Signal Ltd. készítette. Ugyanez a cég szállított jelzőberendezéseket Peking, Sanghaj, Tiencsin és Shenzhen több metróvonalához is. 2009-ben már volt egy metróbaleset Sanghajban, amiért a Casco céget tették felelőssé. És ugyanez a cég volt az, amely a július 23-án történt, 40 halálos áldozatot követelő Zhejiang tartományi vasúti balesetet okozó közlekedési jelzőrendszert szállította.

Jiang Jianhua, a Casco főmérnöke jelenleg elérhetetlen. A Casco központjának egyik dolgozója a Xinhua kérdésére megerősítette, hogy a cégen belül vizsgálatot indítottak a történtek miatt. A Casco honlapja (www.casco.com.cn) kedd délután óta nem működik.

A keddi baleset az utóbbi két hónapban már a harmadik olyan baleset volt a sanghaji metró 10-es vonalán, amely a jelzőrendszer hibája miatt következett be. Az előző két balesetben nem sérült meg senki.

A baleset kivizsgálására Sanghaj felállított egy csoportot, amelyet a város munkabiztonsági hivatala vezet. Jelenleg még nem tudható, hogy mikor indulhat meg újra a közlekedés a sanghaji metró 10-es vonalán.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China