Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Az ELTE Konfuciusz Intézet kínai művészeti tehetségkutató versenye
2010-06-21 15:16:10 CRI

Dr. Hamar Imre, az ELTE Konfuciusz Intézet és az ELTE Távol-Keleti Intézet igazgatója szerint a verseny nagy jelentőségű esemény volt az ELTE történetében, mert eddig még nem rendeztek hasonló jellegű tehetségkutatót az egyetemen. Az ELTE-n tanuló kínai szakos hallgatók szorgalmasan tanulják a kínai nyelvet, tudnak kínai dalokat énekelni, ismernek kínai táncokat, és a diákok között van olyan is, aki a kínai harcművészetekben jeleskedik. A versenyen a hallgatók bemutathatták a kínai nyelv és művészet iránti fogékonyságukat és tehetségüket.

A versenyen az ELTE Távol-Keleti Intézet hallgatója, Bodrog András A szemben levő lány nézzen rám (Duimian de nanhai kanguo lai), Gazdag Tímea pedig a Qinghai-Tibeti fennsík című dalt énekelte. A Kínában rendkívül népszerű két dal előadását nagy tetszéssel és tapssal fogadták a zsüri tagjai és a nézők. Általánosságban elmondható, hogy az előadók szépen és tisztán tudtak énekelni, mert megértették a dalok szövegét, tartalmát és szépen pontosan is ejtették a dalok kínai szövegét.

A legnagyobb sikert Korjukova Alisza, a Távol-Keleti Intézet hallgatója aratta, aki utolsóként mutatta be versenyszámát. Az általa énekelt Blues a szívemben című dal kevésbé ismert Kínában és nehéz technikai feladat az előadása. Korjukova Alisza azonban ragyogó technikával, gyönyörű hangon adta elő a dalt, és közben táncolt is. A zsűri és a közönség egyaránt nagyra értékelte a produkciót. Így Korjukova Alisza ezzel a tehetségkutató verseny győztese és egyben a közönségdíj nyertese lett. Jutalmul egy hónapos kínai utazást kapott.


1 2
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China