Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Shan Hai Jing: Hegyek és tengerek könyve
2010-06-13 11:07:02 CRI

A Hegyek és tengerek könyve 18 kötetből áll, több mint 30 ezer kínai írásjegyet tartalmaz. Leírja az ókori Kína több mint 100 kisállamának elhelyezkedését, több mint 550 hegy és 300 folyó földrajzi és természeti viszonyait, a kultúrnövényeket és a népművészeti értékeket. Nem időrendben, hanem a különböző térségek földrajzi fekvése szerint íródott. A könyv elsősorban a déli országrészekkel foglalkozik, de aztán sorrendben tárgyalja a nyugati, északi és középső területeket is, végül leírja a négy tengert: a Keleti-, a Nyugati-, a Déli- és az Északi-tengert.

A Shan Hai Jing főleg a mesékről, népi mondákról, allegóriákról szól. Az egyik legelterjedtebb legenda azt meséli el, hogyan szabályozták a folyókat, hogyan oldották meg a régi időkben az áradások problémáját. A legenda szerint régen egyik árvíz követte a másikat, szüntelen elöntve a nagy kiterjedésű földeket. A mostoha körülmények között a törzsfők Da Yu-t bízták meg a folyamszabályozás irányításával. Kezdetben Da Yu apjához hasonló megoldásokkal próbálkozott: vezetésével folyami töltéseket és gátakat építettek.


1 2 3
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China