Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Három Szoros Múzeum
2010-09-25 12:02:56 CRI
A Három Szoros a Jangce mentén lévő fontos területek egyike, és a délnyugat-kínai Chongqing fontos városa ennek a területnek. Mai műsorunkban ellátogatunk a Chongqing városban található Három Szoros Múzeumba, megismerkedünk a várossal és a Három Szoros hosszú történelmével, kultúrájával és gazdag szellemi örökségével.

A Három Szoros Múzeumban több mint 170 ezer ereklye látható, amelyeket négy kiállítóteremben állítottak ki. Liu Chunming, a múzeum vezetője elmondta, hogy a termekben különböző oldaláról mutatják be a Három Szoros és Chongqing város kapcsolódását.

„Az első kiállítóterem a Nagyszerű és csodálatos Három Szoros nevet kapta. Itt a Három Szoros természeti környezetét, földrajzát, kultúráját és a Három Szoros projektjének alapvető helyzetéről is képet kaphatnak az érdeklődők. A második kiállítóterem, az >>Őskori Szecsuan<< a Három-szoros és a chongqingi terület Han-dinasztia előtti történelmét. A harmadik, a >>Chongqing város útja<< kiállítóterem főként a Chongqing város újkori történetére összpontosul. A negyedik kiállítóterem a >>Japán agresszió elleni harc kora<< nevet kapta."


1 2
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China