Az időszámításunk előtti 8. századtól az időszámításunk előtti 5. századig terjedő időszakot a Tavasz és az ősz korszakának nevezték a kínai történelemben. Ebben a korszakban a rabszolgatartó társadalom gazdasága magas fokon fejlődött, a városépítés és a vízgazdálkodás elég nagy méreteket öltött, a vasból készült tárgyak használata is elterjedt volt. Mindez elősegítette a termelők fejlődését. A Tavasz és az ősz korszakában számos neves művész és mester élt. Lu Ban volt az egyikük. A mondák szerint Lu Ban sok gépet talált fel, az asztalos munka és az építkezés terén. Évezredek óta számos megható mondát ismernek róla az emberek.

Lu Ban mester körülbelül az időszámítás előtti 6. században született. Családneve: Shu, keresztneve: Ban. Mivel a Lu törzsi állam polgára volt, ezért az utódok Lu Banként tisztelték. Műves mestercsaládból származott. Gyermekkorától kezdve családjának többi tagjával közösen részt vett az építkezésekben. Ennek során sok ismeretet és tapasztalatot szerzett, ami alapot teremtett a későbbi alkotó munkájához.

A kínai általános iskolás tankönyvben egy cikk olvasható arról, hogyan találta fel Lu Ban a fűrészt. Feljegyzések szerint egyszer Lu Ban egy különösen nehéz feladatot vállalt magára, mégpedig hogy építsen egy hatalmas palotát. Ehhez rengeteg faanyagra volt szüksége. Emberei minden nap éjt nappallá téve, fejszével vágták a fát, nagyon kimerültek a megfeszített munkában, mégis csekély volt az eredmény. Így messze nem tudták kielégíteni a faanyag iránti igényeket. Ha ez így ment volna tovább, elkerülhetetlenül elkéstek volna az építkezéssel. Lu Ban rendkívül aggódott emiatt, s személyesen sietett a favágás színhelyére, hogy megoldást találjon a problémára. Útközben véletlenül valamilyen füvet fogott meg, ami egyszer csak megsértette a kezét. Lu Ban nagyon furcsállotta, hogy egy kis szál fű hogy lehet éles ennyire. Részletesen megvizsgálta a füvet, s megállapította, hogy a fűszál két peremén számos pici fog látható, s éppen ezek a fogak sértették meg a kezét. Úgy gondolta, hogyha a zsenge fogas fű megsértheti az ember kezét, hasonlóképpen a fogazattal ellátott vasszalag is kivághatja a fát. A kovácsok segítségével elkészítette az első, fogakkal ellátott fűrészt, amely a faanyag megmunkálására volt használható.

Érdekes még, hogy Lu Ban két kis asztalos szerkezetet talált fel. Az asztalos munka közben egy, tintatartóval és zsinórral ellátott szerkezet segítségével vonalazni kell a megmunkálandó fadarabokat. Korábban önmaga fogta a zsinór egyik végét, a másikat pedig az édesanyja, s így vonalazott. Később a próbálkozások eredményeképpen Lu Ban egy kampót tett a zsinór egyik végére. A vonalazáskor a kampót a megmunkálandó fadarab kijelölt helyén rögzítette, s egyedül is el tudta végezni a műveletet. A mondák szerint, korábban a fadarabok megmunkálása közben felesége kézzel rögzítette a munkadarabot a munkapadon. Később egy „V" alakú vasszerkezetet szerelt a munkapadra. Munka közben a megmunkálandó fadarabot a vasszerkezethez rögzítette, s így egyedül is tudott már dolgozni.

Lu Ban számos más asztalos szerszámot is feltalált, köztük a colostokot, a gyalut, a vésőt. Ezek a találmányok jelentősen megkönnyítették a nehéz asztalos kézi munkát.

Lu Ban feltalált egy olyan fajta zárt, amelyet az ajtón vagy más tárgyon belülre kellett rögzíteni, s csak kulccsal lehetett nyitni. A mondák szerint Lu Ban olyan famadarakat készített, amelyek három napig röpködtek, és olyan fakocsikat, amelyek kocsis nélkül tudtak közlekedni. Persze ez csak mese lehetett, de ez is azt mutatja, hogy Lu Ban rendkívüli tudással rendelkezett.

Feljegyzések szerint Lu Bannak a katonai felszerelésekkel kapcsolatban is voltak ismeretei. A Chu törzsállam háborúra készült szomszédjai ellen és arra kérték fel Lu Bant, hogy különleges katonai létrákat és más katonai felszereléseket csináljon. A vele egykorú Mo Zi ókori kínai filozófus rábeszélésére elutasította a Chu állam kérését és minden energiáját az asztalos szerszámok és más gépek feltalálásának szentelte.

Mivel Lu Ban a mindennapi élet igényeit figyelembe véve végezte alkotó munkáját, és közvetlenül szolgálta az életet, ezért több mint 2500 esztendő óta az emberek „nagy mesterként tisztelik és számos templomban emlékeznek meg róla.