Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Új kínai világörökségi helyszín: Az Ég és Föld központja
2010-11-18 14:05:54 CRI

Brazíliában 2010. augusztus 1-jén az UNESCO 34. világörökségi konferenciáján úgy döntöttek, hogy felveszik a Világörökségi Listára a kínai Zhengzhou város környékén fekvő ősi történelmi műemlékcsoportot, azaz „Az Ég és Föld központja" elnevezésű dengfengi történelmi műemlékegyüttest (Historic Monuments of Dengfeng in „The Centre of Heaven and Earth"). Ez lett Kína 39. világöröksége. Erről szólva a konferencián részt vevő Ding Shixian, Zhengzhou város pártbizottsága tájékoztatási osztályának vezetője a következőket mondta.

„A mostani világörökségi konferencián nagyon kedvező értékelést kapott a kínai helyszín. Rövid idő alatt felülvizsgálták és el is fogadták az általunk beterjesztett helyszín felvételéről szóló döntést. Ezt követően a konferencián részt vevő külföldi delegációk tagjai kézfogással, öleléssel ünnepelték a kínai delegáció sikerét. Az ülésszak kénytelen volt pár perces szünet tartani."

„Az Ég és Föld központja" elnevezésű történelmi műemlékegyüttes 8 csoportra osztva 11 helyszínből áll, köztük a világhírű Saolin-templomból.

Yan Tiecheng ismertetése szerint Zhengzhou város már 2001-ben hozzálátott a pályázat előkészítéséhez. Azóta kereken tíz esztendő múlt el. A mostani brazíliai világörökségi konferencián alig öt perc alatt elfogadták a pályázatról szóló döntést.

Először 2006-ban nyújtottak be kérvényt az UNESCO Világörökség Bizottságához (World Heritage Committee). Ezt 2009-ben a bizottság 33. ülésszakán felülvizsgálták. Ez a pályázat a Songshan elnevezésű ősi történelmi műemlékegyüttes Világörökségi Listára történő felvételéről szólt. A felülvizsgálat során a pályázatban szerepelő kínai műemlékek általános elismerést kaptak, de a Világörökségi Listára történő felvételről szóló kérvényt a kínai és a nyugati kultúra különbözősége miatt a konferencián nem terjesztették elő szavazásra. Ezt érintve Ding Shixian, a városi párbizottság tájékoztatási osztályának vezetője így nyilatkozott.

„A helyszín a >>Songshan történelmi műemlékegyüttese<< nevet kapta. A Songhan egy híres hegy neve, amely a közép-kínai Henan tartomány Dengfeng városától északnyugatra fekszik. A Világörökség Bizottság nemzetközi szakértői nem értették meg Songshan szerepét a történelmi műemlékegyüttessel összefüggésben. Végül úgy döntöttek, hogy a kínai fél állítson össze újabb indoklást a felterjesztéshez."

A külföldi szakértők korábbi véleményét figyelembe véve idén a kínai fél azt kérte, hogy a történelmi műemlékegyüttest „Az Ég és Föld központja" néven vegyék fel a Világörökségi Listára. „Az Ég és Föld központja" mint kifejezés az időszámításunk előtti 2070 és 1046 között uralkodó Xia-dinasztia és Shang-dinasztia korában vált ismertté. Őseink szemében a Föld kocka alakú volt, melynek átmérője 30 ezer li (a „li" egy kínai hosszmérték, 1 li = fél kilométer). Őseink elgondolása szerint a Songshan hegy a Föld központja. A buddhizmus, a taoizmus és a konfucianizmus hívei mind a Songshan hegynél gyűltek össze, ezért a térségben számtalan ősi épület található.

A 11 műemlék négy típusra osztható. Az első csoportba a csillagászati és más tudományos célú műemlékek tartoznak. A másodikba a protokoll és szertartásos eseményeknél használatos épületek, a harmadikba a régi iskolaépületek, a negyedikbe pedig a kolostor- és templomépületek, a pagodák és a tornyok tartoznak.

Ezek a történelmi műemlékek az elmúlt több mint 2000 év alatt, azaz a Han-, a Tang-, a Song-, a Yuan-, a Ming- és a Qing-dinasztia korában épültek. Erről szólva a zhengzhoui műemlékvédelmi hivatal vezetője, Yan Tiecheng így beszélt.

„Kínában a mi ősi épületeink származnak szám szerint a legtöbb korból és a legkülönbözőbb dinasztiák idejéből, és kitűnő minőségben maradtak fenn. Az épületekből a különböző időszakok építészeti stílusa, alkotószelleme köszön vissza, emellett Kínában egyedül itt találhatók meg ilyen nagy számban egy helyen, ezért ezt a területet Kína ősi építészeti múzeumaként szokták emlegetni."

A Világörökség Bizottság brazíliai 34. ülésszakán „Az Ég és Föld központja" elnevezésű történelmi műemlékegyüttes műemléki és kulturális értéke, valamint az ókori kínaiak Földről és a világűrről vallott elképzelése rabul ejtette az ülésszak résztvevőit. Yan Tiecheng, a zhengzhoui műemlékvédelmi hivatal vezetője így emlékszik vissza az ülésen történtekre.

„A kérvényünkkel kapcsolatos szavazás rendkívül sikeres volt. Nem egészen öt perc alatt egyhangú döntéssel vették fel a mi ősi történelmi műemlék-együttesünket a Világörökségi Listára."

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China