Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Eseménydús kulturális programok a tavaszünnepen
2011-02-10 16:56:05 CRI

A fent említett néptáncok mindegyike a hanokra jellemző. De a kínai kisebbségeknek is megvan a maguk színes tavaszünnepi szokása.

Az imént a mongol nemzetiség jellegzetes táncát kísérő zenét hallhatták, amelynek címe: „Ünnepi lakoma". Ez a népzene egy táncolós, éneklős, életvidám, derűs előestéji lakomát jelenít meg finom falatokkal és italokkal.

A lovas nemzetként ismert mongolok a hanokhoz hasonlóan petárdázással köszöntik a tavaszünnepet. Az ünnepi lakomára az egész család összeül, és saját hagyományos ételeik, italaik kerülnek az asztalra. Másnap, azaz a holdújév első napján reggel népviseletben lóháton keresik fel rokonaikat és barátaikat. Először kezüket összekulcsolva meghajolnak az idős vendéglátók előtt, ezzel kifejezve tiszteletüket, majd együtt táncolnak, énekelnek, jókedvűen esznek, isznak.

A tibeti fennsíkon szerényebb hangulatban ünnepelnek, hiszen errefelé a hagyományos tibeti naptár szerinti újév jelenti az igazi ünnepet. A tavaszünnepet tibeti operával köszöntik, népviseletet és maszkot öltenek, és tibeti operát adnak elő a jó egészségért, a szerencséért, a boldogságért és a nyugalomért.

Minden holdújév alkalmából a Kínai Központi Televízió, azaz a CCTV nagyszabású ünnepi műsort rendez. Idén is ötórás pompás műsorral készülnek.

Az utóbbi években már interneten is követhető volt a műsor, de ott akár később is meg lehetett nézni. A CCTV honlapján tavaszünnepi rajzfilmek is láthatók.

A színházak és a mozik szerte az országban különféle műsoros programokkal, előadásokkal, filmekkel várják a szórakozni vágyókat.


1 2
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China