Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Új kínai vízumpolitika segíti a japán turizmust
2011-08-24 16:31:46 CRI

A többszöri belépésre jogosító japán vízum bevezetésével Okinawa az egyik legfelkapottabb úti cél lett Pekingben és Sanghajban.

Az új szabályozás szerint idén július 1-jétől kezdve a kínai polgárok három évre érvényes, többszöri belépésre jogosító és maximum 90 napos tartózkodást lehetővé tevő vízumot kérhetnek, amelynek feltétele, hogy Okinawa területén kell az országba lépni.

A hírre gyorsan reagált a piac. Az első Peking-Okinawa közvetlen járat július 28-ától kezdődően hetente kétszer közlekedik oda-vissza. Az utazás csupán három és fél órán át tart, és nem kell átszállni vagy várakozni. Emellett a Sanghaj-Okinawa járat hetente négy alkalommal szállít utasokat.

A Ctrip munkatársa úgy nyilatkozott tudósítónknak, hogy új egyéni és részben csoportos utakat terveznek, és július végétől a turisták minden csütörtökön és vasárnap indulhatnak közvetlenül Okinawába.

Sanghajban is jól alakul a Japánba irányuló turizmus, és becslések szerint a nyári szünetre a japán földrengést megelőző szinthez viszonyítva 70 százalékosnak mondható a turizmus helyreállása.

Sokan úgy vélik, hogy az új vízumpolitika nemcsak a gyakran Japánba utazók kényelmét szolgálja, hanem a többszöri belépésre jogosító vízum birtokosainak rokonai is Japánba utazhatnak kísérőként. A Japánt választó turisták számának növekedése jó hír az egyéni látogatókra szabott utakat kínáló irodáknak, és nagy emelkedés tapasztalható az okinawai egyéni utakat is kínáló piacon.

Okinawa tartomány a kelet-japán földrengés epicentrumától több mint 1700 kilométer távolságra fekszik. A nyári szünet jelenti az idegenforgalmi szezont, és úgy tűnik, hogy Okinawa jó évet zárhat majd a turizmust tekintve. Szakértők szerint idén a nyári szünetben Sanghajban és Pekingben az interneten keresztül regisztráló turisták száma több mint megkétszereződött.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China