Ünnepek vagy lakodalmak idején Xijiangban a miao lányok és fiúk ünnepi népviseletben vannak, ezüstdíszes ékszerekkel kivert bambuszfuvolán játszanak. Egy miao szólás szerint ha nem hallatszik a fuvola hangja, nem nő a gabona. A lusheng rövidebb-hosszabb bambuszcsövek lehántolt csokra. Messziről nézve igen hasonlít egy kisméretű orgona sípjainak sorához. A népi zeneművekhez hasonlóan a népi hangszerek a nemzetiségek múltjának megtestesítői. 2006-ban a miao bambuszfuvola készítésének művészete elsőként került fel arra a listára, amelyen az állami szintű nem anyagi kulturális örökségek szerepelnek.

Egy miao épület általában – kínai szokás szerint – háromemeletes: a földszinten állatokat tartanak, az első emelet a lakótér, a második pedig gabonaraktár.

Az épületekben a miao lányok nemzetiségi ruhában hímzéssel foglalkoznak, hozományukat készítik a házasságra. A miaók hímzéséhez hasonlóan az ezüstékszerek is fontos részét képezik a kínai miao kultúrának. A miaók, különösen a lányok és az asszonyok, minden nemzetiségi ünnep alkalmával viselik az ékeket, miközben a lusheng bambuszfuvolán előadott muzsikára táncolnak. Ilyenkor az ezüstékszerek csilingelésének hangja és ezek csillogása igen látványos élménnyel szolgál.

Amikor egy lány férjhez megy, a szülei ezüstékszerekkel ajándékozzák meg, melyek között van fejdísz, hajék, karkötő, nadrágszíj és nyaklánc is. Guizhou-ban nem bányásznak ezüstöt, így régen az ezüsttárgyak készítéséhez fémpénzdarabok szolgáltak. Egy miao házaspárnak rendszerint több év munkájával kellett összegyűjtenie a szükséges mennyiségű fémpénzt, s csaknem mindet olvasztókemencébe rakták. Csak így készülhetett el a későbbi ezüst „hozomány" a lány férjhez menetele előtt.

Tudósítónk Xijiangban a boldogságot egyszerűnek és közelinek érezte.