Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
A kezdeti jólét megvalósítása Kínában
2009-09-30 21:04:11 CRI
A 60 év alatt a kínai kormány következetesen munkálkodott a mezőgazdaság fejlesztésén. Ennek köszönhetően Kínában sikeresen megoldódott az 1,3 milliárdos lakosság élelmiszerellátásának problémája, nagyban emelkedett a falusi lakosok életszínvonala.

Az élelmiszerellátás egykor nagy probléma volt Kínában. Long Yongtu 1943-ban született a közép-kínai Changshában. Jelenleg a Boaói Ázsiai Fórum titkára. Elmondása szerint a vele egykorú kínaiak mind átélték azt az időszakot, amikor sokaknak éhezniük kellett, hosszú időn át nélkülözniük kellett a szükséges táplálékot.

„A velem egykorúak éhezés és sok nehézség közepette nőttek fel. Éheztünk, nem volt elég ennivalónk. Tököt főztünk, azt ettük. Olyan sok tököt ettünk, hogy később már a szagától is hányingerünk volt."

Kína hagyományosan agrárnagyhatalom, a mezőgazdaságból élők teszik ki a teljes kínai lakosság túlnyomó részét. Long Yongtu a 40-es években született. Akkoriban rendkívül elmaradott volt a kínai mezőgazdasági termelési technológia, ezenkívül a gyakori természeti csapások is rendkívül rossz hatással voltak a mezőgazdaságra. A mezőgazdasági termékek hiánya és a szüntelen háborúskodás miatt sokan éheztek, nem tudtak melegen öltözködni. 1949-ben a kínai parasztok egy főre eső éves átlagos gabonafogyasztása csak 180 kilogramm volt.

1949-ben az új Kína megalakulását követő három évben egy sor reformra került sor a kínai falvakban a mezőgazdaság területén. A parasztok földet, termelőeszközöket, állatokat kaptak a kormánytól. A kormány mezőgazdasági reformpolitikája támogatásra talált a parasztok körében, gyors ütemben helyreállt és fejlődött a kínai mezőgazdasági termelés, a gabona- és gyapottermés minden korábbinál magasabb volt. 1952-ben Kínában nagyszabású mezőgazdasági vízgazdálkodási létesítmények építésébe, valamint a mezőgazdasági technikák megújításába kezdett. Ennek eredményeként a kínai mezőgazdasági termelés feltételei szembetűnően javultak, a megtermelt mezőgazdasági termények mennyisége is gyors ütemben nőtt.

A 70-es évek végére a kínai gabona- és gyapottermés megduplázódott az 1952. évihez képest.

Bár nagymértékben nőtt a gabonatermés, a népesség gyors növekedése miatt a mezőgazdasági termékek kínálata továbbra sem elégítette ki keresletet. Yang Jiliang, egy Anhui tartománybeli paraszt erről szólva a következőket mondta.

„A 60-as és 70-es évek gabonahiánya nem oldódott meg. Gabona helyett az emberek más kultúrnövényeket ettek, hogy ne éhezzenek."

Akkor Kínában a földet kollektivizálva igazgatták, a földterület a falu tulajdonában volt. A parasztok részt vettek a kollektivizált munkákban, és átlagosan részesedtek a munka hozadékából. Ez nagyban korlátozta a parasztok mozgásterét. 1979 végén Xiaogang faluban, ahol Yang él, magánszemélyeknek is kiadták a földet, melynek köszönhetően a falu gabonatermése még abban az évben az azt megelőző 10 év átlagtermésének négyszeresére nőtt.

A kínai kormány 1980-ban döntést hozott arról, hogy az egész országban bevezetik a Xiaogang faluban meghonosodott rendszert, melyet családi felelősségi rendszernek neveznek.

Yang Jiliang elmondása szerint a faluban, ahol él szintén ilyen családi felelősségi rendszer van érvényben.

„A 80-as és 90-es években a családi felelősségi rendszer létrehozása után megerősödött a parasztok önállósága, és aktívabbak lettek a parasztok a gabona termesztésében, így alapjában véve megoldódott a ruházkodás és az élelmiszerellátás problémája a kínai falvakban. Ez azt is jelenti, hogy rendeződött az élelmiszerellátás gondja Kínában."

Statisztikai adatok szerint 1978-tól 1984-ig a kínai mezőgazdasági termelés évente átlagosan 8%-kal nőtt. Azóta a kínai gabonatermés stabilan nő. 2008-ban a gabonafélék termése meghaladta az 500 millió tonnát.

Liu Dongzhu asszony, a kínai állami gabonaügyi hivatal illetékes tisztségviselője erről szólva elmondta: Kína saját erejéből végül megoldotta a ruházkodási és élelmiszerellátási problémákat. Kína a világ földterületének 7 százalékán tartja el a világ lakosságának 22%-át. Ez felér egy csodával.

„Kína a gabonaellátással kapcsolatban tartja magát a korábbi irányvonalhoz, mely szerint következetesen saját erejére támaszkodva biztosítja a gabonaellátást az országban. Az utóbbi esztendőkben a kínai gabonatermés közel teljes mértékben ki tudta elégíteni a belső keresletet, az önellátás rátája elérte a 95%-ot."

Azért, hogy a parasztokat a gabonafélék termesztésére ösztönözzék, a kínai kormány növelte a közvetlen támogatásokat, és 2007-ig a parasztoknak nyújtott kormánytámogatás több mint 60 milliárd jüanra rúgott. A kínai kormány különböző intézkedéseket tett a parasztok jövedelmének növelésére, valamint a falusi gazdaság fejlődésének elősegítésére. Többek között a kormány emelte a gabona felvásárlási árát, támogatja a falusi vállalatok fejlesztését, megoldotta a falusi lakosok foglalkoztatását. Ezenkívül fokozatosan - 2006-ig - átfogóan feloldotta a mezőgazdasági adót, amivel ennek több mint 2600 éves története ért véget Kínában.

A kínai kormány által tett intézkedéseknek köszönhetően a kínai parasztok életszínvonala nagyban emelkedett, életkörnyezetük is nagyban javult, a korábbihoz képest ma már jóval tehetősebbek. Erről szólva Yang Jieliang elmondta, hogy Bisheng faluban a parasztok nemcsak hogy mobiltelefont használnak, de régi kisházaik helyett emeletes házat építenek, mások személygépkocsit is vásárolnak.

„Most lámpák, emeletes házak, mobiltelefonok láthatók a faluban, tehát nagyban javult a falu helyzete a világítást, lakást, közlekedést és hírközlést tekintve."

Jelenleg a kínai parasztok egy főre eső éves átlagjövedelme harmincszorosa az 1978. évinek. A kínai szegények száma 250 millióról mára 15 millióra csökkent.

Jiang Jieliang hozzátette, hogy ezenkívül a kormány nagy pénzösszeget fordított a kínai falvak infrastruktúrájának kiépítésére is.

„A kormány godoskodásának és támogatásának köszönhetően nagymértékben javult a kínai falvak közlekedési helyzete és orvosi ellátása, emelkedett a parasztok életszínvonala."

Ezzel egy időben Kína a mezőgazdasági termelés módszerének megváltoztatásával elősegítette a kínai mezőgazdaság korszerűsítését is. Megvalósult a kínai szántóföld több mint 60%-ának gépesített művelése.

A kínai kormány célkitűzése szerint 2020-ra a kínai parasztok egy főre jutó éves átlagjövedelme a 2008-as kétszerese lesz. A fogyasztás szintje is nagymértékben nőni fog, és alapjában véve fel fogják számolni a szegénységet Kínában. Jelenleg a kínai kormány és a nép éppen ennek a célkitűzésnek a megvalósításán munkálkodik.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China