A dizit a bambusz szárából készítik, minthogy az belül üres. A bambuszfuvolára nyolc lyukat szoktak fúrni. A hangszer elején hat lyukat helyeznek el, hátra pedig egyet, a nyolcadik lyukon keresztül tudjuk megszólaltatni a fuvolát. A hangszer elején lévő második lyukra egy vékony nád- vagy bambuszhártyát szoktak ragasztani, ettől a hangszerből gyönyörű életteli hangokat lehet előcsalogatni.
A dizi története hosszú múltra tekint vissza. Már 7000 évvel ezelőtt is létezett a csontból készített változata. Körülbelül 4500 évvel ezelőtt jelent meg a bambuszból készült dizi. Az időszámításunk előtti I. században, a Han-dinasztia idején a dizit hengchuinak hívták, és nagyon sokat használták a korabeli zenei előadásokon. A VII. századtól kezdve a dizin számos újítást hajtottak végre, ekkortól ragasztottak a második fuvólyukra hártyát a szebb hangzás kedvéért.
A Song-dinasztia idején a mesemondók rövid történeteket adtak elő hangszeres kísérettel a vásárokban. Ezek a történetek rövid szövegkönyvekben (huaben) fenn is maradtak az utókorra, ezért ezek kínai elnevezése után ún. huaben irodalomnak nevezzük ezeket a történeteket.
A Yuan-dinasztia idején volt divatos a zaju, amely egy megzenésített drámai előadást takar. Ezeken az előadásokon is kísérőhangszerként szerepel a dizi.
De nemcsak ezeken az előadásokon használták a hangszert, hanem a különböző helyi, nemzetiségi ünnepségeken és előadásokon is.
A dizi erőteljes intenzitású, széles a hangterjedelme, és rendkívül dinamikus hatása van. A dizi kiválóan alkalmas madárcsicsergés imitálására is.
Sokféle dizi létezik: Qudi-fuvola, Bangdi-fuvola, hét fuvólyukú dizi, tizenegy fuvólyukú dizi, különböző hangnemű dizik.
A diziket északi és déli ágakra is osztják attól függően, hogy a Jangce-folyó mely partján használják őket.
Dél-Kínában a Qudi-fuvola nagyon közkedvelt finom, szép hangja miatt.
Észak-Kínában viszont a magas hangfekvésű Bangdi-fuvolát kedvelik nagyon.
