Mondák szerint az ókorban a xun vadászati eszköz volt „shiliuxing" néven. Akkor az emberek zsinórhoz fűzött gömb alakú kő-, illetve agyagdarabokat dobálva vadásztak. Ezek közül a kő- illetve agyagdarabok közül akadtak üregesek, amelyek a repülésük során keletkezett légáramlástól hangot adtak. Ez felkeltette az emberek érdeklődését, s próbálták ilyen üreges darabokat fújni. A hosszú idők folyamán így lassan kialakult a xun fúvós hangszer.

Kezdetben többnyire kőből és csontból készült a xun. Később pedig kerámia-xun hangszert készítették lapos, illetve ellipszis, gömb, hal, körte stb. alakban, leggyakrabban pedig körte alakban.

A hangszer felső részénél egy fúvóka szerepű lyuk van. Feneke lapos. Falán hanglyukak vannak. A legrégibb kezdetleges xun hangszeren csak egy hanglyuk volt. Később több hanglyukú hangszerré vált. Az időszámításunk kezdete előtti III. századig hat hanglyukú lett. Cao Zheng, a Kínai Központi Zeneakadémia professzora a XX. század harmincas éveinek végétől próbálta továbbfejleszteni ezt az ókori hangszert. Később Chen Chongnak, a Tianjini Zeneakadémia professzorának a körte alakú xun alapján sikerült kilenc hanglyukú xunt kifejlesztenie, amelyet a Jiangsu tartomány Yixing körzetéből való lila színű agyagból égetnek.

A kilenc hanglyukú xun erősebb és szélesebb hangot adhat a korábbinál. Hangfekvéseket és félhangokat lehet fújni ezen a hangszeren. A hangnem változtatására is felhasználható. A kilenc hanglyukú xun hangszeren régies hangulatú, vastag, mély, fájdalmas, de erős akaratú, színezetű zenét játszhatnak. A hanglyukak rendbehozatalának eredményeképpen a xun hangszeren ma már szóló, zenekari és kísérő zeneszámokat is elő lehet adni.

Nemrégiben Hubei tartomány ének- és táncegyüttese tagjának, Zhao Liangshannak sikerült kifejlesztenie a 10 hanglyukú xunt, amely keményfából készül. Ezáltal megoldódott az a gond, hogy a régebbi xun hangszerből nehéz magas hangot kicsalni.