Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Zhou Jielun
2010-12-10 14:48:38 CRI

Lovaspásztor

Ezer kilométerre 

A kék-fehér porcelán 

Krizantém 

Van-e ma olyan énekes Kínában, akit sokan a legkiemelkedőbbnek tartanak? A válasz igen: Zhou Jielun, angol neve Jay Chou. 1979 január 18-án született Tajvanban. Amikor kisfiú volt, nagyon félénk volt és keveset beszélgetett másokkal. Tanára szerint a kis Zhou Jielun nem volt jó a tanulásban. Kiderült, hogy valószínűleg autista. A félénk fiú nagyon szerette a nyugati, illetve a klasszikus zenét. Zhou anyja emlékezete szerint már négy éves korában már elkezdett zongorázni, tíz éves korában pedig már improvizálva tudott játszani.

A zene segített a félénk fiúnak. Egy énekversenyen Zhou Jielun zongorázott egy barátjának. Zhou ugyan jobban énekelt a barátjánál, de ő félt a színpadon. A műsorvezető felfigyelt arra, hogy bár az ének szám nem volt jó, Zhou Jielun kiválóan zongorázott. A versenyt követően megkeresték Zhout és meghívták a fiút egy zenekarba, ahol Zhou Jielun együtt kezdett dolgozni Fang Wenshan dalszövegíróval, aki különösen is kiemelkedő a kínai hagyományos stílusú dalok terén.

1 2
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China