Sok kínaiak amikor üzleti vásárra mennek Lengyelországba, kihasználják az alkalmat a városnézésre és utazásra. Idén indult a Peking-Varsó közvetlen járat, amelyre nagyon nagy igény mutatkozik.
Kína és Oroszország, valamint Kína és a kelet-közép-európai országok turisztikai együttműködése előmozdította a kínai turisták számának emelkedését. Kína ma 140 országba engedélyez utazást állampolgárainak, melyek között ott van Oroszország és 14 kelet-európai ország. Ezekben az országokban külön szabályozzák a kínai turisták belépését. Jia Bei elmondta:
„Idéntől Lengyelország, Albánia és Bulgária úgy rendelkezett, hogy a schengeni vízummal rendelkező kínai turisták mehetnek e három országba utazni. Egyre népszerűebb a Balkán-félsziget mint utazási célpont."
Az idei kínai orosz kulturális évadban és a 2013-as orosz kínai évadban összesen több mint 200 közös rendezvény lesz. Valentina Matvijenkó, az Orosz Föderáció Szövetségi Gyűlése Szövetségi Tanácsának, vagyis a parlament felsőházának elnöke fontosnak tekinti az együttműködést a turizmus területén. Szerinte ez nem csak a kétoldalú cserekapcsolatokat mozdítja elő, hanem fontos hatással van a gazdasági fejlődésre is. Elmondta: „Évi közel 2.4 millió orosz utazik Kínába, és csak 850 ezer kínai látogat Oroszországba. Üdvözlöm a kínai turistákat Oroszországban, mert szerintem fontosak az országaink közötti barátságban."