Szakértők szerint félő, hogy a kelet-ázsiai országokban megjelent vírus és az influenza vírusok között géncsere jön létre, amely egy új, gyorsabban terjedő mutáció kialakulásához vezethet. Fennáll tehát a lehetősége annak, hogy a kétféle vírus találkozik, mutációt képez és világméretű járványt, úgynevezett pandémiát okoz. Az illetékesek szerint ezért égetően fontos megakadályozni, hogy létrejöjjön ez a molekuláris szintű mutáció. Mindig fennáll annak a veszélye, hogy egy ilyen járvány komoly pandémiává fajul, ami már nemcsak néhány száz, hanem több millió embert érintene szerte a világban.
Éppen ezért a kutatók nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy előállítsák a vírus ellenszerét. Látható azonban, hogy a dolog nem lesz egyszerű, hiszen egy igen "tehetséges" vírustörzs bontogatja szárnyait.
Minél többen fertőződnek meg, annál nagyobb az esélye annak, hogy a vírustörzs az egész világra kiterjedő tömeges járvány kiindulópontja lesz, amennyiben elsajátítja azt a képességet, hogy egyik emberről egy másikra jusson (jelenleg madarakról megy át emberre). Ez akkor válik lehetségessé, ha a vírustörzs mutáción megy keresztül, vagy géneket cserél egy emberi influenzavírussal, aminek - szakértők szerint - egyre nagyobb a valószínűsége.
A vírus terjedésének megfékezésére máris számos európai laboratóriumnak elküldték azokat a reagenseket, amelyek alapján a kutatók helyben azonosíthatják a H5N1 vírustörzset.
1 2 3 4
|