A kínai tésztás káposztaleves reggeli után, dzsipbe raktak minket, hogy megnézzük, hol nő az igazi magashegyi tea. A hegy maga 622 méter, ami nem tűnhet soknak, viszont irgalmatlanul meredek, a hozzá illő szerpentinnel. Kocsikáztuk rendületlenül hegymenetben – a mellesleg szépen aszfaltozott hegyi úton – hegyeken és bambuszerőkön át, ahol a táj nyugalmát nemigen zavarta meg emberi életre utaló jel.

Az első ilyenbe valahol félúton felfelé akadtunk: pár régi ház ült egy meredély alján – persze, az egyiken volt parabolaantenna -, néhány helyi teát szedegetett. Eddig az út inkább vadregényes volt, innentől következett egy húsz kilométeres rali-szakasz az éppen épülő hegyi szerpentin földútján. Nem gyenge szívűeknek való, még a mi sofőrünkkel sem, aki láthatóan nagy rutinnal és nyugalommal tette meg az utat – és volt ideje közben telefonálni és fényképezgetni is.

Munkagépek, néhány munkás és kecske, még mindig a vadon, igaz, de már készen álltak a teraszok a jövő kivi- és görögdinnye-termesztése számára.

A hegytetőn – meglepetésemre – egy igazi település fogadott, szép nap házakkal, sőt, étteremmel. Itt jöttek újra a javarészt sós ízek, némelyike, egy magyar szófordulattal élve, érezhetően egy nagyon szerelmes szakácsnő keze alól.

Halak, sertéshús, zöldségek, beazonosítatlan hegyi fűszernövények és természetesen az elmaradhatatlan bambusz. Helyi csemege. Minden létező módon hasznosítják is: kerítés, autó-üléshuzat, kanapébélés és ennivaló. Mondjuk érthető: más fa erre nem nagyon nő.

Eleredni látszott az eső, így mi is leereszkedtünk a hegyről, aminek, mint kiderült, a másik oldala szinte teljesen be van építve. Hatalmas két-, de inkább háromszintes gyönyörű új házak kúsznak fel szinte végig a hegyoldalra, ami erre nem is olyan meredek. A házak földszintjén hol étterem van, hol boltocska, hol a teával bíbelődnek a lakók, és folyamatosan építkezik valaki.

Vacsora után a tulajdonos meglepetésszerűen körbekalauzolt bennünket a kis teafeldolgozó üzemben, ahol évi közel 14 ezer kiló teát állítanak elő. Tíz-húsz munkást foglalkoztatnak, a friss tealevelek szépen bedobozolva kerülnek ki a kapun. Kompakt kis komplexum. Az eljárás nemigen különbözik a hagyományostól, csak éppen itt már gépesítve van minden: fonnyasztás, egyengetés, préselés, majd további szárítás, ami kihozza a tea aromáját, osztályozás egy légbefúvásos géppel vagy rostával, majd a csomagolás. Mérés után előbb zacskóba kerül a tea, amit lehegesztenek, a zacskó pléhdobozba, a doboz papír díszdobozba, végül pedig dísztáskába. Mehet is a Sanqing tea meghódítani a világot.

Írta: Falucskai Violetta