XXI :Népművészet


>>[Istenek és a mítoszok szereplői]

Az égi és földi varázslók a kínai népművészetben IV

A buddhista tanítások szerint négy nagy Tanvédő, jingang ismeretes, akik segítették a buddhizmus elterjesztését. A kínai taoizmusban pedig négy nagy védőszent létezik, amelyek ott állnak minden taoista kolostor kapujában. A négy nagy védőszent katonai ranggal rendelkezik. A négy védelmező név szerint a következő Ma Tianjun (Huaguang), Zhao marsall (Zhao Gongming), Guan marsall (Guangong), Wen marsall (Wenqun). Az ábrázolásokon Ma marsall arca hófehér; Zhao marsall arca olyan fekete, mint a vas; Guan marsall arca, olyan piros, mint vér; Wen marsall arca pedig sötétkék. A négy nagy védelmező legfőbb feladata mindenféle baj és katasztrófa elhárítása. A négy védelmező erejében széles néptömegek hisznek napjaikban is. A taoista varázsszertartásokon ehhez a négy segítőhöz fohászkodtak, hogy távolítsák el a gonosz szellemeket.
A kép felső részén Ma marsall, vagyis Ma Wangjie látható, aki egyesek szerint tűzvarázsló is. Az alkotást többfajta eljárással készítették el, először rányomtatták a papírra az ábrákat, majd kifestették azokat. Ezért lettek ezek az igen élénk színűek és világosak.

Az égi és földi varázslók a kínai népművészetben V

Kínában nagyon népszerűek és nagy tiszteletnek örvendenek a különféle foglalkozási ágak védőszentjei. Ezeknek a védőszenteknek oltárt emelnek, vagy tiszteleti helyet biztosítanak a lakásban, a munkahelyeken, vagy a boltokban. Így a hétköznapokon is tudnak nekik áldozni, nemcsak az ünnepekkor. Az ünnepek alkalmával a hívők ellátogatnak a szentélybe, ahol az eredeti, ősi védőszent található. Az emberek között akadnak olyanok is, akik egészségesek szeretnének maradni, ezért a házi oltárukon a Gyógyító Király mását helyezik el. A Gyógyító Király az orvoslás és a gyógynövények védőszentje, rengeteg tanítványa van, mint például Sun Simia,Bian Que, Hua Tuo, Yu Dongbing, Baosheng király és Li Shizhen. Az imént felsorolt emberek mind híres orvosok voltak az ókori Kínában. A Gyógyító Király többi tanítványa a három Wei, azaz Wei Zichang, Wei Gudao és Wei Shanjun, továbbá Tie Guaili is Gyógyító Királlyá vált.
A képen látható Gyógyító Király az egyik Wei, kezében gyógyszereket tart, a kép baloldalának alján egy gyógyszerek tárolására használt lopótök látható. A Gyógyító Király két oldalán két őt szolgáló gyermek látható. A védőszent képi megjelenítése a tipikus pekingi stílusjegyeket viseli magán.

Az égi és földi varázslók a kínai népművészetben VI

A területvédő, a földeket védő varázslók (she varázsló) voltak a legnépszerűbbek a kínai kultúrában. A földeket védelmező varázslóknak szentélyeket is állítottak, ún. földoltárokat állítottak a tiszteletükre. A földvédő varázslók a legnagyobb népszerűségnek a Ming-dinasztia (1368-1644) idején örvendtek, ekkor számos szentélyt, és kolostort emeltek a tiszteletükre. Különféle elnevezésük is ismeretes a csirketollas földvédő, a renxian védelmezője, az alacsony rangú földvédő, a föld három rétegét védelmező, a fő földvédő, a dou (bab) védelmezője. A földeket védelmező kolostorokon kívül földoltárokat is emeltek szerte az országban. A földoltáron egy cserépbe követ helyeznek, ami a földeket védelmező varázslót jelképezi. Ez a talizmán az egész környékbeli földeket védelmezi. A földvédő varázsló az ábrázolásokon fehérarcú, nagy fekete szakállú istenség.
A képen látható földvédő varázsló eredetije a délkelet-kínai Zhejiang tartománybeli Hangzhouban található meg. Az ábrázoláson jól látható, hogy nagyhatalmú védelmezőként jelenítik meg. A varázsló jobb- és baloldalán két szolgálója álldogál. A képet fadúcos nyomtatással készítették, majd utána élénk színekkel kifestették.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China