XXI :Népművészet



>>[Klasszikus bútorok]

A dél-kínai népi lakás—a Földépület

A Földépület földből emelt falakkal körülvett föld-fa szerkezetű lakás. A dél-kínai Fujian tartományban települő kejia emberek falvaiban sok az ilyen lakás, ezért "Kejia földépület"-nek is nevezik.
A hagyományos földépület formái között akad kerek, kockás, négyszögletű, félkör alakú, ovális, pentagon, Nyolc Ábrák, illetve szabálytalan alakú. A kerek földépületet a kejiaiak önvédelmi célból megépített körülzárt, több család együttes lakhelye, a külső falakat több mint egy méter vastag földből emelték. A külső falak általában egy, néhol két, vagy három karika formájában zárják körül a lakást, amely vagy két-, vagy három-, vagy négyszintes, de nagyjából háromemeletes. Az épület tetején az úgynevezett "égi kút", vagyis a fedetlen rész található. Minden épületben van kút is. Csak egy kapu vezet kifelé. Az épület földszintje konyhaként, étkező szobaként funkcionál és nincs ablaka. Az első emeleten gabonát vagy mezőgazdasági eszközöket raktároznak, ennek ritkán van ablaka. A második emelet fölött vannak a hálószobák. Az épületben a folyosót a családok együttesen használják. A különböző hálószobák ablakai és ajtaja mind-mind a folyosóra néznek.  
A földépület falainak építési technikáját szépen alkalmazták, ezért ezek az épületek nagy súlyt is megtarthatnak. A földépület tervezése racionális, benne a nagy létszámú családok együttes lakása nemcsak megoldja a különböző életproblémákat, hanem a nagy család közös erkölcsi felfogásának, genetikai viszonyának, morális koncepciójának és ideál hajszolásának fejlesztésében is fontos szerepet játszik. Az illusztráción szereplő kerek földépület kiválóan megtestesíti az említett vonásokat.

A mosdótál-tartó a hagyományos kínai háztartási bútorok közt

A fából készült kínai bútoroknak sok kategóriája van, a mosdótál-tartó később jelent meg. Modern korunkban a tartóállvány általában három- vagy ötlábú, nemcsak a mosdókagylót tarthatja, a hátsó két láb fölfelé nyúló részére törülközőt függeszthetnek, vagy szappandobozt tehetnek, néha van olyan szerepe is, hogy tart egy tükröt a két láb.  
Az illusztráció a mosdótál-tartó hátsó részét ábrázolja, a két láb felfelé nyúló részének tetején a vízszintes rúdra törülközőt függeszthetnek, s két sarkán felfelé hajtó két kisebb rész formája az úgynevezett "Egyszarvú egy fiával ajándékoz meg". Az egyszarvú az ősi legendákban kegyes állat, a tehetséges és illő erkölccsel rendelkező leszármazottakat jelképezte. Később azt kezdte szimbolizálni, hogy az ügyes állat fiával ajándékozhatja meg azt, aki egy fiút szeretne szülni. Az emberek között elterjedt az a szólás, hogy a jó, morális leszármazottat "egyszarvú gyereké"-nek hívják. Ennek bizonyítéka, hogy egy karrierben sikerrel járó fiatal fiút "égbolti egyszarvú gyereke, emberi életben császári diák"-ként emlegették. Az "Egyszarvú egy fiával ajándékoz meg" ábrájának értelme, hogy egyrészt a fiú gyerek minél korábbi szülését kérik, másrészt ezzel azt kívánják, hogy a leszármazottak jó gyerekek legyenek.
Az illusztráción a fafaragás az említettekre jellemző, a fafaragás finoman ábrázolja az egyszarvút és a gyereket, élethű az egyszarvú dinamikus formája.

Hagyományos kínai bútor, a szekrény

A hagyományos kínai bútorok között akadnak szekrények és ládák, a szekrényekbe általában ruhákat, ruházati dísztárgyakat tettek. A szekrények általában magasak és keskenyek. Az ilyenféle bútorok nagyban különbözhetnek egymástól, az alacsonyabb szekrények akkorák, mint egy fapad, vagy teázó asztal, a magasabbak a szoba tetejéig érhetnek. A külalakjuk szerint álló, kerek sarkú, kockás sarkú, függő, ajtó nélküli, polc alakú kategóriákat különböztethetünk meg, a funkciójuk szerint pedig az ágy melletti és a ruhatartó szekrényeket. Némelyek átvették a konyhai bútorok szerkezetét, mint például az alacsony szekrények és a láda-szekrények.
Az illusztráción szereplő polc alakú szekrény formája egyszerű, mindent átfogó, a középső részén, vagyis a fiókokkal rendelkező részen sárkány formájú dombormű látható, a külső része, a szekrény széle és sarka egyszerű. A polc alakú szekrény a Ming-dinasztiában (1368-1644) keresett volt, az ilyenféle nagy méretű bútorokat csak gazdag családok birtokolták, az egyszerű emberek lakásaiban ritkán voltak ilyenek.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China