Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
A nyúl éve
2011-02-09 12:33:16 CRI

A harmadik monda szerint az állatévek sorrendjét az állatok legélénkebb napszaka szerint határozták meg. Kínában legkésőbb az időszámításunk előtti 3. században a Han-dinasztiában 12 szakaszra, azaz 12 napszakra osztottak egy napot. Az első, azaz a zishi nevű napszak este 11 óra és éjjel 1 óra közé esik. Ilyenkor a patkány a legélénkebb, ezért ő került az első helyre. A másik 11 állat pedig sorrendben követi a patkányt.

A kínai állatévek, azaz az állatjegyek rendszerében a nyúl sorrendben a negyedik helyen áll. Ehhez egy monda is fűződik. E szerint az Égisten, azaz a Jádeisten a különböző állatfajok részvételével tartott gyűlésen úgy határozott, hogy olyan sorrendben veszik őket fel az állatévek jegyzékébe, amilyen sorrendben az Égisten palotájában kijelölt célponthoz érkeznek. Az egymáshoz közel lakó nyúl és a bivaly megegyezett, hogy a kakas első kukorékolásakor indulnak útnak. Ám a nyúl már az első kukorékolás előtt elindult a Jádeisten palotája felé. Félúton hátranézett, de senkit sem látott a nyomában, tehát megelőzte a többi állatot. A nyúlnak van egy jó tulajdonsága: fürge, így hát úgy gondolta, hogy még aludhat is egyet. Ennek megfelelően egy jót szundított az út melletti réten.

Magától értetődően a bivaly sokkal a nyúl mögött volt, de szívósságával, erős testalkatával és szilárd akaratával nemcsak megelőzte a nyulat és a többieket, de elsőként érkezett az Égisten palotájába, a nyúl pedig még édesdeden aludt az út menti réten. Ennek ellenére mégis a második helyen áll az állatjegyek sorrendjében, mert egész úton a hátán ült az eleven, mozgékony patkány, majd a bivaly felkészületlenségét kihasználva váratlanul leugrott a bivaly hátáról és elsőként érte el a palotában kijelölt célpontot.

Egy hangos zajra a nyúl is felébredt. A zajt pedig nem más, mint a tigris csapta, amikor nagy robajjal elszaladt az alvó nyúl mellett. A nyúl gyorsan futásnak eredt az Égisten palotája felé, de így sem vehette fel a versenyt a tigrissel, hiszen az sokkal erősebb és gyorsabb volt nála. A nyulat megelőzve a tigris ért harmadikként a célba, a nyúl pedig negyedikként.

Sok mese és szokás fűződik a nyúlhoz Kínában. Így például a kínai mesevilágban Wangmu Niiangniang, a leghatalmasabb istennő felelt az emberek életének hosszáért, ő foglalkozott az életelixír előállításával. A nyúl az istennő segédje volt, aki sokat segített gazdájának az elixír gyártásában. Ezért az emberek a hosszú élet állatának nevezik a nyulat. A szólás szerint a fehér szőrű nyúl ötszáz éves állat, a piros szőrű nyúl pedig ezeréves.

A néphagyomány szerint a szülők piros selyemszalagot vásárolnak a gyereküknek, ha az éppen a soron következő állatövben született, hogy megvédjék a gonosztól, jó egészséget és szerencsét hozzanak neki. A férj és a feleség is így szokott tenni, amikor beköszönt az egyikük állatéve.


1 2
Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China