Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Kecskemétben megkezdődött a Mercedes-Benz gyártása
2012-04-11 16:26:14 CRI
A német Daimler vállalat kecskeméti Mercedes-Benz gyára a minap kezdte meg a gyártást. A 800 millió eurós befektetéssel készült új gyár a tervek szerint évente 100-120 ezer B osztályú Mercedes gépkocsit gyárt, és ezzel hozzájárul a magyar gazdaság fejlődéséhez, valamint megerősíti a piac bizalmát a magyar gazdaság iránt.

Dieter Zetsche, a Daimler vállalat elnöke-vezérigazgatója a kecskeméti gyár felavatása utáni sajtóértekezleten elmondta: már eddig is több mint 100 ezer rendelés érkezett a Mercedes B osztályú gépkocsikra. A kecskeméti gyár nagyban segíthet a kereslet kielégítésében. Az utóbbi években a Daimler cég több mint 1,4 milliárd eurót fektetett gazdaságos gépkocsi összeszerelésébe. Ebből 0,6 milliárd euróból egy német gyárat bővítettek ki, a maradék 0,8 milliárd euróból építették fel a kecskeméti gyárat.

Az év második hónapjában a magyar import forintértékének növekedési üteme meghaladta az exportét, a behozatal 9,5, a kivitel 6,3 százalékkal bővült a magas bázisidőszaki értékekhez képest. Euróban számolva a kivitel, valamint a behozatal értéke szinte nem változott 2011 azonos időszakához viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg 2012 februárjában 198 milliárd forint aktívumot mutatott, ami az egyenleg 36 milliárd forintos romlását jelenti az előző év azonos időszakához képest.

Az ipari termelés februárban az előzetes adatok alapján 1,1 százalékkal emelkedett 2011 februárjához viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index 3,4 százalékkal csökkent. A termelés az év első két hónapjában 0,3 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index februárban 0,8 százalékkal nőtt.

Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemeli: a várakozásoknál kissé gyorsabban, 1,1 százalékkal nőtt az ipari termelés februárban az előző évihez képest, azonban a szökőnaphatás miatt a munkanaphatással kiigazított termelés 3,4 százalékkal csökkent.

Az ipari termelés év eleji gyengélkedése a szakértő szerint megfelel a várakozásoknak. Suppan Gergely kiemelte: márciustól az ipari termelés újra élénkülhet egyrészt a gyengülő bázisok, másrészt egyes javuló német konjunktúramutatók hatására. A legnagyobb hatással azonban a Mercedes március végén induló termelése lehet. Egyes beszállítóknál ugyanis már korábban elkezdődhetett a termelés felfuttatása, amit a márciusban meredeken megugró hazai beszerzési menedzser index is jelezhetett, hiszen a szaúdi mutató után a második legerősebb értéket mutatta nemzetközi összehasonlításban - hangsúlyozta az elemző.

Áprilistól az év végéig 6-8 százalék közötti növekedést vár a Takarékbank az ipari termelésben, az év egészében pedig azt várják, hogy 5 százalékhoz közeli lehet az ipari termelés növekedése.

A külkereskedelmi adatok kapcsán Suppan Gergely kifejtette: az euróban mért gyorsabb importnövekedés szinte teljes egészében a cserearányromlásnak köszönhető, így a nettó export továbbra is jelentős szerepet játszhat a bruttó hazai termék (GDP) növekedésében. Az exportot, csakúgy, mint az ipari termelést, a Mercedes induló termelése dobhatja meg a következő hónapoktól, azonban a termelést megelőzően a nyersanyagok és alkatrészek importja már növekedést mutathat - fűzte hozzá. Az export élénkülését az év hátralevő részében a várhatóan javuló német konjunktúra is segítheti. Az év egészében 7,8 milliárd euró külkereskedelmi többletre számít a szakértő a tavalyi 6,89 milliárd euró után.

Árokszállási Zoltán, az Erste elemzője havi szinten a 0,8 százalékos bővülésnél jobbat várt, és összességében is kissé negatív meglepetésként értékelte az ipari termelési adatokat. Ő is úgy vélekedett, hogy a márciusi adat a Mercedes termelésének beindulása miatt már jobb lehet, és az év második felében is bővülés várható az ipari termelésben.

A szakértő hozzáfűzte: az idén éves átlagban 3,5 százalékos termelésnövekedést várnak.

A külkereskedelmi termékforgalom adatait egyértelműen negatív meglepetésnek nevezte Árokszállási Zoltán, mivel előrejelzésükben februárra 760 millió eurós többletet vártak az előzetes adatok szerinti 690 millió euró helyett. Hozzáfűzte, hogy az elemzői konszenzus még magasabb, 800 millió euró vagy afeletti szufficitről szólt.

A külkereskedelmi adatokon is a Mercedes termelésének beindulása segíthet - mondta a szakértő, aki kifejtette, hogy az import dinamikája el fog maradni az exportétól, vagyis csökken a külkereskedelmi többlet.

Árokszállási Zoltán elmondta: a tavalyi 7 milliárd eurós többlet az idén némiképp nőhet.

(Írta/fordította: Zhao Zhengyu)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China