Amikor a hímzésről beszélünk, elengedhetetlen a selyemszövés megemlítése, hiszen a selyemkészítés, annak felfedezése és tökéletesítése a hímzés előfutárai. „A férfi szánt, az asszony sző" felállás már az ókori gazdaságnak is egyik meghatározója volt, csaknem minden családnál tenyésztettek selyemhernyót, foglalkoztak selyemszövéssel. Mivel a tenyésztési technikák már igen magas színvonalat értek el, a selyem minősége első osztályú volt. A maihoz is mérhető, vékony, fényes, rugalmas és finom szálakat tudtak előállítani.

A kínai hímzés a kínai selyem- és textilipar fejlődésével párhuzamosan fejlődött. A Nyugati Han-dinasztia idején a kínai selyemipar már olyan fejlett volt, hogy egy selyemszálat 14-15 rostszálból sodortak össze. Ilyen selyemszálakat találtak 1972-ben a Hunan tartománybeli Changsha Mawangdui elnevezésű, a Nyugati Han-dinasztia idejéből származó sírban.

A hímzések színesek és kellemesen váltakozó elemekből tevődnek össze, amiből arra lehet következtetni, hogy ez a kínai kézművesség igen hosszú múltra tekinthet vissza, hiszen az említett korokban már magas művészeti színvonalon alkottak a mesterek. A Három Fejedelemség korában az emberek már olyan felső- és alsóruházatot viseltek a különböző fontos ünnepségeken, amelyekre napot, holdat, csillagokat, hegyet, sárkányokat, valamint csibéket, sőt lángot, tüzet, valamint ételek képét is hímeztek. A buddhista személyek és a buddha- minták selyembe történő hímzése rendkívül nagy művészi jelentőséggel bírt a későbbi korok emberalakjainak megmintázása szempontjából.

A kínai hímzőművészet hosszú fejlődése folyamán a következő négy fő hímzési stílus és technika jött létre: a suzhoui hímzés, amelynek központja a dél-kínai Suzhou város, a xiang hímzés, amely eredetileg a kínai Hunan tartomány székhelyéről, Changshából származik, a chuani hímzés, amelynek központja a Sichuan tartománybeli Chengdu város, valamint a yue hímzés, amelynek pedig Kanton város az otthona. A Kínai hímzés mind a négy vállfaja művészi értéket képvisel, ám mind különböző sajátosságokkal rendelkezik.

Valószínűleg hallgatóink kevésbé ismerik a Yun-selyemhímzést, amely arról nevezetes, hogy a kínai császárok hivatalos díszruhája, úgynevezett „sárkányos köpenye", a Yun stílusban hímzett selyemből készít. A Ming és Qing dinasztinákhoz tartozó császárok többségének hivatalos díszruháját Yun-stílusban hímzett selyemmel készítették, Nankingban. Ám a Yun-selyemnek több mint ezer éves történelme van. Nevét a „yun" kínai szóról kapta, amely felhőt jelent, mert ez a fajta selyem színekben rendkívül gazdag, akár az égen úszó felhők. Egyes szakértők szerint a Yun-selyem a „régi kínai textilipar utolsó emléke".

A Yun-selyemet a Yuan dinasztiától egészen a Qing dinasztia végéig csak a császári családok használhatták. A kínai feudalizmus bukása után Kína hadurak irányítása alá került, majd a japán invázió és a polgárháború következett. A Yun-selyem hagyományos megrendelője, a császári család már nem létezett, így a Yun-selyem termelői felhagytak a luxuscikk készítésével.

A Kínai Népköztársaság kikiáltása után, 1956-ban Zhou Enlai kínai miniszterelnök kezdeményezésére indították újra a Yun-selyem termelését, amely amellett, hogy egy elegáns kelme, a kínai szellemi örökség része is. 1957-ben megalakult a Nankingi Yun-selyem Kutatóintézet, amelynek feladata az időközben elveszett tudás újrafeltalálása volt. Ez nem ment egyszerűen, de 1973-ra az intézet már teljesen elsajátította a Yun-selyem előállításának technikáját, és abban az évben megkezdte annak művészi szintű oktatását. Zhou Shuangxi, mint a Nankingi Yun-selyem Kutatóintézet első tanítványa, ma már a kínai szellemi örökség eme darabjának nagymestere lett. Zhou még jól emlékszik, hogyan kezdte pályáfutását.

1973-ban, 18 évesen Zhou bányász szeretett volna lenni, de az iskola után a Nankingi Művészeti Társaságba osztották be. Kezdetben ezt a fajta munkát, a sok hímzést és szövést nem szerette, ám a viszonylag magas fizetés miatt mégis elégedett volt.

„Akkoriban újra akarták indítani a Yun-selyem termelését, ezért más iparágokhoz képest magasabb fizetést kaptunk, hát persze ez jó érzéssel töltött el. Az első évben a havi bérünk csak 14 jüan volt, de ez a második évben már 16 jüanre és a harmadik évben már 30 jüanre emelkedett. Más helyeken általában három év után csak 28 jüan volt a havi bér. Akkoriban egy hónapban csak 8 jüant kellett költenem általában. Még a gabona-adagunk is több volt mint más munkásoknak, havonta 34 jin (17 kg) gabonát kaptunk, más munkások meg általában csak havi 28 jint (14 kg)."

Kezdetben a Nankingi Yun-selyem Kutatóintézetben nagy volt a tanár-hiány. Először művészeti iskolákból hoztak át néhány tanárt, csak később találtak néhány idős Yun-selyem készítőt. Az idős mesterről Zhou Shuangxi így emlékezett:

„18 éves koromtól kezdve tanultam tőlük, az idős mesterektől, akik akkor már mind betöltötték a hetvenet. Hát közel ötven-hatvan év korkülönbség volt köztük, ebből is lehet látni, hogy milyen sokáig nem volt Yun-selyem termelés. Csak az idős mesterek voltak ott, meg én, a legfiatalabb Yun-selyem készítő."

Azonban az idős mesterek meglehetősen régivágásúak voltak, tartották magukat ahhoz a régi kínai nézethez, miszerint „ha megtanulja az inas, éhenhal a mester", azaz ha minden tudásukat átadják, akkor feleslegessé válnak, mondhatni a tanítással „maguk alatt vágják a fát". Mivel az idős mesterek így álltak hozzá a fiatal tanítványokhoz, Zhou Shuangxi első éve meglehetősen unalmasan telt. Nem tanult semmit, feladata csak annyi volt, hogy takarítson és teát főzzön a mestereknek. Csak lopva leshette az idős mesterek munkáját, de így nem tudott elsajátítani semmilyen technikát.

Az idős mesterek, a hagyományoknak megfelelően, nem adtak semmilyen írásos tananyagot, csak az iskolában, szóban és gyakorlatban tanítottak. Mindenre volt egy verses mondat, amely röviden összefoglalta, mi a teendő, azokat recitálták naphosszat. Ez a verses tananyag nemcsak a selyemhímzés minden csínját-bínját öltelte fel, de még a helyes alvás mikéntjéről is volt vers. A mesterek nagyon szigorúan bántak a tanítványokkal, amit Zhou Shuangxi még ma is méltat, hiszen emiatt válhatott ilyen kiváló selyemhímző mesterré jómaga is.

Zhou máig a Yun-selyemből készült „sárkányos köpenyére" a legbüszkébb, amely a legmagasabb színvonalú munkája. Tízévnyi tanulás után, 1983-ban készítette el a Ming dinasztiabeli Wangli császár sárkányos köpenyének másolatát, amelynek eredetije a Ming Sírok feltártása során került elő.

A selyemből készült szövetek rendkívül könnyen erodálódnak, a köpeny kiemelésekor már nagyon rossz állapotban volt, amely nagy fejfájást okozott Zhou-nak a másolás során. Annak érdekében, hogy a másolat minél pontosabb legyen, Zhou többször is ellátogatott a Ming Sírokhoz, hogy tanulmányozza az eredeti sárkányos köpenyt. Összesen öt évig tartott a másolás. Ma Zhou Shuangxi munkája látható a Ming Sírok múzeumában. Zhou Shuangxi így emlékszik azokra az időkre:

„A Yun-selyem szövése a nyolcvanas években élte fénykorát. Főleg régészeti leleteket másoltunk, amiből nagyon sokat tanultunk és így gyorsan fejlődött a technikánk. A másolási munkálatok során létrejött egy szakembergárda, amelynek az idősebb generáció is nagy figyelmet szentelt. Úgy gondolom, ha ezek a másolási munkák nem lettek volna, a mai szakembergárda sem létezne."

Zhou Shuangxinak és munkatársainak köszönhetően a Tiltott Város múzeuma, a Ming Sírok Múzeuma, és sok más intézmény jutott nagyértékű régészeti leletek eredeti állapotát mutató másolatokhoz. Zhou és munkatársai többfajta Yun-selyem előállítási technikát is sikerrel fejlesztettek ki.

Azonban a kilencvenes években, ahogy Kína robbanásszerű fejlődésen ment keresztül, előretörtek a gépi szövéssel készült selymek, amelyek szinte elmosták a Yun-selyem készítést. Az eredetileg az országos tervben meghatározott kvóták a mélybe zuhantak. A legnehezebb időszakban az intézet nem tudta kiutalni a fizetéseket, a raktárban pedig a plafonig álltak a visszaküldött selymek. Zhou Shuangxi elmondta:

„Az emberek látták, hogy ez jó dolog, de nem engedhették meg maguknak. Az a két év volt a legnehezebb... a visszaküldött derengekkel tele volt a raktár, úgy álltak ott egymás hegyén-hátán, mintha csak tüzifa lenne. '97-'98-ban nagyon sok ember elment, más munkát kerestek. Az egyik évben kínai újévkor még fizetést sem kaptunk."

Ahogy a kézzelkészült selymek eladhatatlanná váltak, az intézet már nem tudott munkát adni az embereknek. Sokaknak más munka után kellett nézniük, és végül a ruházati iparban találtak megélhetést. Zhou Shuangxi is más munkát akart keresni. Mint elmondta:

„Hát akkor nagy aggódtam. Sok munkatársam távozott az intézetünktől. A gyárnak csak két gépe maradt a legnehezebb időkben. Nem akadt senki, akit érdekeltek volna a termékeink."

Ám Zhou Shuangxi nagyon kötődik a Yun-selyemhez, így kitartott munkahelye mellett. A kínai gazdaság fejlődésével az emberek újra érdeklődni kezdtek a különleges minőségű, kézzel készült termékek iránt, így a Yun-selyem iránt is újra érdeklődés támadt. Manapság a Yun-selyemet elsősorban ajándékozási és luxus ruházati célokra vásárolják, méghozzá egyre nagyobb mennyiségben, mind Kínában, mind külföldön. 2009-ben a Yun-selyem készítés technikája felkerült az UNESCO szellemi örökség listájára.

A Yun-selyem ázsiójának emelkedésével egyre több ember érdeklődik a selyemkészítés iránt, a Nankingi Yun-selyem Kutatóintézet gyárát sokan látogatják. Sok tanuló szeretne elhelyezkedni a gyárban. Zhou Shuangxi ezzel kapcsolatban elmondta:

„Öszintén úgy éreztem, hogy egy új, jó időszak kezdődött. Ahogy az ország fejlődik, úgy tartják egyre fontosabbnak a Yun-selymet. Nagyon büszke vagyok, hogy szellemi örökségünk, a Yun-selyem mesterének mondhatom magam. Most csak arra törekszem, hogy minél több és kiválóbb Yun-selyem készítőt képezhessek ki."

A Yun-selyem felvétele az UNESCO szellemi örökség listájára egy új szakaszt jelent ezen ősi iparág fejlődésének. Zhou Shuangxi a régi szövési és hímzési technikák mellett újakat is kifejlesztett. 2009-ben Zhou Shuangxi elkészítette „Éljén Kína!" című művét, amely egy 1,5 méterszer és 3 méteres Yun-selyem hímzés. Ez legbonyolultabb, a népköztársaság kikiáltása óta készült Yun-selyem hímzés. Az alkotás elkészítéséhez Zhou Shuangxi átalakította a régi szövőgépét, amelyen legfeljebb 70 centiméter széles Yun-selyem volt készíthető. Kiváló művét a népköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója alkalmából az országnak ajánlotta, jelenleg az Országos Népi Gyűlésnek is helyet adó Népi Nagy Csarnok gyűjteményében látható.

Zhou Shuangxi felidézte a régi kínai mondást: „Öregkoráig dolgozik, öregkoráig tanul, mégis van amit még nem tud." ; vagy ahogy magyarul mondjuk: a jó pap is holtig tanul. Zhou ahogy egy új Yun-selyem leletről hall, azonnal felkeresi a feltárás helyét, hogy szemügyre vehesse a kincs szövési és hímzési technikáját. Mint elmondta:

„Nem tudhatjuk, hogy mikor és hol tárnak fel olyan sírt, amely mégjobb minőségű Yun-selymet rejt. Ezeket nemcsak kiállítják, hanem mi tanulmányozzuk is, hogy a mai emberek is tudjanak hasonló selyemet szőni és hímezni. A történelem során sok technikát fedeztek fel, sok már eltűnt, pedig közöttük sok igazán művészi volt. Reméltem, hogy a továbbiakban is sok ősi szövési és hímzési technikát támaszthatok fel."

(Írta/fordította: Zhao Zhengyu)