A kínai futball, mint szinte minden ebben az óriási országban, hosszú múltra tekinthet vissza. Mi több, sokan úgy gondolják, hogy a labdarúgás Kínából ered. Feljegyzések szerint 4600 éve történt az első „labdarúgás" Kínában, amikor a mitikus Huangdi, azaz Sárga császár utasításba adta katonáinak, hogy egy legyőzött hadvezér gyomrát töltsék meg hajjal és szőrrel, és azt rúgják. A kínai futball sokkal békésebb, de nem teljesen békés vizekre evezett a következő évezredekben: a Krisztus előtti harmadik századig létezettQi államban a taju, azaz a futball korai formája, fontos szerepet játszott a katonák erőnlétének fejlesztésében. A később cujunak hívott sport egészen a Qing dinasztiáig, azaz a 17. századig népszerű volt a parasztoktól a császárig az egész társadalom körében. A cuju természetesen jelentősen különbözött a mai futballtól: a kapu szerepét betöltő palánk a pálya közepe fölött függve várta, hogy a 24 játékos egyike átrúgja rajta a – maihoz nagyon hasonlító – labdát.

A Qing dinasztia alatt szinte teljesen elfelejtett labdarúgás új, angolos formában vált ismét népszerűvé a kínai emberek között. Arról, hogy a mai kínai foci mennyiben különbözik (vagy nem különbözik) a nyugaton megszokottól, Nagy Sándort, Qingdaomásodosztályú csapatának volt játékosát kérdeztük. Meglátása szerint azegyik legnagyobb különbség a játékosok életében van:

„A kínai csapatok egy edzőtáborban élnek. Tehát nem az van, mint Európában, hogy minden játékosnak megvan a saját élete, hazamegy és megy edzésre minden nap. Itt egy edzőtáborban vannak a kínai játékosok mondhatni egész évben, és talán egyszer vagy kétszer mehetnek haza vagy a családhoz. Ez nekünk, külföldieknek egy kicsit idegen, mi ahhoz vagyunk szokva, hogy éljük a saját életünket és emellett rendesen dolgozunk, mint mindenki más, járunk mindennap edzésre, ez nekünk ugye a munka, de itt ez teljesen más. Ezt elég nehéz megszokni egy külföldi játékosnak, bár természetesen a külföldi játékosoknak van külön lakásuk.Most már elég sok csapat kezd lemondani erről, főleg azért is, mert külföldi edzőket szerződtetnek, és ők nem látják ennek értelmét.Nagyon sok csapat már úgy funkcionál, hogy a kínaiak is hazamehetnek.  Hiába voltak olyanok, akiknek már gyereke is volt, mégis, távol laktak tőlük. Így éltek, ez furcsa volt nekem is, de ilyen volt a kínai futball, még most is sok csapatnál ez így működik.

A különbségek nem csak a pályán kívül jelentkeznek, a játékbeli különbségeket Nagy Sándor így foglalta össze:

„Ami különbséget látok a csapatjátékban… tehát egyénileg a játékosok megfelelőek, sőt, meg is lehet őket tanítani technikai képzéssel, fizikai képzéssel, ezzel nincs gond. Ami a gond a kínai játékkal, az a csapatjáték. Változtatniuk kell a mentalitásukon, illetve nem is tudom pontosan min, de úgy, mint csapat, nem igazán tudnak jól funkcionálni még, de biztos vagyok benne, hogy ez is tud fejlődni és jobb lesz. Nem tudnak igazán csapatban gondolkodni még."

A kínai futballban rejlő nagy potenciált sokan látják, így például Aurelio De Laurentiis, a Napoli klub elnöke is. Kínai látogatása során munkatársunknak így nyilatkozott erről:

„Nagyon érdekel a kínai piac. Az előző napokban igyekeztem információkat gyűjteni néhány kínai foci klubról, például a tianjini, a pekingi, és két sanghaji klubról. Úgy érzem, hogy be kellene fektetnem a kínai piacra, mert itt nagyon jók a körülmények. Az emberek mindig csak az olasz, spanyol és német ligában zajló eseményeket kísérik figyelemmel, pedig a kínai futball is nagyon izgalmas"

Természetesen a kínai bajnokság még nem tekinthető olyan érettnek, mint például a nyugat-európaiak, ezt De Laurentiis így látja:

„A kínai focibajnokság felépítéséhez még sok dolgon kell változtatni. A legfontosabb az utánpótlás nevelése. Ha mindig harminc évnél idősebb focistákat vásárolnak, akkor az korlátozza a fiatal focisták kinevelését. Az a meggyőződésem, hogy időnként érdemes lehet több külföldi focistát engedni a klubokba, mert így a kínai fiatal focisták sokat tanulhatnak abból, ahogy a külföldi sporttárs edz, vagy játszik."

Nagy Sándor a professzionális futballt annak ellenére nem hagyta el, hogy már aktívan nem játszik. Most Kínában sportügynökként tevékenykedik, segítve a külföldi tehetségek kínai klubokhoz igazolását, így első kézből számolhatott be a kínai klubok preferenciáiról a külföldi játékosok szerződtetése terén:

„A kínai klubok meghatározó játékosokat szeretnének, akik segíteni, illetve erősíteni tudják a csapatot. Tehát még nem abban gondolkodnak, hogy egy fiatal játékost hoznak, nem üzleti szempontból próbálnak meg játékost venni, mint Nyugat-Európában. Ott inkább egy fiatal játékost vesznek, akit megpróbálnak kinevelni, hogy nagyon jó játékos legyen, és később talán eladni. Itt még nincs meg az az utánpótlás-nevelés, ami kellene ahhoz, hogy még jobban fejlődjön a kínai futball. De efelé is nyitnak már és nagyon sok csapatnál kezdik ezt felismerni és hozzák létre a jobbnál jobb futballakadémiákat."

Kínában csak 1994-ben hozták létre az ország professzionális bajnokságát. Ahogy nagyon sok kínai intézmény, a Kínai Labdarúgó Szövetség is egy központosított állami hivatal utódja. A korábbi működési modellre GaoChao, a pekingi Guo'an FC menedzsere így emlékezett:

„Korábban a szövetség döntött el mindent, minden klub játékosainak fizetésétől az egyes meccsekért a játékosoknak járó pénzig. Azt is ők döntötték el, hogy mennyi járt a csapatnak egy-egy meccs után, ha nyert, veszített vagy döntetlent játszott. A klub tulajdonosai csak a szövetség utasításait hajthatták végre."

Gao hozzátette, hogy a rendszert nem tervezték tartósnak, arra csak azért volt szükség, mert a kezdetekben a futball, mint üzlet, nem volt elég nagy ahhoz, hogy önfenntartó legyen. Ez mára már megváltozni látszik, sokak figyelmét felkelti a kínai foci, ha nem is jelenlegi eredményei, de a potenciálja miatt biztosan. Ahogy Nagy Sándor megjegyezte:

„Fejlődik a futball, ezáltal egyre több néző, fanatikus lesz, akit érdekelni fog a futball. Ez egy nagyon nagy ország, sokkal nagyobb a marketingértéke a futballnak mint otthon. "Van három-négy olyan csapat, akik biztos vagyok benne, hogy világszínvonalú csapatot tudnának, illetve tudnak majd összehozni idővel, mert az anyagi hátterük, biztonságuk megvan hozzá. Csak idő kell nekik hozzá, mert nem olyan egyszerű felépíteni egy futballklubot."

Úgy látszik, hogy nem csak a futballklubok felépítéséhez, hanem a bajnokság felépítéséhez is több időre van szükség. 2009 óta, mióta a kínai hatóságok kampányt indítottak a futball tisztaságáért, a Kínai Labdarúgó Szövetség több magas rangú munkatársát és klubok vezetőit letartóztatták. Többségük ellen megvesztegetés és meccsek kimenetelének előre rögzítése miatt indult eljárás. Bár bundabotrány több országban is előfordul, sokak szerint a nagyon fiatal kínai professzionális futballnak ez különösen árt. Ezzel szemben GaoChao, a Guo'an FC vezetője másképp látja a dolgot:

„Minden iparág előbb-utóbb megtisztul, megtisztítja magát, és elszámol a korábbi helytelen cselekedeteivel. Az, hogy ekkora publicitást kaptak a bundabotrányok csak azt jelzi, hogy a futball tényleg népszerű lett Kínában."

A futballbotrányok úgy látszik, nehezen csitulnak. 2010-ben két klubot zártak ki az első osztályból, egy másodosztályú csapatot pedig minden kínai meccsről diszkvalifikáltak, mert bundázáson kapták őket.

A Kínai Labdarúgó Szövetség már több mint 20 tagja ellen folyik eljárás, néhányukat vizsgálati fogságban is tartják. Köztük van NanYong, a KLSZ korábbi kapitánya, valamint egykori helyettese, YangYimin is. XieYalong, aki 2005 és 2009 között irányította a Kínai Labdarúgó Szövetséget, a gyanú szerint egy barátságos mérkőzés alkalmával 70 ezer dollár kenőpénzt jutatott el a botswana-i válogatott részére, akivel a barátságos mérkőzést játszották. A kínai válogatott 4:1-re győzte le a botswana-i vendégeket. Más vádak arról szólnak, hogy százezer és háromszázezer jüan (kb. 3,5-10,5 millió forint) közötti összegért a kevésbé tehetséges játékosok is megvásárolhatták helyüket a nemzeti keretben. A Xiet ért legnagyobb vád kétség kívül a 2006-os Szuperliga, azaz első osztály szponzori pénzeit érinti. Egy brit telekommunikációs vállalat 60 millió jüant (kb. 2,1 milliárd forintot) ajánlott szponzorációként, azonban végül csak tizedét fizette be a szövetség kasszájába. Feltételezések szerint a fennmaradó rész korrupt tisztségviselők zsebében végezte.

Az ehhez hasonló botrányok beárnyékolták a kínai futball elmúlt néhány évét, amely 2011-ben odáig fajult, hogy az első osztály, a Szuperliga szponzor nélkül maradt, sőt, az állami televízió is elutasította a mérkőzések közvetítését. A kínai focidrukkerek kezdtek elpártolni csapataiktól, a jegyértékesítés zuhanórepülésbe kezdett, a szurkolók pedig inkább külföldi, főleg európai bajnokságok felé fordították figyelmüket.

A liga megtisztulása és a klubtulajdonosok nagy volumenű befektetései azonban úgy látszik, megfordítják a kínai foci sorsát. Az elmúlt évben egy sor külföldi sztár kínai csapathoz szerződésének lehettünk tanúi. A rio de janeiró-iFluminense korábbi játékosa, DaríoConca a kantoni GuangzhouEvergrande-hoz igazolt, a Chelsea-től pedig a ShanghaiShenghuához került Nicolas Anelka, ahol idéntől már a Fulham korábbi edzője, Jean Tigana irányítása alatt edzhet. A Hangzhou Zöldváros is sztáredzőt fogadott magának: a japán válogatott korábbi edzője, TakesiOkada veszi kézbe a csapatot.

A külföldi sztárok megjelenése biztosan segít a jegyeladásokon és a szurkolói tábor növelésében, azonban kérdéses, hogy érdemben tudja-e emelni a kínai bajnokság színvonalát. Ugyanakkor semmi kétség: hosszú távon a kínai futball virágzásra ítéltetett, ha más miatt nem is, hát a foci üzleti oldala miatt biztosan.

(Szerkesztette: Wang Yuzhe)