Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Hat olimpiai érmet várnak a magyar kajak-kenusok
2012-06-29 20:09:21 CRI
Dr. Baráth Etelével, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnökével június 19-én exkluzív interjút készített a kínai Xinhua hírügynökség riportere. A riportban az elnök kijelentette, hogy a Londoni Olimpiai Játékokon a magyar kajak-kenusok hat érmet várnak, köztük két aranyat.

Dr. Baráth Etele szerint a magyar kajak-kenusok Londonban öt-hat számában küzdhetnek aranyéremért, amelyekből a remények szerint legalább kettőt meg is szereznek. Az elnök elmondta, hogy nagyon gyorsan fejlődik a világ kajak-kenu sportja, hiszen Londonban több ország vagy terület küld sportolót a kajak-kenu versenyekre, mint amennyiből a négy évvel ezelőtti Pekingi Olimpiai Játékokra érkeztek.

Az elnök úr a kínai riportert arról tájékoztatta, hogy Európában hosszú időn át a magyar kajakosok és kenusok voltak a legjobbak. Jelenleg e sportágban Magyarország és Németország erősen rivalizál az első helyért, ám az olimpiai számokat tekintetve Magyarország Németország mögött a második helyen áll.

A kínai riporter kérdésére, hogy miként tud a magyar kajak-kenu ilyen hosszú ideig az élvonalban maradni, Dr. Baráth Etele azt válaszolta, hogy nagyon jók az edzők, és a kajak-kenu Magyarország rendkívül népszerű sport.

Az elnök arról is beszámolt, hogy az elmúlt hatvan-hetven évben a magyar kajak-kenusok száma nem változott. A magyar sport színvonala az utóbbi időben csökkent, de szerencsére a kajak-kenu továbbra is az élvonalban van. Ugyanakkor nehéz fenntartani a sportolók számát. Az elnök szerint a Magyar Kajak-kenu Szövetség meg tudta győzni a sportolókat, hogy mind a sportban, mind az életben jól fejlődhetnek. Az elnök úr még egy érdekséget említett: az elmúlt tíz évben a színvonalas veterán kajak-kenusok aránya emelkedett.

A Londoni Olimpiai Játékokkal kapcsolatban Dr. Baráth Etele elmondta, hogy a versenypálya közelében béreltek szállodát. Az olimpiai próbaversenyen a magyar válogatottak nem szerepeltek nagyon jól, ám a szövetség elnöke úgy vélte, hogy egy jó sportoló mindig tudja, mikor, milyen taktikát használjon. Dr. Baráth Etele egyébként jól lebonyolított olimpiai játékokra számít.

Kovács Katalin és Janics Natasa, a Pekingi Olimpiai Játékok címvédői szintén indulnak Londonban. Kovács Katalin a kínai riporternek elmondta, hogy tavaly ősszel részt vett a Londoni Olimpiai Játékok próbaversenyén. Kovács Katalin őszintén elmondta, hogy nagyon utálja a londoni versenypályát, a londoni időjárást pedig még annál is jobban, amely rendkívül változékony, a szél minden percben más irányból fúj. Kovács Katalin elmondta, hogy jobban szereti a napos időt, ám Londonban az olimpiai idején nem ilyen lesz az időjárás.

A magyar válogatott eddig már két belső válogatóversenyt tartott, a Londoni Olimpiai Játékokon indulók egy részét már kiválasztották.

(Írta/fordította: Zhao Zhengyu)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China