Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Figyelmet igényel a társadalom elöregedése
2012-06-29 20:54:52 CRI

Április 7-én tartották az egészség világnapját, amelynek fő témájául az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az öregedést és az egészséget jelölte meg. A sajtó csak „öregedési hullám"-ként emlegeti ezt a kérdést. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően Kínában folyamatosan nő az átlagéletkor. Az antibiotikumok és a fejlett orvosi technika az elmúlt száz évben megkétszerezték a várható életkort. Minden negyedik ember aki 1946 és 1964 között született megérheti a 100 évet. És aki ma született, akár a 120-at is – így gondolják a gerontológusok, azok a tudósok, akik az öregedés jelenségeivel foglalkoznak. Persze csak akkor, ha okosan bánunk testünkkel, azaz: sokat mozgunk, és kevés zsírral terheljük magunkat, továbbá agyunkat dolgoztatjuk, örömet lelünk életünkben, és sok vitamint fogyasztunk.

A Kínai Társadalomtudományi Akadémia pénzügyi és kereskedelmi intézetének statisztikai adatai szerint a kínai öregedő népesség száma gyorsabban fejlődik, és 2030-ra a 65. életévét betöltött kínaiak száma meg fog haladni a japán számot, és a kínai lesz a leggyorsabb öregedési ütem a világon.

Az öregedés egy sor társadalmi problémát hoz felszínre. Az egyik ilyen a gyerekeik által magukra hagyott szülők kérdése. A társadalmi és gazdasági fejlődéssel átalakult a hagyományos kínai családi élet. Az elmúlt néhány ezer évben a kínai hagyomány szerint a generációk egy lakásban éltek. Ma azonban a fiatalok más városba mennek tanulni vagy dolgozni. Az okok között a legfontosabbak a jobb életkörülmények, az oktatási vagy munkavállalási lehetőségek. Márpedig ezek sokat nyomnak a latban, még akkor is, ha ezek a fiatalok is készek lennének a szüleikkel együtt élni, és hajlandóak segíteni őket. Adatok szerint jelenleg több mint 169 millió azoknak a kínaiaknak a száma, akik betöltötték a 60. életévüket. 40 százalékuknak a gyerekei más városokban élnek.

Az ilyen szülők életéből hiányzik a gyerekeik jelenléte, ezért az idősek többsége pszichológiai problémákkal küzd: magányosság, depresszió és más lelki betegség kínozza őket, amelyek kihatnak az egészségükre is. A 68 éves Song egy falusi asszony, akinek a fia a nagyvárosban dolgozik és lakik. A 2012-es tavaszünnepet megelőzően vette fel édesanyjának a fiú, hogy költözzön hozzá a városba. Az idős asszony ekkor járt először a városban. Meglepve látta, hogy mennyire más a városi fürdőszoba. Korábban még sohasem látott vízöblítéses WC-t. Az egész álló nap a fiára váró asszony unalmában naponta 272-szer húzta le a WC-t, és 98 tonna vizet használt el.

A gyerekeik által magukra hagyott szülők már nem dolgoznak. A városi nyugdíjasok általában már nem foglalkoznak munkával. A falusi öregedő népesség már nem tud foglalkozni a mezőgazdasági munkával egyre gyengébb fizikai ereje miatt. Az időseknek egyre több idejük van az unokák nevelésére. A fiatalokra nehezedő nagy nyomás miatt kevés idejük jut a szüleikre.

A városi idősek anyagi helyzete nem olyan rossz. Általában van lakásuk, anyagilag függetlenek, és az életminőségük is jónak mondható. Ezzel szemben a vidéki idősekkel kapcsolatos kérdések jóval komolyabb problémát jelentenek. A vidéki nyugdíjrendszert is tökéletesíteni kell. Ezért mind a kormányzatoknak, mind a közvéleménynek nagyobb figyelmet kell szentelnie a vidéki idősek problémáiknak.

Adatok szerint a gyerekeik által magukra hagyott szülők legkomolyabb problémája az üresség és a magány. Az elöregedő kínai népesség életét két dolog teszi ki: a munka és az unokák nevelése. A városi nyugdíjasoknak nem kell dolgozniuk, de a gyerekeik más városban tanulnak vagy dolgoznak. Az idősek haszontalannak érzik magukat. Úgy érzik, hogy nemcsak a szobájuk üres, hanem az életük is. A modern orvostudomány révén ma már egyre inkább kitolódik az időskor, de a fiatalság nem. Megállapították, hogy akár 120 évig is élhetünk. De lehetünk-e 120 évig boldogok, egészségesek és aktívak? Attól függ. Hála a tornacipőnek, a vitaminkoktéloknak egyre több a fitt nyolcvanéves. A civilizációs betegségek azonban ma több áldozatot követelnek, mint a fertőző betegségek. Erősen ritkítja sorainkat a szívinfarktus, az agyvérzés, és a rák.

A kínai kormánynak, a kínai társadalomnak nagy figyelmet kell szentelnie a gyerekeik által magukra hagyott szülők iránt is. És ennek kapcsán természetes, hogy a kínai nyugdíj kérdésére is kell gondolni. A szakemberek azt javasolják, hogy a kínai kormány több pénzt adjon a nyugdíjra, hozzon létre öregségi jóléti intézményeket, tökéletesítse az ápolással foglalkozó szolgáltatási piacot, fejlessze a közösségi idősgondozást.

Jelenleg az öregedő népességnek nyújtott szolgáltatás színvonala nem magas Kínában, és nem tökéletes az ápolással foglalkozó szolgáltatási piac sem. Kevés a szakmai szervezet, és a képzett gondozó. Kínában csak több mint 20 ezer képzett gondozó van, de több mint tízmillió szakemberre lenne szükség.

Most Kínában leginkább az otthoni ápolás a jellemző, és a közösségi idősgondozás kevésbé elterjedt. Természetesen elsősorban a gyerek gondoskodik a szüleikről. Szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a gyerek közelsége megoldást jelenthet a pszichológiai problémákra is. A városban élő fiataloknak legalább heti egy napot kell eltölteniük a szüleikkel, beszélgetni velük, segíteni a házimunkában. Ha messze laknak egymástól, akkor hetente többször kellene felhívnia a szüleit. A jó szomszédi kapcsolat is nagyon fontos, mivel ez is segítséget jelenthet a magány leküzdésében.

Az öregedő népesség kérdése nem csak Kínában probléma. Nemzetközi adatok szerint az idősek legalább 30 százaléka a gyerekükkel él. Ez is egy megoldásra váró probléma a világ sok országában.

A dél-koreai kormány az egyedül élő időseknek a tanácsadást nyújt. A tanácsadók főleg negyvenes éveikben járó nők, akik rendszeresen beszélgetnek az idősekkel, és fel is keresik őket az otthonukban. De az egészségügyi ellátásukba is besegítenek. Jelenleg Dél-Koreában mintegy hétezer tanácsadó segíti az időseket.

Svédországban a kormányhivatal jóváhagyása után hivatásos ápolóra is igényt tarthatnak az idősek, és önkéntesek is besegítenek a háztartás vezetésébe. Betegség esetén akár 24 órában is az idős mellett maradnak az ápolók. És mindez ingyenesen vehető igénybe.

Franciaországban az idősotthonok is népszerűek, és nem jelentenek nagy anyagi megterhelést.

A japán Matsushita Electric társaság olyan elektronikus kisállatot gyártott, ami beszélgetni tud a gazdájával, és ellenőrizni tudja az idős ember egészségügyi állapotát.

Nagy-Britanniában van egy olyan falu, ahol 150 lakás, üzletek, bárok, könyvtár, kórház és sok más létesítmény található. De csak az 55 évesnél idősebbek élhetnek ott. A helyiek átlagéletkora 75 év. A falu területén a legnagyobb megengedett sebesség tíz mérföld/óra.

(Írta/fordította: Liu Xuesi)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China