Augusztus 10-én „Repülj fel, szeretet" címmel Pekingben kezdetét vette a falusi tanárok hatodik továbbképzése, amelyet a Cui Yongyuan neves kínai tévés műsorvezető által létrehozott jóléti alapítvány támogatott és szervezett.

2006-ban Cui Yongyuan dokumentumfilmet készített a „hosszú menetelés" útvonalán. Filmezés közben a tévésztár azt látta, hogy a hegyi falvak iskoláiban oktató tanárok elszigeteltek a külvilágtól, és tudásuk sokszor korlátozott. Olyat is hallott, hogy amikor egyszer egy diák azt kérdezte, vajon hova ülnek az emberek a repülőgépben, a tanár azt válaszolta, hogy talán a gép szárnyába. Ez megrázta Cui Yongyuant, hiszen úgy gondolta, hogy egy tanár sok diákot befolyásolhat, a hegyekben tanító pedagógusoknak ezért több képzést kellene kapniuk. Ezért az alapítványával együtt létrehozta a falusi tanároknak szánt továbbképzési programsorozatot, amelyet idén már a hatodik alkalommal szerveztek meg. A mostani képzésre a közép-kínai Hunan tartomány 13 járásából 110 általános és középiskolai tanár érkezett. Az eddigi képzéseken összesen 689 falusi tanár vett részt Gansu, Szecsuan, Kuanghszi, Yunnan és Guizhou tartományból, illetve autonóm területről.

Az idei képzési program tíz napig tartott, főbb témái közt volt az oktatáselmélet, az oktatási módszerek és pszichológia. Mindezen kívül több pekingi iskolát is felkerestek, egy napot együtt töltöttek egy pekingi pedagógus családjával, valamint az egyik legjobb pekingi kórházban egészségügyi vizsgálaton vettek részt. A program kezdeményezője, Cui Yongyuan úgy vélte, hogy a programmal csak a falusi tanárok áldozatos munkáját viszonozta, ezért nem is vár el köszönetet senkitől.

Long Teng az idei képzésen részt vevő 110 tanár egyike, a Hunan tartomány Tongdao járásának Dupo falvában levő általános iskola oktatási irodájának vezetője. Ennek ellenére nem hivatalos tanár az iskolában, hanem úgynevezett „daike", vagyis ideiglenes tanár. Ez az „ideiglenes" elnevezés viszont nem azt jelenti, hogy csak egy rövid ideig tanít, hanem azt, hogy az iskolának nincs annyi alkalmazotti kvótája, hogy véglegesítse. Holott tanárhiány van, ezért például Long Teng iskolájában a tanárok felét ilyen ideiglenes tanárok teszik ki.

Long Teng idén 38 éves, életében most először látta a zászlófelvonást a pekingi Tiananmen téren. Augusztus 11-én hajnalban 5 órakor a Tiananmen tér már tele volt emberekkel. Long Teng már fél 3-kor felkelt és kezdett készülődni a fontos eseményre.

A Tiananmen téren magasló zászlórúd környékének 50 méteres területe el van zárva a közönségtől, azonban Long Teng és a vele lévő további 109 falusi tanár erre a védett területre is jogosultak voltak belépni, így ők csupán tíz méterre voltak a zászlórúdtól. Habár ennyire a közelben volt, Long Teng mégis lábujjhegyen állva, tágra nyílt szemmel nézte a zászlófelvonást, hogy egy pillanatot se mulasszon el, mivel majd az iskolájába visszatérve el akar mesélni mindent a diákjainak. A himnusz hallgatása közben könnyes lett a szeme, és a korábban egy jüanért, közel 40 forintért vásárolt kis nemzeti zászlót folyamatosan lengette.

Ugyanennek a napnak az estéjén a falusi tanárok az olimpiai kerületben található nemzeti stadionban, közismert nevén a Madárfészekben egy labdarúgó-mérkőzést is megnéztek, amelyet az olasz Szuperkupáért vívott a Juventus és a Napoli csapata. A falusi tanárok a stadion legjobb, VIP helyén élvezhették a mérkőzést. És bár nem tudták megkülönböztetni a két olasz csapatot egymástól, ennek ellenére feltalálták magukat. Ugyanis bármelyik csapat ért el gólt, a falusi tanárok úgy viselkedtek, ahogy a többi nézőtől, a körülöttük lévő emberektől látták, vagyis például ők is felálltak tapsolni, de részt vettek a hullámzásban és fütyültek is, amikor a többiek. Long Teng iskolájában nincs is futballpálya, az ottani gyerekek csak úgy a szabadban fociznak, ahol találnak erre valami sík területet. Egyébként focilabdájuk sincs, egy röplabdával szoktak focizni. Long Teng a Madárfészekben azt is látta, hogy a labdaszedő gyerekek büszkén vezették be az olasz sportolókat a pályára. Egészen elszorult ettől a szíve, hiszen azt szerette volna, hogy az ő diákjainak is legyen ilyen élménye.

Az előző nap, vagyis augusztus 10-én, a képzés megnyitóját Peking négyes számú gimnáziumában tartották. A megnyitón Long Teng és egy másik tanár tartott beszédet a többiek nevében. A képzés önkéntesei elmondták nekik, hogy nem olvashatnak fel előre megírt szöveget, továbbá köszönetüket sem fejezhetik ki, ehelyett mondjanak el a saját maguk által átélt történetekből, beszéljenek tapasztalataikról.

Long Teng három percen át beszélt megállás nélkül. Mint mondta, a szegény hegyi falvakban az ideiglenes tanárok fontos szerepet játszanak a falusi kötelező oktatási rendszerben. Bár ideiglenes tanár vagyok, de nem szégyellem magam, hiszen szeretem a hivatásomat, és akármi lesz a jövőben, én kitartok amellett, hogy egyik kezemben kapát, a másikban krétát fogok, mondta Long Teng. A beszédét hallgatók annyira meghatódtak, hogy mindenki könnyekben tört ki.

Long Teng Tongdao járás Jinkeng falvából származik. 1997-ben végzett a járás pedagógiai iskolájában. Ezután a helyi miao nemzeti kisebbségi Bentu falu általános iskolájába került ideiglenes tanárként. Akkoriban a havi fizetése 80 jüan volt. A Bentu Általános Iskola Long Teng otthonától, Jinkeng falutól 4-5 órányi távolságra fekszik, az út hegyeken át vezet. Long Teng volt az iskola egyetlen tanára. Az iskola valójában csak egy ház, amelynek az egyik fele a tanterem, a másik pedig a tanár hálószobája. A ház körül nincsen kerítés és sportpályája sincs. Az iskola 6 első és 9 második osztályos diákja együtt tanult a tanteremben. Villanyvilágításuk nem volt, ezért ha sötétedésig még nem fejezték be az órákat, akkor gyertyát kellett gyújtani. Az iskolát egy patak választja el Bentu falutól, ám mivel a patakon nincsen híd, ezért a gyerekek egy falapot csónaknak használva keltek át naponta kétszer a vízen. Ha pedig későn ért véget a tanítás, akkor Long Teng minden gyereket a hátán vitt át a patak másik partjára.

Long Teng ebben az iskolában egy szemesztert tanított, majd a szép eredményeinek köszönhetően szülőfalvának Jinkeng Általános Iskolája alkalmazta, itt kínai nyelvet tanított. Falujának új az általános iskolája, ezért az infrastruktúrája is sokkal jobb, mint a bentui általános iskoláé. Jinkeng faluban kétszintes épület az iskola, amelybe több mint 200 diák jár. Long Teng itt hét évig tanított, a fizetése 80 jüanről 450 jüanre emelkedett, habár még ez utóbbi összeg sem éri el egy hivatalos tanár fizetésének a felét sem.

2005-ben sok hivatalos tanár érkezett a Jinkeng Általános Iskolába, ezért Long Teng elveszítette az állását, és egy másik általános iskolába került, amely ismét távoli, hegyi faluban levő iskola volt. Jinkeng faluból autóval sem lehet odajutni, csak gyalog 7 órán át tartó, hegyi úton lehet megközelíteni. Ilyen helyre a hivatalos tanárok nem szívesen mennek, csak ideiglenes tanárok vállalják a munkát, hiszen ellenkező esetben még a tanári hivatásról is le kellene mondaniuk. Ettől fogva Long Teng a távoli és szegény hegyi iskolákban tanított. Mindig oda ment tanítani, ahol éppen hiányzott a tanár. Barátai azt javasolták neki, hogy menjen velük nagyvárosba munkát vállalni, hiszen ott még egy éttermi mosogató is havonta több mint ezer jüant keres. Long Teng azonban elutasította az invitálást, hiszen a nagyvárosban nem lehetett volna tanár.

Mielőtt Pekingbe jött, Long Teng egész életének színtere Tongdao, ez a kis hegyi járás volt, az egyetlen közlekedési eszköz pedig, amelyen utazott, az autó. Habár egyszer középiskolás korában Long Teng kíváncsi kamaszként néhány barátjával kigyalogolt a hegységből. Láttak egy kis szénszállító vonatot, felmásztak a tehervagonban levő szén tetejére, majd egy megállót utaztak. Amikor aztán leszálltak a vonatról, koromfekete volt mindegyikük arca. Ezek után elképzelhető, hogy Long Teng számára Peking csupán vágyálom volt.

Ez az álom azonban megvalósult, még ha nem is könnyen. Nézzük csak meg, hogy lehet eljutni Jinkeng faluból Pekingbe! Először is két óra az út minibusszal Tongdao járásba. Innen 8 órás buszút vezet Changshába, a tartomány központjába, majd két óra repülővel Pekingig. Long Teng ezt az útvonalat életében most először tette meg.

Amikor a pekingi nemzetközi repülőtérről kijutva Long Teng meglátta az utakat, azt kérdezte, vajon az itteni utak minden irányba vezetnek? Hiszen abban a faluban, ahol Long Teng él, csak egy út van, és tulajdonképpen az is véget ér a falu kapuja előtt, a faluban valójában csak föld van, földutakkal.

A képzés megnyitóját Peking négyes számú gimnáziumában rendezték. Az iskolát a főváros egyik legjobb gimnáziumának tartják. A megnyitón Cui Yongyuan tévés sztár és a gimnázium igazgatója is jelen volt. Amikor kijöttek a VIP pihenőszobából a gyűlésterembe, Cui Yongyuan egy önkéntest megkérdezett, hogy hova kell ülniük. Általában az első sor közepére szokták ültetni a híres tévés műsorvezetőt, illetve más vezetőket, azonban az önkéntes most azt mondta nekik, hogy ott a sarokban találhatnak maguknak ülőhelyet. Le is ültek az egyik sarokba. Ekkor odajött egy másik önkéntes hozzájuk, és azt mondta, majd amint belépnek a falusi tanárok, először is meg kell tapsolni őket. Cui Yongyuan azt válaszolta, hogy rendben!

Erre visszaemlékezve Cui Yongyuan később a „Southern Weekend" című lap újságírójának elmondta, hogy nagyon tetszett neki az önkéntesek gondolkodása, miszerint nem gondolják azt, hogy aki magasabb rangú, akinek nagyobb hírneve van, az már hatalmasabb is.

Egyetértettem velük abban, hogy mivel az esemény főszereplői a falvakból érkezett tanárok, ezért nekik kell kapni a legnagyobb dicsőséget, mondta Cui Yongyuan, aki úgy fogalmazott, hogy „a képzési programsorozatnak a függöny mögötti hősei ezek az önkéntesek". Az idei rendezvény lebonyolításához egyébként 20 önkéntesre volt szükség, azonban 600-an jelentkeztek a munkára.

A kiválasztott önkéntesek feladatai közé tartozik az is, hogy a központi rendezvényt megelőzően az érintett falusi iskolákat és a falvakat személyesen is meg kellett tekinteniük. Zha Jianyu, a program sanghaji állomásán dolgozó önkéntesek vezetője. Egy alkalommal Zha a programról értesülve elrepült Pekingbe, megnézte a képzési rendezvényeket, beszélt Cui Yongyuannal, akivel arra a megállapodásra jutott, hogy ezután a képzésen részt vevő tanárok menjenek el Sanghajba is. 2010 óta, azaz már háromszor fogadta Sanghaj is a falusi tanárokat. Az egyik évben a sanghaji állomás egyik önkéntese Guizhou tartomány hegyi vidékéből kísért el egy képzésre érkező tanárt. A tartomány székhelyének repülőtere felé az úton az önkéntes mellett ült a buszon egy általános iskola igazgatója, aki korábban még soha nem utazott el a hegyekből. Ez az igazgató ezt kérdezte az önkéntestől: „Az Ön városa, Sanghaj, biztosan nagyon nagy. Igaz, hogy mindennap repülőgéppel kell a munkahelyre menni?

Az egyik évben az önkéntesek a falvakban a gyerekek kívánságait gyűjtötték össze. Sok gyerek egy pár új sportcipőre vagy könyvre vágyott, viszont volt egy gyerek, aki ágyneműről álmodott. Az önkéntesek meghökkentek a kívánságon, majd utánajártak a dolognak. Kiderült, hogy a gyerek már évek óta külön él a szüleitől, akik a városban vállaltak munkát. A gyerekre az idős nagymamája vigyáz, aki viszont olyan szegény, hogy váltás ágyneműje sincsen. A nagymama ágyát csak egy lepedő borítja, amit a nagymama minden nap kénytelen kimosni és megszárítani, hogy aludni tudjanak. Ezért lett az unokájának a legfőbb kívánsága, hogy a nagymamájának új ágyneműt tudjon adni.

A továbbképzés során a falusi tanárok Pekingben a Jili Egyetemen pszichológiaórán is voltak. Az előadás végén Duan Haitao, egy Hunan tartományi falusi tanár sírni kezdett. Duan Haitaónak van egy 15 éves lánya, és mivel a felessége évek óta egy nagyobb városban dolgozik, ezért csak három- vagy ötévente megy haza a családjához. Duan Haitao és a lánya kettesben lakik az iskolában. A hétköznapokon mindkettőjük élete nagyon elfoglalt, hiszen az apa tanít, a lánya tanul. De a hétvégeken, amikor az apa és a lánya kettesben maradnak, nem tudtak miről beszélni. Bár nem egyedül vannak, de mindketten magányosak a szívükben. Duan Haitao elmondta, hogy nincs része családi boldogságban, és ezt mások aligha értik meg.

Zha Jianyu a sanghaji állomás felelős önkéntese ezzel kapcsolatban kifejtette a „Southern Weekend" újságírójának, hogy a szüleik által hátrahagyott kínai gyerekek a falvakban szülők nélkül nőnek fel. Az önkéntesek sajnos ebben nem tudnak segíteni, mint ahogy a magukra hagyott idősekről sem tudnak gondoskodni, a munkaerő-elvándorlást sem tudják megállítani, vagyis az ország következő generációjának pszihológiai problémáit ők sem tudják megoldani.

Yi Zhongtian, a továbbképző tanfolyam egyik előadója, híres kínai történész kijelentette, hogy a kínai kultúrában van egy metafora, miszerint a tanár olyan, mint a gyertya, magát égetve másokat világít meg.

„Én ezzel nem értek egyet. Maga a tanár mindenekelőtt szintén ember. Igaz, hogy a feladata másoknak fényt adni, de magát is épségben kell tartania. Én nem mondom, hogy az ideiglenes tanárok a falusi oktatási rendszer gerincét alkotják, de az biztos, hogy ők jelentik a rendszer alapját, mert nélkülük összedőlne az építmény" – fogalmazott Yi Zhongtian történész professzor.

(Írta/fordította: Zhao Jing)