Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Nagy- vagy erős hatalom Kína az idegenforgalomban?
2012-09-13 20:17:28 CRI

Több mint száz évvel ezelőtt egy brit üzletember azt mondta, ha csak egy lábbal lenne hosszabb minden egyes kínai ember ingje, akkor valamennyi brit ruhagyár szép nyereséget tehetne zsebre. Ám ma már Nagy-Britannia nemcsak ingeket akar eladni a kínai fogyasztóknak, hanem bármilyen brit gyártású árucikket.

A közelmúltban jelentették be, hogy Nagy-Britanniában 8 millió angol fontot fordítanak az olimpiára épülő turizmus promótálására. A program egyik célja, hogy minél több kínai turistát csábítsanak Nagy-Britanniába, ezzel „tartósítva" az olimpiai örökséget. A britek nagyszabású promóciós eseményeket szerveznek a főbb kínai városokban, emellett a kínai légi társaságokkal is együttműködnek, növelik a két ország közötti közvetlen légi járatok számát.

Hivatalos brit adatok szerint a londoni olimpiai játékok első hetében a kínai turisták költötték a legtöbbet a külföldiek közül. Az egy főre jutó átlagos fogyasztásuk 203,05 angol font volt.

A „gazdag" kínai turisták jelentős mértékben járulnak hozzá a különböző országok idegenforgalmának élénküléséhez. Egyre több ország célozza meg a kínai turistákat.

A francia idegenforgalmi hivatal Kínában több borutat is ajánl a kínaiak számára. Skócia főleg a felsőbb kategóriás kínai turistákat várja a golf és a whiskey hazájába. Dánia a koppenhágai kerékpáros városnézést reklámozza, ezzel is hangsúlyozva az egészséges életmódot.

A jellegzetes turisztikai útvonalak népszerűsítése mellett a vízummal kapcsolatos ügyintézést is igyekeznek felgyorsítani és megkönnyíteni. Japán júliustól három éven át érvényes vízumot biztosít a kínai turisták számára. Az Egyesült Államok az év első felében vezette be, hogy 2012-re a kínai és a brazil állampolgárok számára 40 százalékkal emeli a kiadható turistavízumok mennyiségét.

A kínai idegenforgalmi hivatal által közölt adatok azt mutatják, hogy 2011-ben a külföldre utazott kínaiak száma 70,25 millió volt, ami 22,42 százalékos emelkedés az azt megelőző évihez képest. A Turisztikai Világszervezet előrejelzése szerint 2020-ra a külföldre utazó kínaiak száma el fogja érni a 100 milliót. Ez a szám 2001-ben kevesebb, mint 12,13 millió volt.

A csendes-óceáni Fidzsi-szigetektől Franciaországon át Olaszországig nincs olyan látnivaló, áruház, étterem és szálloda, ahol ne lenne kínai turista. A jövedelemszint emelkedésének, a népi jüan felértékelésének és az életminőség javulásának köszönhetően egyre népszerűbbek a külföldi utak a kínaiak körében.

A kínai turisták a tengerentúlon többnyire sokat vásárolnak. A repülőtereken gyakran látni túlsúlyos bőröndökkel hazatartó kínaiakat…

Szakértők szerint a kínai turisták külföldi utazásai jelentősen elősegítik az adott ország gazdasági fejlődését. Más ágazatoktól eltérően az idegenforgalmat a fenntartható fejlődés jellemzi. És az is fontos tényező, hogy más iparágakkal ellentétben a turizmus esetében kevés a járulékos költség, nincs vám és szállítási költség. Az idegenforgalom helyben megvalósuló export, mondhatnánk. A nemzetközi kereskedelmi konfliktusok gyakoribbá válásával az idegenforgalom egyre fontosabb szerepet játszik a kétoldalú kapcsolatokban jelentkező feszültségek enyhítésében.

2011-ben a külföldre utazott szárazföldi kínaiak száma meghaladta a 70 milliót. Leginkább Franciaországba, Szingapúrba, Nagy-Britanniába és Thaiföldre szeretnek utazni.

2011-ben a világ légi társaságainak 7,9 milliárd dolláros nyereségének fele a kínai légi társaságoktól származott. Előrejelzések szerint 2015-re a nemzetközi légi szállítás 8-9 százalékos növekedése leginkább Kínának lesz köszönhető. A gazdag kínaiak teljesen új piacot teremtenek a luxuscikkek globális piacán belül. Éves szinten a kínaiak által külföldön vásárolt luxuscikkek értéke eléri a mintegy 25 milliárd dollárt. A kínai turisták fontos szerepet játszanak a világgazdaság fellendülésében, de egy nemzetközi utazási honlap által kiadott közvélemény-kutatás szerint a kínai turisták az amerikaiakat követően a második helyen vannak a világ legkellemetlenebb turistáinak listáján. Vajon mi a probléma a kínai turistákkal?

Az utazási irodák szerint augusztusban és szeptemberben szinte minden turisztikai útvonal megtelt.

Munkatársunk több utazási irodától arról értesült, hogy a nyolcnapos nemzeti ünnephez közeledve nemcsak a hagyományos európai és amerikai turisztikai útvonalak teltek meg, de már a délkelet-ázsiai szigetekre sincs üres hely.

Ám a helyiek általában nem kedvelik a kínai turistákat. Egy közvélemény-kutatás szerint az amerikai turisták a legkellemetlenebbek, és második helyen a kínaiak állnak. Egy nemzetközi szervezet felmérése is ezt erősítette meg: a különböző országok turistái körében végzett felmérés eredménye szerint a kínai turisták a legrosszabb kategóriába kerültek.

Ezzel kapcsolatban Dai Bin, a kínai idegenforgalmi kutatóintézet vezetője rámutatott, hogy a kínai turisták túl hangosak, ami zavarhat másokat. Az európaiak az autóbuszon és az éttermekben is a csendhez vannak szokva.

Emellett az, hogy köpködnek, bevágnak mások elé a sorban, és nem figyelnek a közlekedési lámpára, visszatetsző lehet a nyugatiak szemében. De a rossz szokásaikról elhíresült kínaiak óriási üzletet jelentenek, ami fontos szerepet játszhat a helyi gazdaság élénkítésében. Wang több éve él külföldön. Elmondta, hogy a külföldiek úgy gondolnak a kínaiakra, mint akik rövid idő alatt tettek szert nagyobb vagyonra, és bármit megtehetnek, bármit megvehetnek. De az is igaz, hogy a kínaiak nem rendelkeznek megfelelő kulturális műveltséggel, és külföldön zavarják a helyiek életét, állítja a kínai férfi. A kínai turisták nem szoktak borravalót adni, pedig nyugaton a pincérek jövedelme nagyban függ ettől. Ezzel k0apcsolatban Dai Bin úgy véli, hogy a kínai turisták nagyon hasonlítanak a régi japán turistákhoz. A gazdaság fejlődésének köszönhetően egyre szorosabb lesz a kultúrák közötti kapcsolat, és ezek a kulturális eltérések fokozatosan gyengülni fognak.

A kínaiak meghatározó szereplői a globális idegenforgalomnak, ám ehhez képest kevés a beleszólásuk a turizmussal kapcsolatos folyamatokba. Ezen jó lenne mihamarabb változtatni. A kínai idegenforgalom nem kizárólag a nemzetközi együttműködések erősítéséről kell, hogy szóljon, hanem a nemzetközi turisztikai szabályok kidolgozásában való részvételről is.

A kínai vállalatok is számolnak azokkal a kínai turistákkal, akik külföldre utaznak, sok esetben a kínai turistákra építik tengerentúli érdekeltségeiket. Szakértők szerint Kínának érdemes tanulnia a japán példából, akik ott is céget hoztak létre, ahová előszeretettel látogatnak el a japán turisták, ezzel visszanyerve az utazók által elköltött devizát. Ez lehet a megoldás a kínaiak számára, ha ellensúlyozni szeretnék a turisztikai passzívumot.

(Írta/fordította: An Xin)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China