A kínai film a két világháború között élte első virágkorát, Sanghaj központtal. Az iparágat uraló három legendás stúdió – a Mingxing, a Tianyi és az Lianhua – futószalagon gyártotta a filmeket. A korszakban egyaránt készültek romantikus komédiák, kungfu-filmek és társadalmi drámák. A második világháború alatt a filmgyártás visszaszorult, a filmesek nagy része elmenekült Sanghajból. A háború után rövid másodvirágzás következett, ekkor készült például a sokak által minden idők legjobb kínai filmjének tartott Kisvárosi tavasz.

A Kínai Népköztársaság 1949-es kikiáltása után a film sokáig elsősorban propagandacélokat szolgált, a filmesek új nemzedékét részben Moszkvában képezték ki. A mozi a politikai üzenetek közvetítésének fontos csatornájává vált, a szocialista realista alkotásokat falusi főtereken, gyárakban, iskolákban vetítették. A korszak fontos fejleménye a világszínvonalú kínai animációs filmek megjelenése, amelyek a hagyományos kínai motívumokat az új technikákkal ötvözték.

A kínai film új virágkora 1978 után, a „reform és nyitás" politikájának meghirdetésével kezdődött, amikor néhány év alatt újjáépült a filmipar. Az első új évfolyam 1982-ben került ki a Pekingi Filmakadémiáról, ennek világhírűvé vált tagjai alkotják a kínai filmesek ún. „ötödik generációját" (pl. Zhang Yimou, Chen Kaige, Tian Zhuangzhuang). A korszak egyik meghatározója a „sebhelyek" irányzata, amely a kulturális forradalom alatti megpróbáltatásokat igyekszik feldolgozni, s a művészek figyelme elsősorban a múlt és a kínai vidék felé fordult. Az ötödik nemzedék filmjei jelentős nemzetközi fesztiválsikereket arattak.

Az 1990-es években lépett színre a „hatodik generáció", amelyet „urbánus nemzedéknek" is neveznek (Wang Xiaoshuai, Zhang Yuan, Jia Zhangke stb.). Ők elsősorban a városi élettel és az ottani szubkultúrákkal, perifériára szorult emberekkel foglalkoznak. A 2000-es évek „d-generációja" digitális eszközökkel forgat rendkívül olcsó alkotásokat – ezek elsősorban a külföldi fesztiválokon sikeresek.

A művészibb irányzatokkal párhuzamosan a '80-as évektől számtalan kommersz film is készült. A legnépszerűbbek a romantikus komédiák és drámák, a wuxiának nevezett kungfu-filmek, a gengsztermozik és a történelmi filmek. A szórakoztató filmekre óriási hatással volt a hongkongi filmipar, amely mára már csaknem teljesen összenőtt a szárazföldi kínaival.

Ma a kínai filmgyártás rendkívül sokszínű, egymás mellett élnek és versengenek a különböző nemzedékek, irányzatok, stúdiók és producerek. A filmek között szinte mindenféle alkotás megtalálható, a filléres amatőr filmektől a nagy költségvetésű történelmi tablókig, a csak külföldi fesztiválokon bemutatott művészfilmektől a tízmilliós nézettségű közönségsikerekig, a független filmektől az államilag támogatott szuperprodukciókig. A filmeket 16 nagyobb és számtalan kisebb stúdió gyártja, és 32 vállalat terjeszti. Az állam szerepe ma is jelentős, a gyártási költségeknek mintegy felét fedezik magánbefektetők.

A korábbi stabil fejlődés után az utóbbi két-három évben minden tekintetben óriási ugrás volt tapasztalható. A címek számát tekintve Kína Hollywood és Bollywood után ma már a világ harmadik legnagyobb filmgyártója: 2009-ben 420, 2010-ben 472, 2011-ben már 791 kínai mozifilm készült – igaz, ezeknek kevesebb, mint a fele jutott el a mozikba.

Nemcsak a kínai filmek száma növekszik, hanem a kínai filmpiac is. 2010-ben egy év alatt 64%-kal nőttek a jegybevételek, 1,5 milliárd dollárra; 2011 újabb 30%-os növekedést hozott, így a bevétel meghaladta a 2 milliárd dollárt. 2012 első negyedévében Kína lehagyta Japánt, és az USA után a világ második legnagyobb filmpiacává vált. Ez a moziépítési láznak is köszönhető: 2010-ben 6200, 2011-ben már 9000 vetítőterem volt az országban, vagyis csak a tavalyi évben 2800 – naponta nyolc! – új vetítőterem nyílt. Előrejelzések szerint 2020-ra 60 ezerre nő a vásznak száma. A további növekedésnek is tág tere van, mivel 2011-ben egy kínai lakosra mindössze 0,3 mozilátogatás jutott.

A mozik bevételének csaknem a felét hollywoodi filmek termelik ki, annak ellenére, hogy a kínai szabályok szerint évente csak 20 amerikai filmet mutathatnak be Kínában. Problémát jelent, hogy a nyugati modellektől eltérően egy film bevételeinek több mint 90%-át a jegybevételek adják, a másodlagos forgalmazás jövedelmei minimálisak. További gond, hogy bár a fesztiválokon gyakran tarolnak a kínai filmek, olyan alkotás, amely külföldön üzletileg is sikeres, alig készül. A kínai filmesek körében manapság a legdivatosabb jelszó a kooperáció: külföldi partnerek bevonása segíthet a Kínán kívüli piacok meghódításában, a belső piac jelentős részét uraló amerikai konkurencia legyőzésében, a kvóták kikerülésében, a nyugati tapasztalatok átvételében és az anyagi háttér megteremtésében.

A kínai Aranykakas és Százvirág filmfesztivált idén szeptember végén rendezték meg a kínai Shaoxing városában. Neményi Ádám magyar producer is részt vett a fesztiválon és magyar filmmel ismertette meg a kínai nézőket. A következőkben interjút hallhatnak ezzel a magyar producerrel.

(Írta/fordította: Zhang Hui)