A kínai tavaszünnep, azaz a holdújév kezdete idén január 9-re esik. A kínai hagyományos holdnaptár szerinti év első napja a tavaszünnep. Ez a kínai nemzet legnagyobb ünnepe, amely körülbelül olyan fontos a kínaiak számára, mint a karácsony a magyarok számára. A tavaszünnep családi ünnep. Ilyenkor valamennyi családtag összejön, a távolabb élők, dolgozók is hazatérnek, bármekkora távolságot is kelljen ehhez megtenniük. A holdújév az egész kínai lakosságot érinti, a kínai lakosság zömét adó han nemzetiségen kívül mintegy 20 kisebbség is megünnepli a holdújévet. A tavaszünnep a kínai hagyományos holdnaptár szerint az óév utolsó hónapjának 8. napjától az új év első hónapjának 15. napjáig tart. A törvény szerint a tavaszünnep háromnapos ünnep. Az emberek azonban egyhuzamban hét napot pihennek, majd két hétvégén a plusz négy napot ledolgozzák.

Több feljegyzés foglalkozik a holdújév eredetével. A legelterjedtebb vélemények szerint a tavaszünnep több mint 4000 éves múltra tekint vissza. Körülberül az időszámítás kezdete előtti 2100-ben a kínaiak ősei a Jupiter (a kínaiban „fabolygó") egy nap körüli keringésének 12 éves idejét nyilvánították egy „sui"-nak. Ezért a kínaiak Sui bolygónak is nevezik a Jupitert. Az időszámítás előtti 1000 körül a „sui"-t „nian"-re változtatták. Ettől kezdve a holdújév kínai neve: nian. A teknősbéka-páncélra és más állatcsontokra vésett szövegek szerint a nian a jó terméssel függött össze. Az ókorban azért tartották a nian ünnepét, azaz a holdújévet, hogy megünnepeljék a bő aratást és hálát adjanak az isteneknek. Annak idején az emberek úgy hitték, hogy minden tárgynak és anyagnak lelke, azaz istene van, és minden mezőgazdasági termény az isten áldása. Az őskori Kínában több ilyen hálaadó jellegű ünnep alakult ki. Közülük a legnagyobb a holdújév, amely az őszi aratás és a tavaszi vetés közötti szünet idejére került. Ez a kínai tavaszünnep eredete. Az ősközösségi társadalomban az emberek az év vége előtt szertartásokkal ünnepelték a jó termést, állatokat és ennivalót áldoztak az isteneknek hálájuk jeléül. Az időszámítás előtti 206-tól az időszámítás kezdete szerinti 220-ig fennállt Han-dinasztia első császára idején a régi kínai hagyományos holdnaptár szerinti év első napját nyilvánították a holdújév kezdetének. Az 1911-es polgári forradalom győzelme után vezették be Kínában a világon általánosan elterjedt új időszámítást, a Gergely-naptárt. Ezzel egy időben ezt a hagyományos kínai ünnepet tavaszünneppé nyilvánították.

A hagyományos kínai naptár szerinti év utolsó, azaz 12. hónapjának 23. napján van a tűzhely urának a napja, amely idén január 3-ra esett. A népszokás szerint ezen a napon minden családban elbúcsúztatják a tűzhely urat, aki az égbe megy, hogy beszámoljon a családok éves viselkedéseiről és viselt dolgairól. Ez a tavaszünnep előjátéka. Korábban minden lakásban a konyha falán függött a tűzhely isten képe. A mesevilág szerint a tűzhely úr az ég isten által felavatott tűzhely isten, aki felelős az összes család tűzhelyéért, ezért az emberek a családok védőisteneként tisztelik és ünnepélyes keretek között búcsúztatják tűzhely urat, amikor felszáll az égbe, majd megünneplik visszatérését a földre.

A holdnaptár szerinti óév utolsó napja és éjszakája, az úgynevezett szilveszter valamint az új év első hónapjának első napja a legünnepélyesebb. Ebből az alkalomból szertartásokat, összejöveteleket tartanak, bőségesen lakomáznak, jósolnak, fogadják az újévet és elbúcsúztatják az óévet, mulatságokat rendeznek. Az ünnep előtt az emberek bevásárolnak, új ruhát csináltatnak, kitakarítanak, imádkoznak a tűzhely istenéhez, állatokat, ennivalókat, gyümölcsöket, pálinkát és egyebeket áldoznak a halottaknak és az ősöknek. Az asszonyok sütnek-főznek az óévbúcsúztató lakomára. Jellegzetes szövegeket tartalmazó piros színű feliratokkal, festményekkel feldíszítik a házakat és a lakásokat. Az ünnep napján az emberek meglátogatják és felköszöntik egymást, petárdát robbantanak vagy tűzijátékokat szerveznek. Ragadós, kocsonyás rizst, húsos táskát, kocsonyás rizsgombócot esznek. A falvakban ilyenkor szokás megfigyelni a széljárást és az égboltot, a Nap színárnyalatait, a csillagokat, a villámlást és a mennydörgést, hogy ezek alapján jósolják meg az új esztendőben a várható termést. Sárkány- és oroszlántánccal, gólyaláb-tánccal és más néptáncokkal, valamint lampionjátékkal köszöntik a holdújévet és búcsúztatják az óesztendőt.

A kínai hagyományos holdnaptári év első hónapjának 15. napján van a kínai hagyományos lampionünnep, amely a tavaszünnep része, egyben az utolsó napja, idén február 6-ra esik. A lampionünnepet az első telihold ünnepének is nevezik, hiszen a hagyományos, régi kínai időszámítás szerinti év első teliholdjának napjára esik.

A lampionokat általában színes papírokból készítik különböző motívumokkal. Az egyik fajtát a száguldó lólampionnak nevezik, hiszen a lampionban egy lapátos szerkezet van felszerelve, a lapátokat lómotívumokkal díszítették. Amikor ég a gyertya a lampionban, a felemelkedő levegőtől forog a lapátos szerkezet. A szerkezettel együtt pedig úgy forognak a rajta levő lómotívumok, mintha a lovak száguldanának.

Ezen a napon a közterületeken, a lakóházakban, különösen a forgalmas városnegyedekben és a kulturális központokban lampionokat függesztenek fel, lampionfesztivált és -vásárt rendeznek. Este az emberek kimennek a sokfajta színpompás lampionnal díszített utcákra, hogy gyönyörködjenek a lampionok pompájában, vagy hogy játsszanak a lampionokkal díszített sárkányokkal és találós kérdéseket fejtsenek meg a lampionnal kapcsolatban. Az utóbbi években Észak-Kínában elterjedt az úgynevezett jéglampion felfüggesztése, tehát a modern technológia bevezetésével összekapcsolják a különféle kivilágítást a kristálytiszta jégfaragással, így gyönyörű látványosságot alakíthatnak ki. Emellett sok más népszokás is tartozik még ehhez az ünnephez. Egyebek között bőséges lakomán a családtagok a yuanxiao elnevezésű ragadós rizsgombócot eszik, amelyet különféle gyümölcsökkel töltenek, hogy a család egységben, boldogságban és bőségben éljen.

A lampionünnep második napján kezdődnek az új évben a mezőgazdasági munkák. A parasztok kimennek a mezőre, a pásztorok pedig állataikkal elindulnak a rétekre, a legelőkre.