Az irodalomban, de a művészet többi ágában is régi vita már, hogy vajon a stílusnak, formának, vagy pedig a tartalomnak van, illetve kellene hogy legyen elsőbbsége, primátusa, nagyobb súlya a másikkal szemben, nota bene kárára. Megoldási javaslatok is vannak bőségesen, mert a látszattal ellentétben nem csupán az a két válasz lehetséges, hogy első a forma, második a tartalom, illetve első a tartalom, második a forma. Ez éppenséggel csak a két extrémitás a sokféle lehetséges gondolat közül.

Leegyszerűsítve a kérdést, az irodalom esetében azt mondhatnánk, hogy a stílus az írás felszíni, dekoratív, díszítő része, a tartalom pedig a történet, a cselekmény letéteményese. Egy kicsit értelmetlennek, de legalábbis eldönthetetlennek is tűnik azon vitázni, hogy a kettő közül melyik a fontosabb. Ha például Melville klasszikus regényét, a Moby Dicket nézzük, akkor úgy tűnik, Woody Allen után szabadon, a bálnákról szól – kivéve ha az olvasó a regény szimbólumrendszerét és metaforáit is észre veszi.

Akárhogy is van, éppen ez a kérdés a témája az Edinburgh-i Írói Világkonferenciának (Edinburgh World Writers' Conference). Idén első alkalommal történt meg, hogy a világkonferencia egyik fórumát Pekingben rendezték meg, mégpedig a pekingi Könyvmoly Irodalmi Fesztivál keretében.

Peking nevezetes 798-as Művészeti Negyedében még márciusban rendezték a fórumot, amelyen Sophie Cooke skót regényíró, költő, útikönyvíró és Zhang Yueran fiatal kínai regényíró beszélgetett arról a kérdésről, hogy vajon a regény témája vagy pedig a stílusa az elsődleges. A beszélgetés moderátora Keith Gray brit író volt.

A hipotetikus kérdés az volt, fel lehet-e fogni úgy is a dolgot, hogy a tartalom és a stílus kölcsönösen kizárja egymást, vagy kicsit óvatosabban: a díszes stílusnak valóban a mű tartalma fizeti meg az árát, illetve a komoly, mély tartalom szükségszerűen száraz, vagy éppenséggel stílustalan lesz?

Cooke és Zhang egyaránt úgy vélte, hogy a stílusnak és a tartalomnak harmonikusan kell egymáshoz viszonyulni.

„A tartalom az, ami történik egy regényben, de a stílus teszi a tartalmat történetté" – vélte Zhang, a kínai poszt-1980-as évek generációjának prominens képviselője.

„Nem beszélhetek minden író nevében, de számomra egyszerű a dolog: arra akarom felhasználni a sztorit, hogy valami igazat mondjak el az emberekről – ami ugyebár igazán nem nagy feladat" – mondta ironikusan Cooke, a The Glass House és az Under the Mountain című regények szerzője.

A beszélgetés nagyobbik része kínaiul zajlott. Az angol részt Jonathan Rechtman fordította kínaira.

A jobbára kínaiakból álló közönség szerette volna konkrét, lehetőleg kortárs kínai irodalmi példákon tesztelni a tartalom kontra stílus vitát.

A beszélgetés után következtek a nézők kérdései. Az első például így hangzott:

„Miért tűnik úgy, hogy a tudományos-fantasztikus és fantasy stílus olyan népszerű Kínában?"

„Talán arról van szó, hogy ezekben a sci-fikben és fantasykben a világ olvasmányos, könnyen átlátható formában jelenik meg. Márpedig ezt nyilván nagyra értékeli az olvasók egy része, hiszen a valódi világ olyan bonyolult, kaotikus" – felelt Zhang, amire a nézőközönségből valaki megjegyezte: „Talán sokan nem érzik biztonságban magukat a valóságban".

Egy másik kérdés az idősebb és a fiatalabb, szárnyaikat bontogató kínai írónemzedék közötti ellenérzésekre, nézeteltérésekre, felfogásbeli különbségekre vontakozott.

„Az idősebb generáció gyakran kritizálja a kínai írók újabb generációját, mondván, hiányzik belőlük a komolyság, még nem nőttek fel, témáik sekélyesek. Kíváncsi vagyok rá, hogyan válaszolnak erre a kritikára a fiatalabb írók, és mit is kellene a fiatal feltörekvő íróknak tenni" – kérdezte a beszélgetés egyik hallgatója.

Zhang válasza az volt, hogy Kínában az idősebb generáció szerint az élettapasztalat meghozza a megelégedést is. Tipikus kínai problémáról van szó, hiszen a kínaiak számára túl nagy jelentősége van az elégedettségnek.

Egy néző azt kérdezte, hogy a stílus fejlődik-e az idő változásával, hiszen tulajdonképpen már nincs semmi új a világban, mindent megírtak korábban.

„Ugyanazok a problémák újra és újra felbukkannak – például a halandósággal való szembesülés, a szeretteink elvesztése. Nem új dalokat kell szereznünk, hanem a jelenhez kell igazítanunk a régi dalokat" – hangzott a skót írónő válasza.

(Írta/fordította: Hajnal László)