Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Egy családias óvoda
2013-07-30 16:47:58 CRI


Peking egyik lakónegyedében családias óvoda működik, ahol a gyerekek boldogan énekelnek és táncolnak. Wei Lixue, az óvoda alapítója szerint mindez egy gondosan megtervezett családi program. Mint mondja, ez nem egy hivatalos állami óvoda, ennek ellenére gyakoriak az állami ünnepségek.

A vállalkozás indításakor felmerülő nehézségeket Wei Lixue-nak végül az idén sikerült leküzdenie.

Az óvodapedagógusként végzett Wei Lixue idén 24 éves, tapasztalt óvónő. A vállalkozás elindítása az ő álma volt.

„Az ideális óvodát én a közeli lakóövezetben, három emeletes épületben képzelem el, legalább 12 csoporttal. Eddig még nem sikerült minden kitűzött célt elérni, de remélem, hogy jövőben különösen szép, nagy óvodám lesz" – mondja Wei, aki a diploma megszerzése utáni hat évig évente más intézményben dolgozott, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsön. „Mikor elindítottam a vállalkozást, még semmim sem volt. Ám mivel szinte az összes osztálytársam óvodában helyezkedett el, velük is tudtam egyeztetni és sok segítséget kaptam tőlük akár környezet kialakításában akár a felvételi prospektus elkészítésében" – teszi hozzá a 24 éves vállalkozó.

2011 júliusában nyitott meg Wei kis családias óvodája, ahová főleg 1 és 3 év közötti gyermeket várnak.

A vállalkozás-indítás azonban nem volt zökkenőmentes. „Kezdetben nagyon nehéz volt minden: egyszerre kellett megfelelő helyet és pedagógusokat keresnem" - emlékszik vissza Wei.

Az első problémája a szóróanyagok terjesztésekor akadt. „Lakott területen a biztonsági szolgálat nem engedélyez reklámanyagokat, ezért üldöztek és leszedték a papírokat. Nagyon dühös voltam, úgy éreztem, hogy ez tényleg nem könnyű"- folytatja.

Reklámozni nem lehetett, az óvoda pedig ismeretlen volt, így az első évben csak két gyereket vettek fel. Rájuk két óvónő vigyázott. A gyermekgondozásért 1300 jüant kértek havonta, de a magas bérleti díj miatt minden hónapban 8000 jüanos veszteséggel kellett számolniuk; még akkor is, ha ezen felül másra nem költöttek. „Akkoriban fel akartam adni, de pont ekkor jöttek a szülők a konzultációkra, így újra lett bátorságom folytatni az óvoda működtetését" – utal vissza Wei most a kezdetekre.

Ebben Pan óvónő, az üzlettársa is sokat segített. Eredetileg ő is magánóvodát akart nyitni, de nem sikerült neki, így amikor véletlenül találkozott Wei hirdetésével az interneten, amelyben a lány társat keresett, meghatódott. „A hirdetésben az állt, hogy Wei egy családias óvoda nyitásához keres üzlettársat. Szerettem volna megnézni, hogy ő hogyan csinálja, így beszálltam, hogy segítsek neki. Igaz, hogy fiatalabb nálam, de bátrabb is" - folytatja Pan.

Kezdetben csak két óvónő és két gyerek volt, ma azonban már öt tanár van és húsz gyerek. A legnehezebb időszak másfél évig tartott. Az itteni bébik általában nem tudnak sem enni, sem vécére menni egyedül, és vannak olyanok is, akik nem tudnak beszélni sem.

Lang Lang másfél éves korábban érkezett Wei óvodájába; most már két éves és két hónapos. Az édesanyja azt mondja, egykor nehéz választás előtt állt: el kellett döntenie, hogy a másfél éves Lang Langot óvodába, vagy a másik városban élő szülőkhöz küldje-e.

„Aggódtam, mert a fiam még nem tudott egyedül enni, de az óvónők megnyugtattak, hogy majd ők etetik. A vécét sem tudta egyedül használni, így az óvodában is pelenkázták. Beszélni sem tudott, de az óvónők szerint ez sem volt probléma, mert mint elmondták, minden gyerekre odafigyelnek. Úgy éreztem, hogy ez az óvodai nevelés olyan, mintha családban maradna a gyermek, ahol bár az édesanyja nincs ott, olyan a hangulat, mintha ott lenne."

A statisztikák szerint a kínai szülők körében jelenleg óriási igény van a három éven aluli gyerekek célzott gondozására. (Kínában nem működnek bölcsődék, így a három év alatti gyermekek vagy a nagyszülőkhöz, vagy magánóvodákba kerülnek,ha a szüleik nem tudnak otthon maradni velük - a szerk.) Ez nem kis problémát jelent az olyan fiatal szülőknek, akik nem tudják a gyereknevelés miatt megszakítani a munkát, és a szüleikre sem számíthatnak.

Ezért a három év alatti gyerekek szülei nagyon örülnek a Wei-éhez hasonló családias óvodáknak, mert a teher egy részét leveszi a vállukról, ráadásul a gyermeknevelés tekintetében is figyelmesek és alaposak.

Wei óvodájának egyik alapkövetelménye, hogy a gyerekek megfelelően egyenek és igyanak. Mint mondja, minden reggel korán a zöldségpiacon kezdenek, hogy a legjobb zöldségeket választhassák ki a gyerekeknek. „Itt úgy főzünk mint otthon, minden részletre figyelünk" – teszi hozzá Wei.

Nemcsak a diétának, hanem az oktatásnak is nagy figyelmet szentelnek az itteni pedagógusok: a gyerekeket leginkább önálló gondolkodásra szeretnék tanítani. „Inkább a saját fejüket használják ahelyett, hogy pontosan az óvónő utasításait követik" - magyarázza Wei. Ha a gyerek problémával találkozik, mi elsősorban a saját ötletét hallgatjuk meg, így vezetjük el lépésről lépésre a megoldáshoz."

Kínában a harminc éves reform és nyitás óta a kínaiak élete és életmódja is sokat változott; ez többek között egyes területek iparosodásában is megmutatkozik. Ilyen lehet az olyan fiatal pedagógusok, mint Wei Lixue vállalkozás-indítása is, ami az emberek javát szolgálja, és ami napjainkban Kínára egyre inkább jellemző lesz.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China