Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Yang Kun
2012-04-27 16:40:23 CRI



   


Előadott dalainak többségét Yang Kun maga komponálta és a szöveget is saját maga írta. A sztár Belső-Mongóliában született és ott is nőtt fel. 19 évesen tagja lett a helyi katonai előadóművészi csoportnak. 2001-ben leszerződött a pekingi Zhushu lemezkiadóhoz. A következő évben jelent meg az első albuma „Mindegy" címmel. A lemez tíz dalát maga komponálta. Hivatásos énekesnek tartja magát, és az alkotásai igen mély benyomást tettek a közönségre. A fülbemászó dallam és az érzékeny, szomorú szöveg könnyen megtalálja az utat az emberek szívébe.

A Yang Kun által komponált dalok többsége szomorú, de a hallgatók kedvelik ezt a keserű hangulatot. Valahogy úgy, ahogy a kávé szerelmesei éreznek: az íz keserű, mégis jól esik az embernek. Yang Kun stílusa pontosan ilyen, érzékeltetni akarja a fájdalmat, emlékeztetni akar a fájdalomra, mert az énekes tudja, hogy a szomorúság is lehet szép.

Első albumában többféle zenei stílust is kipróbált, például R & B, latin, rock és más stílusú dalokat is hallhatunk tőle. Ebből a nagy változatosságból is látható Yang Kun alkotótehetsége.

Az első két album után nem volt jelentősebb műve, egészen a 2007-es „Pásztor" című lemeze megjelenéséig. Az énekes az idő előrehaladtával egyre szigorúbb lett önmagával szemben, és a zenei elképzelései terén is egyre hajthatatlanabbá, öntörvényűbbé vált. A harmadik album megjelenése után Yang Kun zárkózott, magába forduló lett, senkivel sem akart beszélgetni. Ekkor Yang még a korábban szerzett dalait is megtagadta. Ez a jelenség meglehetősen gyakori a nagy tehetségű, sokoldalú, kreatív énekesek között, hiszen ők mindig az újat, jobbat keresik, és örökké elégedetlenek magukkal.

De a Belső-Mongóliában élő Yangra nagy hatással volt a szabad és hatalmas füves puszta. A legelőkön tett utazása során felébredt benne az a szellem, amelyet a nagyvárosban már szinte elfelejtett. Ismét nekifogott a dalszerzésnek, és egy hónap alatt megírta a „Pásztor" című dalát. Ez elevenebb ritmusú, mint korábbi szerzeményei, és igen népszerű lett a rajongók között.

Most Yang legutóbbi albumainak egyikét hallgatjuk meg. A címe: „Törődöm vele".

(Írta/fordította: Jin Shiyu)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China