Néhány évvel ezelőtt volt egy íratlan szabály, amely szerint ha a lány betölti a 27. életévét, vagy annál idősebb, akkor már „maradéknak" számít.

A 30 év feletti férfiak sem voltak könnyebb helyzetben, tőlük is azt várták, hogy minél hamarabb állapodjanak meg. De manapság Kínában még a pár nélküli 22 éves lányok is „maradéknak" tartják magukat, és én a 29 évemmel kétségtelenül „maradék" férfi vagyok.

Nemrég, szüleim unszolására vakrandis találkozóra mentem, amelyet egy közismert társkereső weboldal szervezett, abban a halovány reményben, hogy a résztvevőkre rátalál az igaz szerelem.

Egy szálloda halljában került sor az eseményre. Egyike voltam annak a több száz szinglinek, akik a tökéletes párt keresték.

A hall mindkét oldalán állt egy tábla sok apró cetlivel, rajtuk a névvel, foglalkozással, iskolai végzettséggel és a hobbikkal. Úgy láttam, hogy a férfiak átlagéletkora 30 év felett volt, míg a nőké 25 év felett.

Meglepő módon több idős ember is részt vett a találkozón, akik gyerekeiket képviselték. Leírták, amit érdemes tudni a lányukról vagy a fiukról, és olyan szingliket kerestek, akik érdeklődést mutattak a gyermekeik érdemei iránt.

A látvány kissé a pekingi régiségpiac hangulatára emlékeztetett. Hasonló találkozókat látni a pekingi parkokban, ahol a szülők táblákkal a kezükben keresik gyerekük jövendőbelijét, mintha piaci kofák lennének.

Peking, más nagyvárosokhoz hasonlóan sokszor rideg hely benyomását kelti. A hozzám hasonló fiatalok el vannak foglalva a pénzkereséssel és a karrierépítéssel, és kevés lehetőségük van arra, hogy új barátokat szerezzenek. Ellentétben a nyugatiakkal, akik szívesen ismerkednek bárokban, kocsmákban, a kínaiak félénkek és visszafogottak.

A pekingi polgárügyi hivatal 2011-es felmérése szerint a férfiak átlagosan 27,8 évesen, míg a nők 26,2 évesen házasodnak meg. Majdnem egy évvel később, mint a három évvel korábbi felmérésben.

Általában azok a nők találnak a legnehezebben párt, akik magasabb iskolai végzettséggel, fizetéssel vagy IQ-val rendelkeznek. Azok a férfiak pedig, akiknek nincs lakásuk vagy autójuk, nem érnek semmit. Őszintén szólva, én még a karrierépítés kezdeténél járok, így nem túl jók a kilátásaim.

A szerelem ára legalább olyan gyorsan emelkedik, mint az infláció. Egy másik tavalyi közvélemény-kutatás szerint a megkérdezett nők 77 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a férfinak minimum 4000 jüanos (140 000 forint) havi jövedelemmel kell rendelkeznie ahhoz, hogy randiképes legyen. De voltak olyanok is, akik szerint ez a minimum 10 000 jüan (350 000 forint).

Az eredménynek a hagyományos és az internetes médiában is nagy visszhangja volt. Voltak, akik úgy reagáltak, hogy az adatok is azt igazolják, helyes és jó családi háttérrel rendelkező férfiak jobb sorsa rendeltettek, és bírálták a nőket a házasulandók piacán mutatott sznobságuk miatt. Házasulandók piaca? Nem is kérdéses. A szerelem igenis eladó.

Manapság a vakrandizás különböző formái jellegzetes részévé váltak a kínai társadalomnak. A TV-műsorokkal, a társkereső weboldalakkal és a találkozókkal jövedelmező üzleti lehetőséggé vált.

Ámde ezek mögött a villámgyors és viharos jelenetek mögött ott vannak azoknak a magányos embereknek az ezrei, akik az igaz szerelmet keresik, de nehezen találják. [A szerző, Andy Yin, a pekingi székhelyű China Youth Magazine szerkesztője]

Forrás: Global Times, 2012. május 19-20.

(Írta/fordította: Cservenka Ferenc)