Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Wanting Qu
2012-06-25 09:38:00 CRI




   

A kiváló kanadai lemezcég, a Nettwerk megalapítása óta soha nem kötött szerződést kínai énekessel. 2009-ben azonban egy Heilongjiang tartományból származó 26 éves kínai lány személyében meglett az első kínai énekesük. Wanting Qu ugyanazzal a Nettwerkkel szerződött, amellyel a híres kanadai rocksztár Avril Lavigne is dolgozik.

Wanting Qu már gyermekkorától szeretett énekelni. Hat évesen kapta az első zongoráját. Erre úgy emlékszik vissza, hogy az anyjával egyszer egy ismerősük lakásába látogatott, és amíg a felnőttek beszélgettek, a kis Wanting a zongorához ment, és eljátszotta a „Kis csillagok" című kínai gyerekdalt. Az édesanyja nagyon meglepődött, és kérdézte, hogy tudta eljátszani a dalt. Wanting Qu csak azt mondta, hogy már sokszor hallotta a dalt. Ezután kezdett Wanting Qu zongorán tanulni.

Wanting Qu 2000-ben Kanadába ment egyetemre. Sokat kellett tanulnia de közben sem mondott le a zenéről. Ráadásul külföldön Wanting Qu különböző zenei stílusokat ismert meg. 2004-ben részt vett egy kanadai énekes versenyen, amelyen Dido „Köszönöm" című számát adta elő, és első helyen végzett. A siker arra ösztönözte, hogy próbáljon dalokat írni, mivel szívből jövő érzéseit igyekezett másoknak is bemutatni.

A legnagyobb fordulópont Wanting Qu zenei életében a Nettwerk lemezcég vezérigazgatójával, Terryvel történt találkozás volt. Terry azt kérte Wanting Qu-től, hogy küldje el a lemezét e-mailben. Nagyon tetszettek neki Wanting Qu szerzeményei, azt mondta, meghatók a dalok és mind kínaiul, mind angolul tud dalokat írni. Majd felajánlotta, hogy Wanting Qu legyen az első kínai sztárja a cégének. Addigra Wanting Qu már több mint 40 dalt komponált. Nagy meglepetésre a Mercedes-Benz cég három számát kiválasztotta egy autólemezre, amelyet ötvenezer példányban adtak ki.

Wanting Qu legismertebb számai: „Ismerek" (Cheng ren), „Drenched" , „Hideaway" és „A dalomban" (Wo de gesheng li).

Dalai közül a „Hideaway" című számot az édesapjának írta. Amikor ezt énekli, mindig sír, sőt a külföldi hallgatók is meghatódnak tőle. Ez az angol nyelvű szám egyszerű szavakkal fejezi ki az édesapja iránt érzett mély érzelmeit. Műsorunk végén most ezt a számot hallgatjuk meg.

(Írta/fordította: Jin Shiyu)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China