Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Fotókiállítás nyílt New Yorkban a sanghaji expóról
2009-09-14 14:15:49 CRI
Október 6-án New Yorkban megnyílt a "Előretekintés a 2010-es kínai Sanghaji Világkiállításra: Fényképkiállítás az ENSZ-ben". Zhang Yesui, Kína állandó ENSZ-képviselője és Akasaka Kiyotaka, az ENSZ Hírközlésért és Közérdekű Információkért felelős főtitkár-helyettese és különböző országok ENSZ-képviselői vettek részt a kiállítás megnyitóján. Az alábbiakban erről számolunk be.

"A sanghaji expó tematikája szerint a város megszépíti az életet. A 2010. május elsejétől október 31-éig sorra kerülő világkiállítás eddigi előkészítő munkálatai sikeresen folynak. Eddigi becslések szerint majd 70 millió látogató fog érkezni az eseményre. Az ENSZ New York-i székhelyén rendezett fotókiállítás a világkiállítás fejlődési folyamatát, az érintett sanghaji csarnokok építésének alakulását mutatja be"- fogalmazott Zhang Yesui kínai nagykövet a résztvevők előtt.

Zhang Yesui beszédében arról tájékoztatott, hogy a fotókiállítás széles témakört ölel fel, nem csak a rendező Sanghaj városról, hanem az expó történetéről, és az ENSZ szerepéről is szól. A kínai képviselő bízik abban, hogy a fotókiállítás nagy jelentőséggel bír a világkiállítás jobb megismerésében. Zhang Yesui így nyilatkozott erről.

"Meggyőződésem, hogy a mai kiállítás elősegítheti azt, hogy az ide ellátogatók jobban megismerjék Sanghajt és a világkiállítás múltját, elősegítheti a világ különböző országainak népei közötti kölcsönös bizalmat és az ENSZ ügyét a békéért és a fejlődésért."

Akasaka Kiyotaka, az ENSZ Hírközlésért és Közérdekű Információkért felelős főtitkár-helyettese beszédében kijelentette: október 6-ára esik az építészet világnapja, melynek idei tematikája épp a harmonikus város, ami nagyban megegyezik a sanghaji expó fő gondolatával, mely szerint város megszépíti az életet. Az ENSZ főtitkárhelyettese úgy véli, hogy a fotókiállítás fontos szolgálatot tesz majd azért, hogy az emberek jobban megismerjék az ENSZ szerepét az expó megrendezésében. Akasaka Kiyotaka erről a következőket emelte ki.

"Több mint húsz ENSZ-szervezet vesz részt a világkiállításon. A sorra kerülő fotókiállítás nemcsak hogy bemutatja Sanghajt, mint az expó rendezővárosát, hanem a világkiállítás múltját, az ENSZ szerepét a világkiállításon."

Zheng Yanqun, a sanghaji expó szervezőbizottsága végrehajtó bizottságának igazgatóhelyettese beszámolt a rendezvény eddigi előkészületeiről. Mint ahogy azt elmondta, a rendezők célja az, hogy bemutassák, milyen város teheti szebbé az emberek életét, milyen életmód fejlesztheti jobban a várost, illetőleg a városok milyen fejlődési modellje teheti szebbé otthonunkat, a Földet.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China