Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Új város a Dél-kínai-tengeren
2012-08-03 18:11:35 CRI

Kína július 24-én várost alapított a Hainan tartomány legdélebbi részén található Yongxing-szigeten – számolt be a Xinhua hírügynökség. Sansha város alapítási ceremóniáját délelőtt tartották a helyi önkormányzat főépülete előtti téren.

A nemzeti lobogót felvonták, elhangzott a kínai himnusz és felavatták Sansha önkormányzatának és a helyi Kínai Kommunista Pártnak (KKP) az emléktábláját.

Sun Shaochi, a kínai civil ügyek miniszterhelyettese az ünnepségen bejelentette, hogy az Államtanács elfogadta az új város bejegyzését. Luo Baoyou, a KKP hainani vezetője beszédében elmondta, hogy Sansha város a Xisha, Zhongsha és Nansha nevű szigetek felügyeletét fogja ellátni a Dél-kínai tengeren.

„A tartományi kormányzat célja, hogy a városból Kína szuverenitásának és tengeri erőforrás-fejlesztésének vezérállását hozza létre" – mondta a Xinhua tudósítójának a politikus. Hozzátette, a fő feladat az lesz, hogy olyan politikai erőt hozzanak létre, amely hatékonyan tudja ellátni a város igazgatását. A helyi önkormányzat a 2,13 négyzetkilométer alapterületű szigeten található, ez a legnagyobb a Xisha-szigetcsoportban.

Wei Qiqiang, egy hatvanegy éves halász a Xinhuának arról számolt be, hogy az itteniek összetákolt fakunyhókban éltek, amikor ő ideköltözött 1979-ben. Mára a szigetnek egészen városias kinézete lett: van rajta katonai repülőtér, kikötő, utak, kórház, posta és egy obszervatórium.

Kedden a sziget 613 halászatból élő lakója hivatalosan is sanshaivá vált. Rizst, zöldségeket és gyógyszereket a Qiongzhou III hajó szállít a számukra a szárazföldről. A 760 tonna rakomány szállítására alkalmas hajón kétszáz utas fér el. Az időjárástól függően, általában havonta kétszer fordul a szárazföld és a sziget között.

Wang Chunyan, a xishai szupermarket dolgozója Hainan fővárosából, Haikou-ból költözött Yongxingra az idei év elején, mert úgy vélte itt gyümölcsöző üzleti lehetőségeknek néz elébe. A huszonegy éves nő apja egy szállítóhajón dolgozott több mint húsz éven keresztül, Wang Chunyan így ismerkedett meg ezzel a szigettel, s így nem aggódott a körülmények miatt ideköltözése előtt.

A legtöbb itteni számára az egészségügyi ellátás hiánya jelenti a legnagyobb gondot a szigeten. De valószínűleg ez is megoldódik, amint elkészül az új kórház. Nyitását 2012 végére tervezik.

Huang Liangshan, egy helyi halász, aki szerint hamarosan turisták is meg fognak jelenni a sziget utcáin, egy tenger gyümölcseit felszolgáló étterem nyitásán gondolkodik. A harminckét éves férfi tizenkilenc éves kora óta él a szigeten. Egy faházban él hétfős családjával, mindenük megvan, ami egy háztartásban szükséges lehet, sőt műholdas tévéjük, telefonjuk, hűtőjük és légkondicionálójuk is van.

A hírügynökség tudósítása szerint az új önkormányzat a halászat, az olaj- és gázkitermelés mellett a turizmust tartja Sansha város harmadik legnagyobb lehetséges bevételi forrásának. Xia Jie, az új polgármester korábban Hainan tartomány mezőgazdasági hivatalának volt a vezetője. A megnyitón elmondta, az önkormányzat célja hatékony adminisztratív és gazdasági irányítás révén biztosítsa az emberek megélhetését és a környezet védelmét a következő öt évben.

Sansha város megalapításával a Yongxing-szigeti halászok jártak a legjobban. Egyiküket még 1995-ben túszul ejtették a Fülöp-szigeteki hatóságok. Manapság a kínai halászok szemet vetettek a dél-kínai-tengeri forrásokra, s egy nagyobb halászhajó flottát küldtek ki a régióba.

A harminc hajóból álló flotta július 25-én érte el a Zhubi-zátonyt, egy héttel azután elhagyta Hainan déli részét. A flotta számára egy háromezer tonnás hajó szállít friss vizet és egyéb ellátmányokat.

A kínaiak évszázadok óta halásznak a Dél-kínai-tengeren, de azért az ekkora méretű halászflották ritkák. Zhang Huazhong, Sanya város tengerészeti és halászati hivatalának vezetője a Xinhua kérdésére elmondta, ez nem egy államilag szponzorált felvonulás, hanem maguk a helyi halászok kezdeményezték és szervezték le maguk között az akciót.

„Mindig azért áhítoztunk, hogy halászhassunk ebben a régióban, de ha egyedül vágtunk neki, nagy volt a kockázata, hogy ott ragadunk egy viharban, vagy egzecíroztatni kezdenek a külföldi hajósok" – mondta Liang Yapai, a flottát szervező két együttműködés egyikének vezetője. Hozzátette, hogy most, ha problémával szembesülnek, összeülhetnek és megvitathatják a megoldásokat.

Az is kiderült, hogy néhány halász állítólagos vietnami hajókra panaszkodott, melyek „árnyékként" követték a flotta útját. A Qiongsanya F8168 kínai hajó első tisztje szerint túl sok ilyen hajóval találkoznak a kínai vizeken, s nem tudják, mit kezdjenek az ilyen helyzetekkel. Az első tiszt elmondta, egyszer negyven hajót láttak a nyílt tengeren lehorgonyozva, és nagyon szép látvány volt, ahogy a hajók lámpásainak fénye tükröződött a finoman fodrozódó tenger vizén.

A Xinhua hírügynökség szerint Kína egy 820 ezer tengeri négyzetmérföldes terület felett követeli magának a felügyeletet a Dél-kínai-tengeren. A terület észak-déli irányban a Qiongnan-zátonytól a Zenmu-zátonyig, kelet-nyugati irányban a Hailima-zátonytól a Wan'an-zátonyig húzódik. A Dél-kínai-tenger nyugati részén található Xisha-szigetek környékén a kínai halászok gyakran futnak bele vietnami hajókba. A kínai hatóságok ezért az utóbbi hetekben megerősítették a felügyeletet a területen, hogy megvédjék az ország jogait és a halászok érdekeit, akik gyakran a szomszédos országok felfegyverzett hajóinak zaklatásáról, vagy a zsákmány elkobzásáról számoltak be.

A helyzet rendezése érdekében Kína egy másik lépést is megtett, júniusban bejelentette egy prefektúra jogú város létrehozását. Ez lett Sansha, amely több mint kétszáz sziget, homokpad és zátony felett gyakorolja majd az irányítást Xisha, Zhongsha és Nansha szigetek közelében. Ez egy nagyjából 13 négyzetkilométernyi szárazföldet és kétmillió négyzetkilométernyi tengeri területet jelent.

A Hainan tartományi halászati hatóságok becslése szerint ötmillió tonna lehalászható tartalék van Sansha környékén. Hainanban évente mindössze nyolcvanezer tonna zsákmányt jelentenek be, de még évi kétmillió tonnás fogással is fenntartható lehet az itteni halászat. A hatóságok szeretnék áthelyezni a hangsúlyt a part menti halászatról a távoli, nyílt tengeri halászatra. A halászokat arra biztatják, hogy „építsenek nagy hajókat és fedezzék fel a mélyebb vizeket", mondta a Xinhuának Ding Xiuhong, Sanya város halászati tisztviselője, aki szintén a flottával tart.

Ding elmondta, hogy most a nagyobb tartalékok felderítésén dolgoznak Sanshában, hogy ezzel is segítsenek a halászok jövedelmének növelésében. A hainani illetékesek szerint, ha beválik a halászflotta alkalmazása, akkor Sanshában is bevetik ezt a módszert. A szigetcsoportból álló tartománynak harminchat halászati szövetsége van, melynek háromezer halász a tagja.

Sansha kormányzata szerint az itteni halászok életkörülményeinek javítása az egyik legsürgetőbb ügy, amely a napirendjükön szerepel.

A Yongxing-szigeten kétszáz halász él a családjával, a legtöbben faházakban. A gyerekek a falu utcáin játszanak, mert nincsen iskola a szigeten. A kínai hatóságok a város megalapításával egy jobb életet és több lehetőséget ígérnek az itteni emberek számára.

(Írta/fordította: Le Marietta)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China