Pekingben járunk, a Chaoyang kerületben, a Dawanglu-hídtól délre. Emberi számítás szerint tehát ennél jobban Kínában aligha lehetnénk. Aztán hirtelen megzavarodunk, ahogy minden más gyanútlan járókelő is. Egy kerítéssel elkerített másfél hektáros színes épületkomplexum vagy inkább városka okoz ugyanis fejtörést. A neve is kínai pedig, az ottani Tonghui folyóról nevezték el. Csakhogy a körülkerített területen az összes épület úgy néz ki, mintha európai városból szállították volna ide. Természetesen nem véletlenül, ez volt a koncepció. Az európai stílusú épületek élesen el is ütnek a környező lakótelepek emeletes házaitól, ami látszólag az ötlet kiötlőit igazolja. Tényleg nem tart sokáig ugyanis a reménybeli vásárlóknak dönteni. Csak éppen nem arról, hogy hol vegyenek, béreljenek üzletet, lakást. Hanem arról, hogy hol ne. Az európai stílusú lakónegyed ugyanis a Kínában egyáltalán nem ritka szellemvárosokra, szellemkerületekre, szellemlakótelepekre emlékeztet.

De vajon miért? Miért nem nyerték el az emberek tetszését az európai építészeti stílusban felhúzott és például Jack's Daniel's, Nights of Barcelona, Gasthouse és Cleopatre névre hallgató házak, amelyek pedig már ugyebár a nevükkel is azt sugallják, hogy majd lesz itt nyüzsgés, éjszakai élet bárral, étteremmel, boltokkal és szállodákkal.

Az arra járó külföldiek nem is tudnak ellenállni a csábításnak, és bőszen fényképezik az üresen álló házakat.

„Rettentő hamisítványnak néz ki, különböző stílusok keveréke" – mondta Magda Gamrel, egy 23 éves német turista, aki a három hónapja Pekingben lakó Oscar Gonzalez nevű barátját jött meglátogatni a kínai fővárosba. A 26 éves spanyol férfi hasonlóan csak csóválja a fejét a látvány miatt.

„Úgy néz ki, mint egy témapark. A Sanlitun ennél sokkal eredetibb, de talán a helyiek kedvelik az ilyen helyeket is" – találgat Oscar Gonzalez, mert hiszen valamilyen racionális magyarázat biztosan van az építészeti rémálomra.

De vajon tényleg rémálom? Giccses vagy inkább trendi a hely? Erre máshogy válaszolnak a külföldiek és máshogy a helyiek. Az előbbiek elismerését nem sikerült az ötlet megvalósítóinak megszerezni. Néhány helyi kínai azonban elégedetten veszi tudomásul, hogy milyen új látványossággal bővült a Chaoyang kerület.

„Nagyon divatos, és ráadásul közel van a Guomaóhoz és az olyan épületekhez, mint a SOHO New Town vagy a Shin Kong Place. Ha bárokkal teli utcát alakítanak itt ki, akkor könnyen a helyiek kedvencévé válhat, mivel a Sanlitun nincs túlságosan közel" – mondta a 28 éves Zheng Feng, aki egyébként ugyancsak fényképet készített az európai stílusban felhúzott épületekről.

A helyi kormányzat a hírek szerint 400 millió jüant (63,5 millió amerikai dollár) fordított Tonghui felépítésére. A jelszó pedig az volt, hogy „üzlethelységek és kereskedelmi vendéglátóhelyek integrált ingatlanprojektjét" valósítják meg. Ez egyszerűbben fogalmazva annyit tesz, hogy a nevezetes Sanlitunt akarták megvalósítani, csak éppen europid épített környezetben.

„Az Alpok lábánál fekvő kisvárosok tóparti építkezési stílusát utánozták … hegyi lakókörnyezetre jellemző, amit Tonghuinál látunk" – olvasható a Beijing Evening News tavaly júniusi egyik riportjában, amelyben fotókat is közöltek a leendő lakónegyedről. A cikk kicsengése az volt, hogy az építkezés a Tonghui folyó környékét szeretné élettel megtölteni.

2012. június 30-án, majdnem egy évvel azután, hogy az építkezések befejeződtek, az interneten több olyan fénykép is megjelent Tonghuiról, amelyeken egy színpad, előtte pedig székek voltak láthatók. Nyilvánvalóan a már igencsak esedékes hivatalos ünnepélyes megnyitó előkészületei zajlanak, spekuláltak az internetezők.

„Nem tudjuk, hogy mikor nyílik meg. Az első bérleti szerződéseket már 2010-ben elkezdtük árulni, és nagy volt az érdeklődés" – mondta egy Zhang családnevű ingatlanos a Tonghui Nemzetközi Médiaplázában, azt azonban nem volt hajlandó elárulni, hogy ki volt a project építésze.

A Tonghuinál bérelhető ingatlanok hirdetéseit számos internetes honlapon fel lehet fedezni, ugyanakkor az érdeklődő telefonhívásokra azt válaszolják, hogy már nem foglalkoznak az értékesítéssel.

A már idézett ingatlanos, Zhang megerősítette, hogy a befektetők bárok és éttermek nyugati stílusú központjának szánták Tonghuit. Az épületek alapterülete 500 és 1000 négyzetméter között van, a bérleti díj pedig négyzetméterenként napi minimum 12, maximum 15 jüan, ad felvilágosítást Zhang, de azt már nem árulja el, hogy mennyi pénzből valósult meg a befektetés Tonghuinál. Ezzel kapcsolatban így fogalmaz: „nemes és üzleti potenciállal" rendelkező befektetésről van szó. Hogy ez az „üzleti potenciál" a valóságban mit fed, azt nehéz lenne megmondani, hiszen felépülte után egy évvel Tonghui még mindig üresen áll. Ezáltal olyan hírhedt projektek társaságában találja magát, mint a kínai nagy fal közelében épített, hamisított és kihalt Disneyland, illetve a minden valószínűség szerint Kína leghíresebb szellemvárosa a Belső-Mongol Autonóm Területi Ordosznál.

„Azt hiszem ez a project eleve bukásra ítéltetett. Az ilyen építészeti másolatok leginkább azoknak a helyi kínaiaknak készülnek, akik egyébként az eredetit nem tudnák a maga valóságában megtekinteni. A Sanlitun viszont a Pekingben élő külföldiek paradicsoma" – mondta Colby Suter építész, a pekingi MAD Studio építésziroda munkatársa.

Suter maga is levonta a konklúziót: a külföldieknek Tonghui hamisított hangulata biztosan nem vonzó, ugyanakkor a bárok éjszakai élete a helyi kínaiak számára nem számít tipikus időtöltésnek.

Fang Zhenning építészkritikus szerint ugyanakkor még korai lenne Tonghuit sikertelen ingatlanfejlesztésként leírni. Fang lát benne kereskedelmi potenciált, ugyanakkor elismerte, hogy „sem innovatív építészettel, sem kiváló megvalósítással" nem vádolható Tonghui.

„Jó látni, hogy a régebben ott működő őstermelői piac helyén felépült Tonghui. A korábban kaotikus és piszkos terület, most európai hangulatot áraszt" – mondta Fang Zhenning, aki Tonghui szomszédságában lakik.

„Chaoyang kerület jól járt Tonghuival, amely másolatként a terület többfunkciós, multikulturális fejlődését hirdeti, és kiváló választás azok számára, akik kifinomultabb életstílusra vágynak" – véli Fang Zhenning építészkritikus.

Az olcsó másolatok tömegtermelésével foglalkozó Kína képe az elmúlt évtizedben tovább bővült, és immár az építészeti koppintások miatt is egyre többször kerül a hírekbe. 2006-ban a Sanghaj belvárosától körülbelül 30 kilométerre nyugatra fekvő Songjiang kerületben építették fel a Temze várost, amely természetesen az angol folyóról kapta a nevét. A projekt megbukott, mivel hiába láttak a befektetők fantáziát az épületekben, ha csak kevesen voltak hajlandók az „angol" kerületbe költözni, amely ma leginkább szellemvároshoz hasonlít.

Az elmúlt években Kínában több helyen is épültek kínai sajátosságú, ugyanakkor Párizs, Bécs, New York és Zürich arculatát imitáló lakótelepek – több-kevesebb sikerrel.

Tagadhatatlan, hogy az egzotikus ingatlanokra vágyó házaspárok számára vonzók is lehetnek ezek a külföldieskedő építészeti projektek. Csakhogy nem olcsó mulatság a koppintás sem. A 10 ezer lakosra tervezett Temze-város felépítése például 785 millió dollárba került. Az UNESCO világörökségek listáján szereplő ausztriai kisvárosnak, Hallstattnak a Guangdong tartományi Huizhouban felépített másolata 6 milliárd jüant kóstált. A kínai média beszámolói szerint egyébként az idén júniusi megnyitó után néhány nappal a huizhoui Hallstattban már számos ingatlan gazdára is talált.

Az ingatlanfejlesztők logikája könnyen érthető. Üzleti lehetőséget látnak a külföldi épületek, városrészek, városok másolásában, úgy vélik, hogy a kevésbé tehetősek, illetve a szimulakrákért, mű élvezetekért vonzódók ezekben majd úgy érzik magukat, mintha külföldre utaztak volna, anélkül, hogy elhagyták volna Kínát.

(Írta/fordította: Le Marietta)