Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Jó üzlet a világvége Kínában
2012-12-26 15:33:25 CRI




   

A maja naptár 2012. december 21-ére jósolta a világvégét. A 2012 című hollywoodi kasszasiker pedig tovább fokozta a világvége-hangulatot. Persze ebből a kínai vállalkozók sem maradhattak ki, és a profit reményében ki is használták a talán egyszeri és megismételhetetlen lehetőséget.

Az internetes boltot üzemeltető Wang egy hónappal ezelőtt kezdett el jegyeket árusítani egy életmentő hajóútra Noé bárkáján, és aki most azt gondolja, hogy ez egy bolond ötlet, az nagyot téved. A kínai hölgy rövid idő alatt több mint 5000 darab jegyet adott el. Elmondása szerint a vásárlók 90 százaléka fiatalember.

„A jegyen szerepel a név, az életkor és az állampolgárság. Általában a fiatalok barátaikat és csoporttársaikat lepték meg a jeggyel."

Az e-kereskedelmmel foglalkozó Taobao honlapján több mint 10 ezer olyan árucikket találni, amely a világvégéhez kapcsolható. Van közöttük mentőcsomag, tartós élelmiszer, ruhák, valamint mindennapi használati tárgyak. Rádiónk munkatársa több „világvége-vásárlóval" is beszélt, akik elmondták, hogy nem hisznek a világvégében, de nem akartak kimaradni egy ilyen mókából.

„Emléknek vettem a jegyet Noé bárkájára. Úgy látom, hogy sokan vásároltak jegyet a hajóra, ami szerintem nagyon érdekes dolog."

„A kínai mozik tavaly mutatták be a 2012 című filmet, és már ekkor megjelentek a piacon a világvégére építő árucikkek. Sok ismerősöm vett ilyen terméket, és leginkább emléktárgyként."

„Én mentőcsomagot vettem, ami akár a világvégétől függetlenül is jól is jöhet."

A Taobao adatai szerint az elmúlt hónapban több mint százezer kínai vásárolt világvégével kapcsolatos árucikket, többnyire pekingiek, sanghajiak és kantoniak.

A világvége eljövetele jó hatással volt a kínai piacra. A különböző termékeket árusítók mellett az utazási irodák is fantáziát láttak a világvége eljövetelében.

A világvégéhez kapcsolódó turistautak leleményes amerikaiak ötlete, akik a globális éghajlatváltozás miatti aggodalmakban láttak jó üzleti lehetőséget. Az utazási irodák javaslata szerint addig nézzük meg a világ csodáit, amíg azokat el nem pusztítja a világvége. A világvégéhez kapcsolódóan elutazhattunk Alaszkába, az Északi-sarkra vagy akár a Maldív-szigetekre. A világvége jó reklám volt a kínai utazási irodák számára is.

December 21-én este Pekingben megteltek a bárok és a szórakozóhelyek is, ahol egy utolsó igazi nagy bulit csaptak a régi és az új barátok.

A világvégére építő kereskedelem jó üzletnek bizonyult. Noha szinte senki sem hitt a világvégében, ez jó ürügy volt arra, hogy kitörjenek a mindennapok szürkeségéből.

Egy 25 éves kínai lány december 21-én barátaival több boltot is végigjárt, és jól be is vásároltak. „A hétköznapi irodai munka nem túl izgalmas. A világvége jó mentség arra, hogy végre azt tegyem, amihez igazán kedvem van" – mesélte Li.

Az egyetemista Wang Hui már korábban eldöntötte, hogy aznap barátaival valami olyan dolgot fog tenni, amit mindig is szeretett volna, de nem volt rá mersze.

Shi gyönyörű gyertyagyűjteménnyel rendelkezik, és a világvége eljövetele még okot is adott arra, hogy a kínai lány bővítse kollekcióját, és több mint 70 darab gyertyát vásárolt az interneten, amelyek kimondottan a „világvége" alkalmából készültek.

A Zhejiang tartományi Yiwu városban élő Yang Zongfuról több hír is megjelent a kínai sajtóban. A vállalkozó szellemű fiatalember saját tervezésű Noé bárkájával lett híres, amit bárki meg is vehet potom 1,5 millió jüanért, vagyis 52 és fél millió forintért. És tessenek megkapaszkodni, Yang eddig 26 megrendelést kapott. Rádiónk munkatársának elmondta, hogy ő maga nem hisz a világvégében, de a Noé bárkája ettől függetlenül is segíthet a túlélésben.

A világvégével kapcsolatos könyvek is népszerűnek bizonyultak. Ezek többnyire útikönyvek vagy a meneküléshez szolgálnak jó tanácsokkal.

A kínai média arról is beszámolt, hogy voltak olyan települések, ahol a nagy kereslet miatt a boltok kifogytak a gyertyából és a gyufából. Sun Zhe elismert kínai közgazdász úgy véli, hogy két oka is van annak, hogy ilyen jó üzlet volt a világvége.

„A fiatalok már inkább az interneten vásárolnak, és általában nem a használhatóság, hanem az érdekesség alapján választanak. És ne feledkezzünk meg a tömeghisztériáról sem, aminek szintén komoly felhajtóereje lehet a piacon."

De szakértők szerint a világvégére épülő gazdaság megélénkülésében a jövő iránti aggodalomnak is szerepe van.

Zhou Xiaozheng közismert szociológus a következőket mondta erről. „A világvége eljövetelének jóslatában ott van az élettel kapcsolatos szorongás is. A fiatalokra jellemző pesszimizmus a rájuk nehezedő elvárásokkal magyarázható. Számukra a kikapcsolódás és a vásárlás fontos örömforrás."

  (Írta/fordította: An Xin)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China