Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Gaokao problémák
2012-12-26 16:25:01 CRI




   

Október 18-án pekingi emberek egy csoportja tiltakozott a Pekingi Oktatási Bizottság előtt, követelve, hogy a nem helyi diákokat tiltsák ki a Pekingben tartott országos felsőoktatási felvételi vizsgáról, a gaokaoról. Ez volt az első alkalom, hogy ilyen jellegű tiltakozást váltott ki Yuan Guiren oktatási miniszter márciusi döntése, miszerint legkésőbb 2012-től engedélyezik, hogy a nem helyiként nyilvántartott diákok a tartózkodási helyükön vehessenek részt a gaokaon,. A tiltakozást kiváltó intézkedést a Belső-Mongóliából származó Du Guowang indította útjára. Du már több mint két évtizede dolgozik Pekingben, és heteken át írt petíciókat az intézkedés foganatosításáért, még az oktatási bizottságnál is megjelent, hogy személyesen adja át petícióját.

Amikor a két oldal találkozott, órákig röpködtek köztük a sértések, majd Du és a körülbelül 30 szintén nem helyiként nyilvántartott szülő, valamint a pekingi szülők között összecsapásra került sor. Az erről készült videót természetesen az Internetre is feltöltötték, innen kezdődtek csak igazán az ellentmondások.

Jelenleg a nem helyi hukouval, azaz regisztrált lakhellyel rendelkező diákoknak vissza kell térniük regisztrált lakhelyükre, hogy ott vegyenek részt a felvételi vizsgákon, még akkor is, ha egy napot sem jártak a hukoujuk szerinti iskolákba.

A nem helyi diákok, akik visszatérnek hukoujuk szerinti lakhelyükre kisebb eséllyel indulnak a felvételi vizsgán. Az egyes tartományok – és közvetlenül adminisztrált városok – saját hatáskörükben választhatják meg a helyileg használt tankönyveket, így a nem helyben tanult diákokon nem tanult részleteket kérhetnek számon.

„A gyermekem pontokat fog veszíteni azért, mert hazaküldik a gaokaora." – nyilatkozta egy Gao nevű asszony a Global Timesnak.

Bár Gao fia az általános iskolától kezdve Pekingben tanul, mégis minden évben több mint tízezer jüannyi (350 ezer Ft) „támogatást" kellett adnia különböző címeken fia középiskolájának, mivel nem rendelkeznek helyi hukouval.

Du a szintén az általános iskola óta Pekingben tanuló és idén gaokaozó fiával, valamint kb. harminc hasonló helyzetben lévő szülővel együtt szeptember 20. óta minden csütörtökön az oktatási bizottság épülete előtt tüntettek.

Egy honlapot is indítottak, hogy támogatókat találjanak a petícióhoz. Eddig több mint százezer aláírást gyűjtöttek össze.

A nem helyiként nyilvántartottak folyamatos petíciói váltották ki végül a helyiek ellentüntetését.

A helyiek a város erőforrásainak kimerítésétől és a középiskolai diákok közötti verseny további éleződésétől tartanak, míg a nem helyiek úgy érveltek, hogy az oktatásban mindenkinek egyenlőnek kellene lennie.

„Ha az egész ország tehetséges tanulói Pekingben írják a gaokaojukat, akkor a helyi diákok hogyan tudnának versenyezni velük?" – mondta az eladóként dolgozó 37 éves pekingi Zhang Yinghao a Global Timesnak.

Zhang a Sina Weibón indított egy internetes fórumot, hogy a helyi lakosokat a gaokao-politika változása ellen mozgósítsa.

Zhang és barátai egy elektronikus folyóiratot is közzétettek a fórumon, amely leginkább az intézkedés negatív hatásaira hívja fel a figyelmet, valamint a nem helyiek civilizálatlan magatartására, amely rombolja Peking imázsát, továbbá arra a nyomásra, amely a pekingiekre nehezedik a modern társadalomban a Kína más részeiről érkezők bevándorlása miatt.

Egy különösen aktív hozzászóló szerint drámai következményei lennének, ha a nem helyiek is Pekingben tehetnék gaokao vizsgájukat: az oktatási erőforrásokat a bevándorlók élnék fel, a pekingi diákok versenyképessége csökkenne, a magoló tanulási módszereikről és ezáltal elért kimagasló vizsgaeredményeikről ismert bevándorlók elárasztanák a várost és aláásnák a helyi diákok értő tanulását.

Mindeközben egy ugyanilyen összecsapásra került sor több ezer kilométerre, Sanghajban.

Október 25-én sanghajiak tucatjai gyűltek össze a városi oktatási hivatal előtt transzparenseket tartva kezükben azt követelve, hogy tiltsák ki a nem helyieket a sanghaji gaokao vizsgákról, és hogy védjék meg a helyiek jogait.

„A lakosság növekedése meghaladta a város kapacitását. Ha Sanghaj további lehetőségeket ad a nem helyieknek az oktatás területén, legközelebb mit fognak követelni?" – mondta egy névtelenségbe burkolózó sanghaji lakos a Global Timesnak.

A hivatalos adatok szerint megközelítőleg 10 millió nem helyi lakik Sanghajban, a lakosság majdnem felét kitéve. A helyi hukouval rendelkező gaokao vizsgázók száma a tíz évvel ezelőtti százezerről idén 60 ezerre csökkent, míg az éves születésszám végig 180 ezer körül maradt.

A nem helyieket ért negatív reakció jól mutatja a bizonytalanságot, amit a helyiek éreznek a bevándorlók Sanghajba áramlása miatt, nyilatkozta a Global Timesnak Xiong Bingqi, a sanghaji Jiaotong Egyetem oktatási szakértője.

A helyiek a gaokao rendszerben több lehetőséghez jutnak a felsőoktatásban a meglévő preferenciális politikák miatt.

Ugyanakkor, az egyetemek sokkal több helyi hallgató számára biztosítanak helyet, mint nem helyinek.

Statisztikák szerint Henan, Shandong, Sichuan, Anhui és Hubei tartományokban a gaokao vizsgákon résztvevők száma negyvenötszöröse a pekingi vizsgázóknak, mégis, a pekingi egyetemek sokkal kevesebb diákot vesznek fel közülük, mint a helyi diákok közül.

Például a Peking Egyetem 614 pekingi diákot tervez felvenni, az előbb említett tartományokból pedig csak 409-et.

„A többi tartomány diákjai számára a verseny sokkal élesebb, mint a pekingi felvételizők számára, akiknek városában sok kiemelkedő egyetem található." – mondta Xiong.

Peking egész Kínában híres egyetemeinek nagy számáról és jó minőségéről, a második legjobb egyetemi központnak pedig Sanghaj számít.

A helyiek és nem helyiek közötti vita nagy figyelmet váltott ki a közvélemény részéről. A kritikusok szerint az oktatás minőségét emelő politikák megvalósítása rendkívül fontos, de abban már megoszlanak a vélemények, hogy hol is kellene meghúzni a határvonalakat.

Heilongjiang tartomány volt az első, amely bevezette az ellentmondásos intézkedéseket október 31-én, amelyek idén érvénybe lépnek.

Az új szabályok szerint azok a diákok, akik a gaokaot megelőző három évben a tartományban folytatták tanulmányaikat, továbbá a szüleik is ott éltek és dolgoztak, lehetőséget kapnak a helyi gaokaon való részvételre.

Kína más részei, többek között Jiangsu, Shandong és Jiangxi tartományok ígéretet tettek hasonló intézkedések foganatosítására, de konkrét időpont meghatározása nélkül.

„Bár Heilongjiang kitárta kapuit, de kevés nem helyi venne részt a gaokaon ott, mert akárcsak Shandongban, itt is nagyon sok felvételiző van és a verseny nagyon kemény." – nyilatkozta a Global Timesnak Zhang Yaqun, a Xiamen Egyetem oktatási szakértője.

Egy szeptemberi sajtótájékoztatón a sanghaji kormányzat bejelentette, hogy az év végére részletes terveket fognak közzé tenni az intézkedésekkel kapcsolatban, azonban a szakértők szkeptikusan fogadták a hírt.

„Más helyekkel összehasonlítva Pekingre és Sanghajra sokkal nagyobb nyomás fog nehezedni mindkét oldalról ezen intézkedések bevezetéséért vagy az ellen, mert a helyi diákok mindkét városban sokkal kisebb versennyel szembesülnek a felvételizők száma és a számukra kedvező politikák miatt." – mondta Zhang.

Az egyetemek a helyi felvételizők számára alacsonyabb ponthatárokat is szabnak meg, mint a nem helyiek számára, tette hozzá Zhang.

Az, hogy hogyan vezessék be ezen intézkedéseket, különösen nagy kihívás elé állítja az olyan nagyvárosokat, ahol a helyi felvételizők kedvező elbánásban részesülnek, mint például Pekingben, Sanghajban és Guangzhouban.

Néhányan azt javasolták, hogy csak olyan nem helyiek vehessenek részt a helyi gaokaon, akik 9 egymáskövető évben a helyi közoktatásban tanultak, szüleik pedig több mint tíz éve dolgoznak ott.

Az ellentábor szerint egy ilyen szabályozás túl szigorú és csak kevés nem helyi élhetne vele. Mások arra figyelmeztetnek, hogy a felvételi ponthatárok túl magasan tartásával újfajta oktatási egyenlőtlenség jöhet létre.

A helyi hatóságok rámutattak, hogy a nehézséget a helyi és nem helyi érdekek összehangolása jelenti.

„A migráns munkások gyermekeinek 80%-a tanul jelenleg Guangzhouban, és a számuk rohamosan növekszik. A tanulók nagy számára való tekintettel a szóban forgó intézkedések bevezetése előtt hatásvizsgálatot készítünk." – nyilatkozta Luo Weiqi, Guangdong tartomány oktatási hivatalának igazgatója a Xinhuának a Kínai Kommunista Párt 18. Kongresszusa alatt.

Luo elmondta, hogy Guangzhou még idén bevezeti ezen intézkedéseket, de elzárkózott az időpont pontos megjelölésétől.

Oktatási szakértők további reformokra szólították fel a központi és a helyi kormányzatokat, hogy a gaokao rendszerben több mozgásteret adjanak a felsőoktatási intézményeknek, hogy azok ezáltal tudják lerázni magukról a hukou jelentette megkötéseket.

„Az oktatási reform célja egy olyan új gaokao rendszer létrehozása, amely az egyetemek és felvételizők kölcsönös választásán alapul." – mondta Yang Dongping, a Pekingi Műszaki Egyetem oktatási szakértője.

„A probléma megoldásához alaposan át kell dolgozni a gaokao rendszerét, el kell törölni a regisztrált lakóhelyek megkötéseit és a legjobb egyetemeknek önálló felvételi vizsgákat kell tartaniuk, hogy letörjék a tartományok és városok állította akadályokat." – mondta Yang.

A helyiek félelmeit enyhítendő küszöbértékeket kellene felállítani, hogy elejét vegyék a gaokao bevándorlók megjelenésének; mind a központi, mind a helyi kormányzatoknak szorosan felügyelniük kellene az ilyen intézkedések végrehajtását, hogy elkerüljék a kiskapuk létrejöttét és az olyan eseteket, amikor az adóbevallás meghamisításával igyekeznek bejutni a nagyvárosok gaokaoira – mondta Xiong.

Mindeközben Du fia továbbra is idegesen vár. Még mindig lehetséges, hogy vissza kell térnie Belső-Mongóliába a felvételi vizsga letételéhez, bár nagyon ódzkodik attól, hogy egy számára idegen helyen tegye le vizsgáját.

„Ugyanolyan vagyok, mint az osztálytársaim. Ugyanazok a tanáraink és az óráink. Miért ne tehetném le a gaokaot Pekingben?" – kérdezte.

(Írta/fordította: Szabó Zoltán)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China