Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Magukra maradt árvák (2. rész)
2013-04-15 10:29:48 CRI
 




   

Idén több csavargó és árva gyerek vesztette életét Kínában, köztük az a hét gyerek, akik egy magánkézben lévő henani nevelőotthonban kitört tűzben haltak meg. A köz- és magánszféra szakértői most arra kérik a hivatalos szerveket, hogy gyorsítsák fel az elhagyott és árván maradt gyerekek gyámságával kapcsolatos kérdések rendezését.

Yuan Lihai, a Lankao megyei tűzben életét vesztett hét gyerek nevelőanyja több mint 100 gyereket vett a szárnyai alá az elmúlt 25 évben. Ha a baleset nem következett volna be, akkor még ma is ő gondoskodna az akkoriban rá bízott 17 gyerekről, ami egyértelműen meghaladta az erejét.

Kína 615 ezer árva gyerekéből csupán 109 ezren élnek állami árvaházakban, állítja a Polgárügyi Minisztérium, a többi gyerekről nem kormányzati árvaházak vagy magánszemélyek gondoskodnak. Közülük vajon hányan juthatnak hozzá az egészséges fejlődéshez szükséges gondoskodáshoz?

A minisztérium azt tervezi, hogy meg fogja vizsgálni a nem kormányzati árvaházakban élő és a magánszemélyek által felügyelt gyerekek helyzetét. Egy ehhez hasonló vizsgálat már régóta váratott magára. A tárca arra is ígéretet tett, hogy a népesebb megyékben megpróbál árvaházakat létesíteni, hiszen jelenleg a megyék többségében nincs ilyen intézmény.

Az árva gyerekek számára a nevelőotthonok képesek családias környezetet biztosítani. A tűzvészt túlélő árvák, akiket most a helyiek vettek maguk mellé, inkább maradnának Yuan Lihai-jal, minthogy állami intézetbe kerüljenek, ami jelzés értékű.

Nagyon is eljött az ideje annak, hogy olyan szabályok szülessenek, amelyek lehetővé teszik, hogy a Yuanhoz hasonló emberek megfelelő pénzügyi támogatáshoz juthassanak a kormánytól, ha nehézségekbe ütköznek a befogadott gyerekek nevelése során.

Amennyiben ez keresztülvihető, kormányzati támogatással és felügyelettel családi típusú árvaházakat lehetne létrehozni, ami megoldást jelenthetne az árvaházak hiányára. Az örökbe fogadók és az illetékes helyi tisztségviselők létfontosságúak a rájuk bízott gyerekek jólétéhez.

Működésképtelen rendszer

Zhang Wenjuan, a gyerekekkel foglalkozó jogi tanácsadó- és kutatóközpont igazgatóhelyettese szerint a magukra hagyott és az utcán élő gyerek problémájáért Kína működésképtelen gyámsági rendszere, és a gyerekek jogaival kapcsolatos homályos állami felelősségvállalás okolható.

„A kínai törvények a szülőket határozzák meg a kiskorúak törvényes gyámjaként, de a kormány nem tesz eleget azért, hogy a szülők meg tudjanak felelni ennek a kötelezettségüknek, és közbeavatkozhasson, ha a szülők nem tudják teljesíteni a feladatukat" – állítja.

Az elmaradott vidékeken a szülőket segítő rendszer gyengébb lábakon áll, és így sokan arra kényszerülnek, hogy magukra hagyják fogyatékkal élő vagy súlyos beteg gyereküket, hiszen nem engedhetik meg maguknak a költséges orvosi kezeléseket, teszi hozzá.

„Nem minden ember születik jó szülőnek, de az állam nem tesz hatékony lépéseket, ha a szülők bántalmazzák gyerekeiket, akik inkább megszöknek otthonról."

A büntetőjogi törvény értelmében a családon belüli erőszak áldozata bírósághoz fordulhat, kivéve akkor, ha a bántalmazott belehalt a sérülésekbe, vagy súlyos sérüléseket szenvedett, magyarázza Zhang.

„A törvény figyelmen kívül hagyja, hogy a gyerekek általában túl fiatalok ahhoz, hogy pert indítsanak, vagy gondoskodjanak a bizonyítékokról" – teszi hozzá.

Véleménye szerint az is problémás, amit a polgárjogi törvény javasol a törvényes gondviselő kijelölésével kapcsolatban a szülők halála után.

A polgárjogi törvény úgy rendelkezik, hogy amikor a bíróság egy árva gyerek elhelyezéséről dönt, a nagyszülők, a testvérek és más közeli hozzátartozók elsőbbséget élveznek.

A törvény arra is kitér, hogy amennyiben a kiskorú nem rendelkezik ilyen hozzátartozókkal, a gyerek szüleinek munkáltatója, a közösség bizottsága vagy a falubizottság is kijelölhető mint törvényes képviselő, miközben a civil szervezetek a lista utolsó helyén szerepelnek.

„Hogy várhatja el bárki, hogy a munkáltató önként dalolva elvállalja a törvényes gondviselőséget?" – mondja Zhang.

A rendszer odavezet, hogy végül sok gyerek gondviselő nélkül marad, és ez a lehetetlen helyzet sok esetben meggátolja, hogy részesüljenek a közszolgáltatásokból és más kormányzati támogatásból.

Napokkal az után, hogy egy magánkézben lévő árvaházban kitört tűz hét életet követelt és egy másik személy súlyos sérüléseket szenvedett Lankao megyében, a Polgárügyi Minisztérium először nyilatkozott úgy, hogy a hatóságoknak kellene fellépniük a magánintézményekben nevelkedő árvák és elhagyott gyerekek törvényes gondviselőjeként.

Az árvákat és elhagyott gyerekeket nevelő magánszemélyek és a magánszervezetek a polgárügyi hatóságokkal karöltve kellene hogy működtessék az intézetüket, és a hatóságoknak kellene a gyerekek törvényes gondviselőjeként fellépniük, idézte a kínai pártlap, a Zsenmin Zsipao Wang Laizhut, a tárca szóvivőjét.

Wang ígéretet tett arra, hogy a minisztérium le fogja vonni a következtetéseket a katasztrófából, és fel fogja gyorsítani a törvényalkotás folyamatát, hogy segíthessen a hátrányos helyzetű gyereken.

Tong Xiaojun, a Kínai Ifjúsági Egyetem politikatudományi karának gyermekjogi szakértője, aki maga is részt vett a törvényalkotásban, elmondta, hogy a gyerekjóléti szabálytervezet részeként minden kormányzati szinten gyerekjóléti hivatalokat hoznak majd létre.

A tervezet kilátásba helyezi a közösségi alapon szervezett gyereksegítő központok felállítását is, amelyen keresztül anyagi támogatáshoz és segítséghez juthatnak a szegénységben élők, a családi erőszak áldozatai, a betegség vagy más okok miatt hátrányos helyzetbe került családok.

Forrás: China Daily, 2013. január 15.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China