Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Minden idők legszomorúbb nyara vár a kínai végzősökre
2013-05-31 18:19:10 CRI


Idén rekord számú egyetemista fejezi be tanulmányait Kínában. A végzősök száma 6,99 millió, ami 19 ezerrel több, mint tavaly. A kínai Oktatási Minisztérium február elején közel 500 cégnél végzett felmérést. E szerint 2013-ban 15 százalékkal kevesebb diplomás jut majd munkahelyhez. A kevesebb betöltetlen állással és a gazdaságnövekedés ütemének lassulásával magyarázható a foglalkoztatásban tapasztalható kedvezőtlen helyzet. A sajtó az ideit minden idők legszomorúbb nyarának nevezte el.

2013-ban Pekingben összesen 229 ezren fejezik be tanulmányaikat valamilyen felsőoktatási intézményben. Áprilisig a végzősök csupán 28,4 százaléka tudott elhelyezkedni, ami körülbelül 10 százalékos csökkenés a tavalyi évhez képest.

-- Tavaly könnyebb volt állást találni. Úgy érzem, idén rosszabb a helyzet, nyilatkozta Xiao Wang, egy végzős hallgató.

-- Hogyan látja a foglalkoztatás idei helyzetét? – kérdezett vissza.

-- Elég problémás a helyzet.

-- Hány céghez hívták állásinterjúra?

-- Valójában ez az arány nagyon alacsony, sokkal rosszabb, mint tavaly."

Xiao Fan idén szerez mesterfokozatot a Kantoni Egyetemen. Júliustól tudna dolgozni, de még nem talált megfelelő állást. A mesterfokozat ellenére sem optimista a jövőjét illetően. Már a havi 2500 jüanos fizetést ígérő állással is elégedett lenne.

„Általában visszahívnak egy újabb interjúra, de a cégek többsége hiányolja a munkatapasztalatot" – fogalmazott Xiao Fan.

Egy kantoni állásbörzén a cégek úgy nyilatkoztak, hogy idén jelentősen kevesebb a betöltetlen állás.

„Idén öt munkatárs felvételét tervezzük, a korábbi 15-20 helyett. A mostani végzősök magas pozíciót akarnak, és nem szeretnének vidéki utakra menni" – mondta az egyik vállalat felelőse.

Zhang Min, egy pekingi elektronikai vállalat vezérigazgatója szerint a diplomások nagyon magas elvárásokat támasztanak, és fontos pozíciót szeretnének. Ezért is találnak olyan nehezen állást. Zhang Min erről így nyilatkozott.

„Az egyetemisták többnyire túlértékelik magukat, pedig nincs munkatapasztalatuk, és így kezdetben meg kellene hogy elégedjenek egy alacsonyabb pozícióval."

Yan Quanzhi, a Henani Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetője úgy véli, hogy a mostani végzősök tudása nagyrészt lexikális, a cégek pedig gyakorlatiasabb tudást várnak el. Az egyetemen szerzett tudás és a cégek igénye közötti eltérés is a foglalkoztatás rossz helyzetének egyik oka. Ez is azt mutatja, hogy változtatásra szorul a kínai felsőoktatás, teszi hozzá Yan.

„Az egyetemi szakoknak igazodniuk kell a gazdasági szerkezet szabályozásához. A különböző szintű kormányzatoknak a gazdasághoz igazodva kell korrigálniuk a felsőoktatás szerkezetét, ezzel elkerülve a diplomások foglalkoztatásával kapcsolatos nehézségeket" – mondta Yan Quanzhi.

Az egyetemistákkal szemben a szakiskolák végzősei jobb helyzetben vannak. Munkatársunk egy tiencsini vasúti felsőoktatási intézménytől megtudta, hogy az iskola végzőseinek nagy része már talált magának állást. Statisztikai adatok szerint az utóbbi három évben a tiencsini iskolában végzettek 95,5 százaléka egy éven belül el tudott helyezkedni, és 70 százalékuk a végzetségüknek megfelelő területen kapott állást.

A cégek inkább a szakiskolákból kikerült fiatalokat keresik, nem pedig az egyetemistákat, hiszen a gyakorlati tudás fontosabb számukra.

Szakértők szerint az utóbbi években a kínai felsőoktatási intézmények gazdasági megfontolásból emelték a hallgatói keretszámot. Ehhez jön még, hogy a diplomásoknak egyre magasabbak az elvárásaik, és a gazdaságnövekedés üteme is lassult.

A nemzetközi pénzügyi válság hatására visszaesett a kereslet a külföldi piacon, emellett a kínai gyártószektor túlkínálattal küzd. A kínai kormány stratégiát dolgozott ki a gazdasági szerkezet átalakítására, ugyanakkor 7,5 százalékban határozta meg a GDP növekedését 2013-ban. A GDP növekedésének 1 százalékos csökkenése körülbelül egy millió állás elvesztését jelenti.

Li Xunlei, a Haitong vezető közgazdásza kifejtette, hogy amikor Kína a GDP növekedésének célkitűzéséről döntött, már figyelembe vette a gazdaságnövekedés visszaesésének negatív hatását a foglalkoztatásra. Li erről a következőket mondta.

„A gazdasági szerkezet átalakulása nélkül vissza fog esni a gazdaság, és a munkanélküliséggel is számolni kell. Kína nagy népességű ország, ezért nehéz elkerülni a foglalkoztatással kapcsolatban jelentkező feszültségeket. Úgy vélem, hogy ha a jövőben nem romlik a foglalkoztatás helyzete, akkor a kormány ki fog tartanai a gazdasági szerkezet átalakításának stratégiája mellett."

Statisztikai adatok szerint idén az első negyedévben 3,42 millió új állás jött létre, ami az idei célkitűzés 38 százalékát jelenti, tehát idén 9 millió új állással számol a kormány. Az első negyedév végén a városi munkanélküliség 4,1 százalék volt, ami megegyezik az előző év hasonló időszakával.

Május 14-én Xi Jinping kínai államfő Tiencsienben kifejtette, hogy a foglalkoztatás világméretű probléma, és a kínai kormány mindig kiemelten kezeli ezt a kérdést. A probléma megoldása alapvetően a gazdaság fejlődésétől függ, tette hozzá Xi Jinping.

Az egyetemisták elhelyezkedésének megkönnyítése érdekében Kína különböző intézkedéseket vezetett be. Ezzel kapcsolatban Yin Weimin polgárügyi miniszter így nyilatkozott.

„A jövőben tovább bővítjük az egyetemistáknak megfelelő foglalkoztatási területet, és több munkahelyet teremtünk. Intézkedésekkel ösztönzzük a diplomásokat arra, hogy a nyugat-kínai régióban, valamint a kis- és középvállalatoknál vállaljanak munkát, ahol nagyobb igény van szakemberekre. Támogatjuk a diplomások cégalapítását, különösen a különböző jellegű technológiai cégek esetében. Végül megerősítjük az egyetemisták foglalkoztatásával kapcsolatos szolgáltatásokat, így például állásbörzéket rendezünk."

(Írta/fordította: An Xin)

 

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China