Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Made in China
2013-06-09 14:28:13 CRI





A falusi udvart körbeölelő falon halványuló betűk azt hirdetik, hogy az épület a jiqi általános iskola, ám a vadul csaholó őrkutya azt sejteti, már mással foglalkoznak itt. A hajdani általános iskolában most guminőket gyártanak.

A kelet-kínai falusiakat láthatóan zavarba ejtette a küszöbükön tanyát vert új iparág, de az ország egészségügyi tisztviselőit leginkább a szex-játékokhoz felhasznált vegyi és műanyagok minősége aggasztja.

Bár úgy tűnik, az elmúlt évtizedben némileg oldódott Kína szemérmessége a szex terén, a kormányt még mindig annyira zavarba ejti a téma, hogy elfelejtett megfelelő szabályozásokat létrehozni a virágzó szexjáték-ipar számára.

A világ szex-játékainak több mint 80%-a Kínában készül, az iparág több mint 1 millió embernek biztosítja a megélhetést. Közülük több százezren olyan kis összeszerelő üzemekben dolgoznak, mint a jiqi. Még több embert foglalkoztatnak a mára szinte minden kínai városban megtalálható apró boltok, amiket kínaiul „felnőtt egészségügyi boltoknak" hívnak, míg angolul egyszerűen csak „sex shop"-nak.

„Kínában semmiféle szex-játékok gyártására vagy fejlesztésére vonatkozó szabályozás vagy szabvány sem létezik," mondja Su Weiguo, a kínai szex-tudományi tanács elnöke, a szexuális egészségügyi termékek országos szabványosítási bizottságának tagja.

A jiqi guminő-gyár alig pár hónapja nyílt csak meg, tipikus apró vidéki üzem, ahol szex-kütyük millióit gyártják. „Az általános iskola elköltözött, így mi béreltük ki az épületet," meséli Ma Xujie, a gyár 32 éves igazgatója. Az üzem tulajdonosa egy öt éve megalakult cég, amely bel- és külföldön is értékesíti a termékeket.

A korábbi tantermeket gyártósorokkal szerelték fel, amelyek mellett asszonyok csevegnek, miközben hatalmas melleket, hosszú lábakat és különböző fejeket illesztenek az életnagyságú felfújható babákra. A futószalag végén egy idős néni valamilyen oldószerbe mártott ronggyal törli le a babákat, aztán összehajtogatja és becsomagolja őket.

Minden babát letesztelnek. Az egyik tanteremben felpakolt felfújt, meztelen, anatómiailag pontos guminők rakása olyan, mint valami avantgárd installáció.

A falusiak, köztük a gyerekek is olykor átküzdik magukat az ugató kutyán, hogy megnézzék az új termékeket vagy azt, hogyan szerelik össze a guminőket az egykori iskolában. A közeli ruhagyárból átugró csapat nő nem bírja abbahagyni a viháncolást.

„Azt hallottuk, hogy a faluba költözött egy életnagyságú babákat gyártó üzem, nagyon kíváncsiak voltunk rá," magyarázza egyikük.

Ám ahogy az egyik asszony magához ölelte az egyik babát a fotók kedvéért, azt sejtette, fogalma sincs róla, hogy a férfiak ezt pontosan mire is használják. Egy másik látogató megjegyezte, milyen aranyos és szép a babák szeme és arca. A gyárban ázsiai arcvonású, iskolás lánynak látszó guminők készülnek, valószínűleg a japán piacra, de vannak hosszú szőke hajú babák is, amik nyilván Európában vagy Észak-Amerikában kötnek majd ki.

A 700 négyzetméteres üzemben 14-en dolgoznak, egy kivétellel mind nők. Ma igazgató állítása szerint havonta 6000 babát állítanak össze.

Ma nem tudja, hogy pontosan milyen anyagokat használtak fel a guminők gyártásához, így azt sem, hogy biztonságosak-e az emberi érintkezésben.

Fenghua városában Wang Fabing azt meséli, hogy az üzeméből havonta 30 ezer rücskös vibrátor kerül ki. Azt mondja, az elmúlt öt évben a termékei 70%-át külföldön értékesítették, de a belföldi eladások is megugrottak.

„A belföldi kereslet évről-évre növekszik, én a kínai eladások további emelkedésére számítok," szögezi le Wang, hozzátéve, hogy a termékek 60%-a hamarosan belföldön kel majd el.

A Liaoshen Evening News egyik cikke szerint a kínai szexjáték-piac évente 63%-kal növekszik. Egy közvélemény-kutatás pedig felfedte, hogy a kínaiak 93%-a semmi kivetnivalót nem lát abban, ha más felnőttek szexuális segédeszközöket használnak.

„A szex-játékok egyre fontosabb szerepet töltenek be az emberek nemi életében, különösen az idősebb párok vagy mozgáskorlátozott emberek esetében. A szexuális segédeszközök jobbá vagy éppen teljessé tehetik a nemi életüket," mondja Su.

Bár a változó szexuális szokások és erkölcsök jól jöhetnek a szexjáték-iparban, egyfajta harácsoló szemléletet is magukkal hoztak, amelyben kis, szabályozatlan gyártók ontják magukból az ipari felhasználásra szánt műanyagból készült termékeket.

„Az exportra szánt szex-játékok minősége sokkal jobb, mint a belföldi piacon értékesítetteké," mondja Su, hozzátéve, hogy más országokban vannak termékbiztonsági szabványok, nem úgy, mint Kínában.

Su saját kutatása szerint néhány vibrátor ipari szilikon-zseléből készül, nem emberi használatra alkalmas nyersanyagból. Hibás szigetelést is felfedezett már az elemes vibrátorokban, amik így meg is rázhatják a használójukat.

Liu Yuehua, az egyik egyetemi kórház dermatológusa azt mondja, hogy a nem emberi érintkezésre szánt anyagokból készült szex-játékok bőrallergiás reakciókat válhatnak ki, a segédeszközökön használt vegyi anyagok pedig egyenesen mérgezőek is lehetnek.

Liu Jiwu, az országos népesség- és családtervezési bizottság gyógyszeres fogamzásgátló részlegének igazgatója azt meséli, hogy már 2009-ben felvetették a szexjáték-ipart vizsgáló bizottság ötletét, ám két évbe telt végre létre is hozni.

Su is tagja a bizottságnak, amely 2012-ben kezdte meg a munkáját a szex-játékok alapanyagát, csomagolását és reklámozását érintő szabályozások kidolgozására. A bizottságnak még 2-3 évig nem kell beszámolnia a tevékenységéről, mondja Su, hozzátéve, hogy a termékleírásokra és termékösszetételre vonatkozó bejelentési kötelezettségek hiányában a kutatóknak nehezen megy az adatgyűjtés.

A korlátozatlan és szabályozatlan szexjáték-iparban időközben vérre menő küzdelem alakult ki, ami minél inkább a költségek visszaszorítására kényszeríti a gyártókat.

A felfújható babákat gyártó Mának 20-40%-kal kellett csökkentenie az árait, miután a megrendelései a felére zuhantak vissza tavaly. „Sok kis üzem lépett a piacra tavaly, ami leszorította az árakat. Ez a kegyetlen verseny silány minőségű babákat eredményezett, amelyek már a vásárlók egészségét veszélyeztetik," mondja Ma, aki biztosított afelől: az ő termékei az USA-ból importált nyersanyagokból készülnek.

„A szexuális játékok és segédeszközök gyártása ígéretes iparág, amelynek a megfelelő promócióra van szüksége," mondja Su. Arra céloz, hogy az üzletág könnyen még több embert foglalkoztathatna, ha lehetővé válna megfelelő módon népszerűsíteni a termékeket és feloldanák a reklámozásukra vonatkozó tilalmat.

Pillanatnyilag a Huiren Shenbao, egy kínai növényi alapú merevedést elősegítő orvosság az egyetlen, amit a késő éjszakai tévéadásokban reklámoznak. Értesüléseink szerint évente több milliárd jüant jövedelmez.

„A magas belföldi kereslet munkalehetőségeket teremtett a szexjáték-iparban és a kibővítését ösztönzi," mondja Su.

„Néhány szex-játékokkal foglalkozó ügynökségtől úgy hallottam, hogy nemsokára engedélyezik a vibrátorok árusítását a szupermarketekben és bevásárlóközpontokban," meséli a gyárigazgató Wang. Hozzáteszi: arra készül, hogy egy finomabb, kevésbé ijesztő külsejű vibrátort fejlesszen ki, ami megkönnyítené a termékei bejutását a hétköznapi kereskedelmi egységekbe.

Ám előfordulhat, hogy Wangnak és a többieknek hosszú ideig kell még erre várnia. A szex-játékokat a pornóval azonosítják, ami törvénytelen, emellett mindkettőt az erkölcsi hanyatlás szimbólumának tekintik.

Su szerint a szexjáték-ipar szabályozásainak kidolgozása kemény menet lesz, mivel az egyik kormányszervnek végül jóvá kell hagynia őket, amivel az illető hivatal magára vonja annak bélyegét, hogy támogatja a segédeszközök használatát. Az egészségügyi minisztérium egyik tisztviselője maga mondta neki: amíg a rendőrség üldözi a pornográfiát, nem valószínű, hogy a szexuális élethez kapcsolódó termékek eladása megkapja a kormány áldását.

„Hosszú út vezet egy javaslattól a konkrét politikáig, főleg, ha a szexről van szó," mondja Su, aki kijárta, hogy az Országos Népi Gyűlés engedélyezze az óvszerhirdetéseket a magazinokban a biztonságos szex propagálása érdekében.

Míg a kormányzatok és politikusok álszemérembe burkolóznak, a szex-játékok biztonságosságát övező sürgető egészségügyi aggodalmak csendesen valódi katasztrófává hízhatnak.

Fang Bo pekingi ügyvéd szerint azok, akik a játékaik miatt betegedtek meg vagy szenvedtek sérülést, vonakodnak kártérítési pert indítani.

„Az ügyfeleim leírják azzal, hogy pórul jártak, mert túl kínos lenne, ha mások is megtudnák: egy silány minőségű szex-játék miatt esett bajuk," mondja Fang.

A falusi üzemekben dolgozó munkások számára rég elillant a szex-játékok újdonságának varázsa, ahogy szégyenérzetük sincs már. „Nincs miért szégyenkezni. Olyan, mint egy ruhagyárban dolgozni," vonja meg a vállát a 19 éves Zhu Guirong, miközben ellenőrzi egy vibrátor áramkörét.

 (Írta/fordította: Falucskai Violetta)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China