ketvilagkozott

Március végén egy Phenjanban született és nevelkedett kínai férfi, nevezzük Tian Wenlongnak, felpattant egy nemzetközi gyorsvonatra, hogy eljusson a kínai Dandongba. Tian alig vitt magával valamit, csak néhány ruhadarab volt az összes tulajdona.

Tian az egész vonatúton rendkívül ideges volt, a leghalványabb elképzelése sem volt arról, mi várhat rá Dandongban.

Tian már többször is járt Kínában. 1985-ben lépett először ősei szülőföldjére, akkor a nagynénjét látogatta meg Yantaiban, Shandong tartományban. Ezután még néhányszor visszatért Shandongba.

Viszont ezúttal minden teljesen más volt.

„Régen rokonlátogatóba jöttem Kínába, de most azért, hogy munkát találjak. Minden bizonytalan," meséli az 58 éves Tian, akit a felesége és két gyermeke vár odahaza Phenjanban.

Tian nem az egyetlen. Egyre több külföldön, főleg Észak-Koreában élő kínai kerekedik fel, hogy munkát találjon Kínában és megpróbáljon letelepedni a határ menti városokban, köztük Dandongban vagy az északkelet-kínai Yanbian Koreai Autonóm Prefektúrában.

„Az egyre romló gazdasági helyzet miatt, mind több Észak-Koreában élő kínai származású ember tér vissza, hogy itt próbálja megcsinálni a szerencséjét," mondja Da Zhigang, a heilongjiangi társadalomtudományi akadémia északkelet-ázsiai tanulmányokkal foglalkozó professzora.

Koreai társaikkal összehasonlítva az észak-koreai kínaiaknak meglehetősen alacsony a társadalmi státusza.

Példának okáért, különleges személyazonosságuk miatt nem lehetnek sem kormánytisztviselők, sem katonák – idegenként tekintenek rájuk.

„Sem a kormányhivatalokban, sem a hadseregben nem vállalhatnak munkát. Viszont a gazdasági helyzetük sokkal jobb, mint az észak-koreai átlagembereknek, hiszen kereskedhetnek a határon keresztül vagy munkába állhatnak Kínában, amivel kiegészíthetik a jövedelmüket," magyarázza Da.

A legtöbb észak-koreai kínai számára Kína jó lehetőség arra, hogy rövid idő alatt viszonylag sok pénzt keressenek. Átlagosan úgy havi 1500 jüan (42500 forint) a jövedelmük a kínai városokban – az átlag egy év alatt keres ennyit Észak-Koreában.

Viszont szembe kell nézniük azzal a kemény döntéssel is, hogy visszatérjenek-e Észak-Koreába, miután felnyílt a szemük a kínai valóságra.

Öt és fél órával később Tian és a többi utas vonata befutott Dandongba. Mivel sem barátai, sem kapcsolatai nincsenek a városban, Tian egy közeli munkaközvetítő ügynökségre ment, regisztráltatta a nevét, képességeit és az általa elfogadhatónak tartott fizetést, egy motelbe költözött és várt.

A legtöbb Észak-Koreából érkező kínai magánkézben lévő kínai boltokban, éttermekben vagy gyárakban talál munkát.

Mivel nem állt rendelkezésére semmiféle kapcsolattartási eszköz, Tian minden nap felkereste a munkaközvetítőt, hogy szerencsét próbáljon. Három nappal később felvették mosogatónak az egyik koreai-stílusú dandongi étterembe.

Tiannak napi 12 órában kell edényeket mosogatnia, amivel havi 1600 jüan keres, ami bőven visszahozza az utazás árát.

Nap mint nap egy olyan kis helyiségben súrolja az edényeket, amibe két mosogatót és egy halom konyhai eszközt zsúfoltak. A karját sem tudja rendesen kinyújtani.

Tian azonban elégedett, hiszen az étterem tulajdonosa ingyen kosztot és kvártélyt biztosít a számára. Ez lehetővé teszi, hogy szinte az egész keresetét hazaküldje. Csak havi 100 jüant tart meg a legolcsóbb cigarettákra.

„A feleségem nyugdíjas. A fiam és a lányom gyári munkások, de már évek óta nincs munka a gyárakban. Nem tudnak pénzt keresni Észak-Koreában. Minden rajtam múlik," meséli Tian hosszan letüdőzve a cigarettáját.

Általában a közeli szállásra megy munka után. Olykor, mikor hiányozni kezd a családja, tesz egy sétát a Yalu-folyó partján, ahonnan sóvárogva néz át a szemközti, észak-koreai oldalra.

„Visszajönni Kínába jó is, meg nem is. Itt van megélhetésem, de a nagy távolság elszakított a családomtól. Nem érzem azt, hogy ide tartoznék," vallja be Tian.

Tian ősei gyári munkásokként kerültek Észak-Koreába az 1880-as években, mikor rengeteg kínai menekült a szomszédos országba a Shandong tartományban dúló aszály és éhínség elől.

A wuhani székhelyű Hír- és Információs Lap szerint a shandongi katasztrófa több ezer embert kényszerített arra, hogy Észak-Koreában telepedjenek le, ahol akkoriban viszonylag jól működött a gazdaság.

Tian ősei szorgalmasan robotoltak a gyárakban, apránként keresve meg a betevőt. Évekkel később megszületett Tian, és a család azóta is egyre csak gyarapodik.

Abban az időszakban, a korai bevándorlókra alacsony státuszú feladatokat bíztak, általában a mezőgazdaságban vagy a gyárakban. Ahogy észak-koreai kortársaik gyermekei, az ő gyermekeik is ingyen oktatásban részesülnek a kínai iskolákban, ahol kínaiul és koreaiul is megtanulnak.

Kína külföld felé nyitás és reformpolitikája viszont felgyorsította gazdasági fejlődését, amelynek következtében észak-koreai kínaiak áradata indult meg hajdani szülőhazájuk felé. A hivatalos statisztikai adatok szerint jelenleg hozzávetőleg ötezer kínai él Észak-Koreában, a legtöbbjük Phenjanban és Sinuijuban.

Mivel már hosszú ideje elidegenedtek a kínai kultúrától az észak-koreai kínaiak nehezen illeszkednek be, mikor visszatérnek.

Három hónappal az után, hogy megérkezett Dandongba, Tiannak még mindig nincs egyetlen igazi barátja sem. A legtöbb hazatérő félénk és zárkózott. Sokan elutasították azt, hogy az észak-koreai életükről meséljenek.

„Egy zárt társadalomban nőttek fel, ezért rendkívül óvatosak, mikor a külvilággal kell kommunikálniuk. Nem becsmérelhetik Észak-Koreát. Bajba kerülhetnek, ha rosszat szólnak az országról," mondja Cui Zhiying, a Tongji Egyetem ázsiai és csendes-óceáni tanulmányokkal foglalkozó központjának az igazgatója.

Az idősebbekkel összevetve a fiatalabb generációk – főleg a kínaiak harmadik Észak-Koreában született generációja – sokkal nyitottabban áll az élethez. Hajlandóak befogadni az új információkat és lépést tartanak a korral.

A 18 éves Huang Enhui is márciusban érkezett Dandongba két másik lánnyal, eladóként dolgozik egy dél-koreai boltjában. Napi 8 órát dolgozik, amiért havi 1500 jüant kap. Magas sarkú cipőjében és nadrágkosztümjében igazán divatosnak látszik. Egy iPhone 4S-t használ, amit a barátjától kapott ajándékba.

„Észak-Koreát és Kínát is szeretem. Itt gyönyörű ruhák vannak, de egy nap visszatérek Észak-Koreába. Nem szokom meg az itteni életet," mondja Huang, aki munka után általában a barátaival labdázik a Yalu partján.

Huang szülei Phenjanban élnek, azért küldték a lányukat Dandongba, hogy „lássa a külvilágot". A lány azt mondja, maga döntheti el, hogy Kínában marad-e vagy sem, de ő inkább hazamenne.

Mikor a nyolcvanas években a kínai kormány engedélyezte az észak-koreaiaknak, hogy meglátogassák Kínában élő rokonaikat, lehetővé tette az észak-koreai kínaiak számára, hogy kereskedni kezdjenek a határon át, hiszen immár szabadon utazhattak. Ez jelentős szerepet játszott az észak-koreai kínaiak gazdasági helyzetének fellendítésében.

„A kínai nyitás és reformpolitika előnyeivel élve sok észak-koreai kínai egy kisebb vagyonra tett szert a határon átívelő kereskedelem révén," emlékeztet Da.

Dandongban is kering egy ilyen legenda arról, hogy még a nyolcvanas években egy észak-koreai kínai egy szemvillanás alatt meggazdagodott tészta-rudak eladásából, amiket a steppelt kabátjában csempészett át Kínából Észak-Koreába.

Azonban a kínai életük teli van bizonytalansággal. Általában az észak-koreai kínaiak hathónapos munkavállalási engedélyért folyamodhatnak az észak-koreai kormányhoz, amivel aztán szabadon munkába állhatnak Kínában.

Viszont félévente vissza kell térniük Észak-Koreába meghosszabbítani az engedélyt, különben elveszítik észak-koreai állampolgárságuk.

„A legtöbb észak-koreai kínai számára fontos az állampolgárság megőrzése, hiszen ez bizonyos előnyöket biztosít a számukra," mondja Da.

Ahogy Huang, a többség sem biztos abban, hogy Kínában akar letelepedni és kínai állampolgárságot akar szerezni. Az észak-koreai kínaiakra vonatkozó kínai törvény kimondja, hogy a kínai állampolgársághoz hukou-t, vagyis lakóhelyi regisztrációt kell szerezniük. Ehhez az kell, hogy több mint 3 éve Kínában éljenek, valamint elegendő pénz ahhoz, hogy házat vegyenek maguknak.

„Szeretnék Kínában maradni, de nincs társadalombiztosításom és rokonaim sem élnek itt. A gyerekeim még mindig Észak-Koreában vannak," meséli egy középkorú asszony, aki inkább nem árulta el a nevét. Az elmúlt évek során Kína több kedvező politikát is elfogadott, hogy leegyszerűsítse az észak-koreai kínaiak hukou-szerzési procedúráját.

2000-ben a dandongi hatóságok minden olyan külföldi származású kínainak hukout adtak, akik már több mint öt éve Dandongban éltek.

Ennek ellenére még több mint 500 olyan visszatérő kínai van, akik észak-koreai állampolgárságát már visszavonták, viszont még nem kaptak kínai állampolgárságot.

Ezekre a hontalan emberekre sivár jövő vár a Yalu-folyó mindkét partján.

(Írta/fordította: Falucskai Violetta)