Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
A tengerbe zuhant az észak-koreai rakéta
2012-04-13 18:40:24 CRI

Az észak-koreai hírügynökség április 13-án azt közölte, hogy pénteken délelőtt 7 óra 38 perc 55 másodperckor Észak-Korea fellőtte nagy hatótávolságú rakétáját, az Unha-3 rakétát, amellyel állítása szerint műholdat kívánt a világűrbe juttatni, de a rakéta nem sokkal a felbocsátás után a tengerbe zuhant.

Jelentés szerint az észak-koreai tudósok és szakértők vizsgálják a sikertelenség okát.

A nemzetközi közösség reagált az észak-koreai rakéta fellövésére. Az ENSZ főtitkárának szóvivője kijelentette, hogy a Biztonsági Tanács megvitatja a történteket.

A washingtoni Fehér Ház közleményében hangsúlyozta: jóllehet a rakétaindítás kudarcot vallott, Phenjan lépése fenyegeti a térség biztonságát, sérti a nemzetközi jogot és ellentmond az ország nemrégiben vállalt kötelezettségeinek. „Észak-Korea csak még jobban elszigetelődik a provokatív cselekményekkel, fegyverekre és propagandára pazarolja a pénzét, miközben az észak-koreaiak egyre inkább éheznek" – hangoztatta Jay Carney fehér házi szóvivő a közleményben.

Fudzsimura Oszamu japán kormányszóvivő Tokióban nyilatkozva szintén súlyos, ENSZ-határozatokba ütköző provokációként értékelte az észak-koreai rakétafellövést. A szóvivő elmondta, hogy a szigetország diplomáciai csatornákon eljuttatta tiltakozását Phenjanba. Liu Weimin kínai külügyi szóvivő elmondta, Kína reméli, hogy az érintettek nem fenyegetik a Koreai-félsziget békéjét és stabilitását.

Észak-Korea korábban annyit hozott nyilvánosságra, hogy egy földi megfigyelő műhold pályára helyezése érdekében Unha-3 rakétát fog indítani valamikor április 12. és 16. között.

(Szerkesztette: An Xin)

 

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China