Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Eredményes volt az iráni atomkérdésről szóló tárgyalás
2012-05-25 19:29:02 CRI
Az iráni atomkérdésről szóló tárgyalások legutóbbi, kétnapos fordulója május 24-én ért véget Bagdadban. Ma Zhaoxu, a kínai delegáció vezetője, egyben a kínai külügyminiszter megbízottja aznap kínai tudósítóknak válaszolva kifejtette, hogy a tárgyalások ezen fordulójában új eredményeket értek el.

A résztvevők komoly tárgyalást folytattak az iráni atomkérdésről, ahol a felek fenntartották saját álláspontjaikat egyes kérdésekben, azonban minden fél egyhangúan kifejtette, hogy elkötelezettek a kérdés békés, tárgyalásos úton való megoldásában – mondta Ma.

Ma Zhaoxu szerint a kínai delegáció fair álláspontot képviselt a tárgyaláson, aktívan részt vett az eszmecserében és párbeszédben, melyet minden résztvevő értékelt. Kína a jővőben is fontos szerepet fog játszani az iráni atomkérdés megoldásában.

Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is pozitívan értékelte a fordulót. A tárgyalások után tartott sajtóértekezleten Ashton kifejtette, hogy ebben a fordulóban már konkrét kérdések is megtárgyalásra kerültek, az érintett hat ország pedig egyértelmű javaslatcsomagot adott ki a kérdés megoldásáról, emellett Irán is előállt egy ötpontos javaslattal. A tárgyalások következő fordulójára idén június 18-án és 19-én Moszkvában kerül sor.(Szerkesztette:Zhang Hui)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China