Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Beléphettek a dél-koreai munkások a KNDK ipari komplexumába
2013-03-28 16:47:29 CRI

Az Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) csütörtökön rábólintott arra, hogy az ingázó dél-koreai dolgozók beléphessenek a két Korea ipari zónájában fekvő Kaesong ipari komplexumba, még az után is, hogy az előző nap elvágták a két ország közötti katonai kommunikációs forródrótot.

Az egyesítési minisztérium telefonon azt közölte, hogy 161 dél-koreai ingázó kelt át a szárazföldi határon és lépett be reggel fél kilenckor minden gond nélkül az ipari komplexum területére. A tervek szerint összesen 530 dél-koreai érkezik csütörtökön a komplexumba, míg 511-en visszatérnek Szöulba.

„Észak-Korea telefonon, a Kaesong ipari komplexum igazgatási bizottságán keresztül adta meg a határátlépési engedélyt," idézte a dél-koreai Yonhap hírügynökség a bevándorlási és karantén-hivatal egyik tisztviselőjét.

Az engedélyt egy nappal az után adták meg, hogy a KNDK elvágta az országot Dél-Koreával összekötő katonai forródrótot, tiltakozásul Szöul és Washington közös hadgyakorlataira. A kommunista ország két hete vágta el a Vöröskereszt két Koreát összekötő forródrótját.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China