Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Van remény a megállapodásra a napelemek vámtarifájáról
2013-07-02 16:26:05 CRI

Közel egy hónappal az után, hogy az Európai Unió büntetővámot vetett ki a Kínából importált napelemekre, a két fél most versenyt fut az idővel, hogy elkerüljenek egy krízishelyzetet, amely 27 milliárd dolláros kereskedelmi forgalmat és több mint 600 ezer munkahelyet sodorna veszélybe.

„Az EU álláspontja változatlan, vagyis tárgyaláson keresztül kell megoldani a vitás kérdéseket" – nyilatkozta hétfőn egy kínai-EU konferencián az EU kínai nagykövete, Markus Ederer.

Most már Ederer is azok között van, akik hajlandóak lennének tárgyalóasztal mellé ülni Kínával, és megelőzzék azt, hogy az Európába exportált kínai napelemekre érvényes jelenlegi 11,8 százalékos vámtarifa augusztus 6-a után 47,6 százalékra emelkedjen.

„Nem tudom megjósolni, hogy mi lesz a végeredmény, de az jól látható, hogy a szándék mindkét félben megvan" – tette hozzá Ederer.

Az évente megrendezett kereskedelmi és gazdasági találkozó, a 27. EU-kínai Közös Bizottság június 21-ei ülésén Karel de Gucht, az EU kereskedelmi biztosa közölte, hogy Pekingben fognak folytatódni a mindkét fél számára elfogadható megállapodás felé mutató technikai tárgyalások.

De Gucht kijelentése is azt jelzi, hogy van némi előrelépés. „Mindkét fél őszinte megközelítéssel igyekszik egy baráti megoldás kidolgozására."

A megállapodásban a felek egy olyan minimális árat rögzítenének, amely alá nem mehetnek a kínai exportőrök.

Ha augusztus 6-a előtt sikerül tető alá hozni a megállapodást, akkor ezzel sikerülne megakadályozni a megemelt vámtarifát, és nem tűnnének el a kínai cégek a világ legnagyobb fotovoltaikus piacáról.

Az IHS tanácsadó cég kutatása alapján 2012-ben Európa jelentette a napelemek 77 milliárd dolláros piacának felét.

A büntetővám kivetésével kapcsolatos európai uniós döntés ellen 18 tagállam, európai cégek százai, 15 európai fotovoltaikus szövetség és gazdasági szakértők is tiltakoztak.

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China